Forrás, 2005 (37. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 2. szám - MAI MAGYAROK – MAI MAGYAROKRÓL - Fehér Zoltán: Mivé levél cángó-magyar?
Merre tekereggyünk immá..? Egy csángó család útja Moldvából Baranyába című írás szinte a mába vezet át bennünket a múltból. Halász Péter ezt a beszélgetést is az 1970-es években vette magnetofonra a baranyai Egyházaskozáron. (Egyébként Hegedűs Lajos is itt végezte az MTA első magnetofonjával 1952-ben népnyelvi gyűjtését.) Tudjuk, hogy 1940-ben a magyar és a román kormány megegyezett abban, hogy Bukovina öt magyar falujának lakosságát áttelepítik Magyarországra (Bukovinai székelyek). Kevesebben tudják viszont azt, hogy velük több mint száz moldvai csángó család is érkezett. Először az újonnan visszakerült Bácskába telepítették őket kilakoltatott szerb dobrovojácok házaiba, majd Tito partizánjai elől menekülve főképpen a Baranyából kitelepített svábok falvaiban helyezték el őket. Az anya, az apa és a lányuk egymást kiegészítő visszaemlékezéseiből áll össze a csángók e kis csoportjának újkori Odüsszeiája. A maguk mögött mindent fölégető, szökve bujkáló család alig várja, hogy a román határt átlépve végre a magyarok, a mi fajtánk közé jusson. Rádöbbennek mégis, hogy nem értenek olyan szavakat, mint a szoba, vödör vagy bögre. S amikor már-már egyenesbe jön a sorsuk, ismét menekülniük kell, s még szerencsések szörnyű szenvedéseik ellenére is (az anya eközben szül), hogy idejében elindultak. Szinte valamennyi tudomány történetében megfigyelhetjük, hogy kutatása eredetileg egységesnek tűnő tárgya az idők folyamán differenciálódik. Ezt láthatjuk a kötet A moldvai magyarok táji-etnikai tagolásáról szóló tanulmányban is. Míg Bandinus püspök 1646-ban és Zöld Péter 1781-ben a moldvai katolikusokat egységesen magyarnak tekintették, Petrás Incze János 1841-ben már észrevette, hogy mások az itteni csángók és idetelepült székelyek. Ez a két csoportra osztás hosszú ideig megmaradt. így tárgyalta a kérdést Lükő Gábor, s tulajdonképpen Szabó T. Attila is (Északi csángó és déli csángó, székely). A Moldvai Csángó Nyelvjárási Atlasz azonban nagyobb differenciáltságot sejtetett. Halász Péter pl. a kendermunka eszközeinek elnevezésében vett észre olyan különbségeket, amelyek nem fedték a közkeletű tagolást. Mi, anyaországiak csak ámulunk, hogy csángó testvéreink egy-egy településen milyen apróságok alapján képesek önmagukat meghatározni, elkülöníteni nemcsak az ortodox románoktól, de a katolikus magyarok más csoportjától is. A moldvai magyar települések közti különböző jelenségekre (viselet, beszéd, rokonszenv, falucsúfolók, búcsúba járás, házassági kapcsolatok) alapozott kapcsolat- rendszer ...jóval árnyaltabb táji tagolódást sejtet, mint a hagyományos hármas felosztás. A szerző itt több térképvázlaton mutatja ki egy-egy moldvai táj településeinek hasonlóságát, összetartozását, különbségét. Miért különleges a moldvai magyarság társadalma? Erre a kérdésre felel A moldvai csángók társadalmának néhány vonása című tanulmány. Egyszerűen azért, mert fejlődésében megrekedt, nem alakult ki nyugati mintájú tagolódása, nem volt nemessége, nincs polgársága, értelmisége. Pedig a magyar birodalom hátterével a XIV-XV. században az itt élő magyarok és szászok Moldva közigazgatásának és kereskedelmének motorjai voltak. Ennek lenyomata az ottani román nyelvben a város (oras), határ (hotar), jude (bíró) és soltuz (soltész-Schulteiss) szó. Ebben az egységesnek látszó társadalomban próbálja a szerző a társadalmi differenciálódás csökevé- nyeit vagy csíráit kimutatni, illetve a megrekedés okait felfedni. Ma is számarányuknál nagyobb mértékben vesznek részt a csángók Moldva árutermelésében, értékesítésében, az itteni zsidókkal is versenyre kelve. A vagyoni különbség szerinti rétegeződés a kései jobbágyfelszabadítás (1864), a nagy népsűrűség a népes családok miatt nem jöhetett létre. A bojárok ugyanis már a csángóságon kívül állnak, s a csángó tyáborok a hagyományos gazdálkodás szintjén élnek. Alig van nyoma a legelőközösségnek, s a párválasztási szokásokat sem a vagyon, hanem az etnikai hovatartozás befolyásolja. A rokonsági terminusok olyan szavainkat őrizték meg, amelyek nálunk már kivesztek. Még a templomi ülésrendet sem a társadalmi rang, hanem a nem, az életkor, a családi állapot szabályozta. A szinte homogén csángó társadalom azért is archaikus, mert az anyaországból kiszakadva az akkori magyar nemzeti öntudatot vitték magukkal, s ez inkább az etnikai és vallási együvé tartozás érzését jelentette. Ennek ellenére nem található feltétlen azonosulás a román nemzeti érdekeket nyüstölő olasz és lengyel katolikus papokkal, akik - épp egy XX. század eleji román ortodox tanfelügyelő irigykedő, lejárató szándékú jelentése szerint - ki is használják csángó testvéreink középkori alázatossággal megélt vallásosságát. Ezért ragaszkodnak körömszakadtáig a magyarul tudó deákjaikhoz (kántoraikhoz). Szinte tudathasadásos kettős identitásukban 96
