Forrás, 2004 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Tandori Dezső: Egy ferde pulpit; Vert hadak és feléledt remények (versek)
ilyesmi: az egyiknek annyija sincs, hogy holnapra mije lenne, amannak bőven van hétszám előre, én a Semmi Oligarchájához vagyok közelebb, de mindenen azért csak holnapután óhajtok eltöprengni, ma és holnap hagyjanak. S maholnap hagynak. De hát én baljós érzettel tiszteltem egy mindjárt a nyakát szegő lovat. Mind semmi. Az összefüggések így már bennünk nincsenek meg, már bennünk. Nézd, én, mondtam, én nem mondom, mondtam, semmi stilizálás, a tematizáláson már az a bizonyos szalmaszál a teve hátán a stilizálás, és az érdemlegesebb, nem szűnő kapcsolatoknak is egy-egy ilyen szalmaszál vet csak véget, semmi nem történt! semmi érdemleges! csak egy szalmaszál jött még az általam emlegetett tevepúpra, nem mondom én, mondtam, hogy felébredtem, nem volt anyagcserém, erre kávét ittam, de annyira az életben voltam megint, hogy csaknem hánytam, erre ittam a nyugtató sört, s elindult - mintha pulpituson zenekart originál személy vezényelne, ah! - a verkli. A piros lakkos kis verkliből Shani, Schani, mit tudom én, itt-fogalom ifj. Johann Strauss, ki az utolsó zseni volt, na ja, szép mód, itt, kösz, a kizsenizést, egy kivétellel, a szép piros lakkos és arany verkliből elkezdett folyni a sör. Fülkébe nem ülök (ah, ülőfülkék!), gombát nem sütök, úritököt alig, spárgát sajttal nem fogyasztok, elmentek az ételek is, elmentek a lovak. Hol az a ferde pulpit, melyre csöndesen ráborultam szárazon sírva, a Cromwell Road és a lovastestőrség kaszárnyája közt, hol, hogy de jó, de jó, hogy nem, nem fogadtam öreg kedvencemet, ki épp a versenyen (nem feküdt neki „Garmisch?" Cheltenham volt az ő Waterlooja?) szegte nyakát, s még jobb, hogy ellenébe sem tettem meg az autszájdert, ennyit bárki megért, 20-szoros pénzre, gyalázat lett volna a halott ellen nyerni. E mai világ halottak, dögrovások ellenében nyer, s ez volt mindig a gründolás-rend. Erre borult Kafka fiatalembere a bordó bársony galériakorlátra, de én a ferde pulpitot is szépen lehajtom. Ah, elterült az akadály mögött, a nagyon magas sövényzet tálján. Igen, igen, ha tőröm nem, gombám sem rántom, szerencsére beteg lábaim nem kell még Canestennel kenegetnem. Jól van, lábam, mégis, kellő pillanatban torpantál. Ne siess, öcsi, mondtad, vagy meghallottad szavam a Clarkon, coki, állj, hé! A nyár elment, mondta Szép Ernő. A terasz tele puszta asztallal, cipői lassan vitték, mint rossz lábaimmal engem is visznek, lábaim voltak a legjobbak, szinte a második legjobbam volt a két lábam. S most nem már. Nem ültem el, mint az esti szél, de a sok évtizednyi üléssel, írógépen vitézkedve elültem a forgóm, 17
