Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)
2003 / 5. szám - Fekete szalag (Beszélgetés Páll Lajossal. Az interjút készítette: Kozma Huba)
tasztjuk a polonikárt. Ő az, aki a merőkanállal az ételt a csajkákba meri. Ez a szó onnan van, hogy amikor Erdélybe sok lengyel menekült jött az oroszok s mások elől a XVIII. században, s mivel ők félig-meddig urak voltak, nem lehetett őket mezei munkára használni. Ott laktak a kúriánál, s a szegényeknek ők osztották ki az ételt. Föntről jól lehet látni, hogy a kondérban egy tepertő is úszkál. Mielőtt még az osztásra sor kerülne, megszavazza a brigád, hogy merítéssel vagy lendülettel adja-e a polinikár az ételt. Ez utóbbi úgy megy, hogy az ebédosztó kavarja, kavarja a levest, s lendületből osztja, így néha kétszer annyit is tud loccsantani a csajkába. De azt az egyetlen tepertőt tartogatja, tartogatja, mert hátha utoljára az övé maradhat. Ha egyszer véletlenül nem figyel, úgy a közepe tájékán a töpörtyűt valakinek odaadja. Erre kitör a forradalom: -Már idáig is többször kiadhattad volna! Magadnak tartogattad! Le kell váltani! - hangzik mindenünnen. Óriási veszekedések lettek ebből. A puliszkákat négyszögletű darabokban adták. Két embernek jutott egy darab. Én Pics Miklóssal voltam rendszerint egy csoportban. Sokan mérleget csináltak, hogy pontosan ki lehessen egyensúlyozni, mert az egyik osztja, a másik választ. A legjobb barátok is összevesztek néha a puliszkaosztáson. Dávid Gyula fűzfából csinált kávát, azt átkötötte cérnával, s megcélozta a puliszka két sarkát, s ügyesen elvágta. Társát, Nagy Bencét ölte meg a méreg, mert ő ideges volt, s összevissza vágta.- Harmadolásban vagy rendkívüli szabadulásban nem reménykedtetek? Nem keringtek olyan hírek, hogy amnesztiát kaptok valami miatt?- Minden héten. Minden héten amnesztia, minden héten egyesítettük Németországot. Nem tudom már, hogy miért, de mindenki meg volt győződve arról, hogy ha Németország egyesül, kiszabadulunk. Még jó hogy nem vártuk meg! Én azt hittem, hogy a román parasztpártiak már rég kihaltak. Egy idő után őket is lehozták a Deltához dolgozni. Mert hogy később nem lettek olyan finnyásak, hogy csak fiatalokat, kisidősöket, meg egészségeseket hozhatnak dolgozni. Még huszonöt évre elítélt is volt már a végén köztünk. Felhagytak az elmélettel, mert kellett a munkáskéz. Meg aztán a börtönökben sem fértek már. Ők voltak a nagy elméleti szakemberek, ők bíztak leginkább Németország egyesítésében is. A barakkban, ahol laktunk, volt egy kemence. Kintről kellett volna tüzet tegyenek belé, de nem tettek egész télen. Az ablak nyitva volt, s az ablakrácsok között bejött egy macska, odakölykedzett a kemence tetejére. Amint nőttek a macskakölykök, a banda kezdett szervezkedni, hogy miként kell megenni azokat, mennyit kell még várni, mikor lesznek a legjobbak. Eltelik egy hét, hogy közben nem volt kutatás, ott vagyunk bent, amikor egy rutinszerű ellenőrzés végén az őr meglátja a macskát s a kölykeket. Már szép nagyok voltak. Osszefogdostatja velünk a macskákat, fogja, kiviszi a kapuhoz, s egyenként a vasbeton kapuhoz veri. Odalett a flekken. Már kezdtük szedni a törökbúzát, mikor átköltöztettek minket a lágerből egy hajóra. Annak a hajónak a neve, amelyik börtönünkül szolgált, Gironde volt. Először azt hittem, hogy a nap kiszívta a zászló színét, kopottas is volt az, ami a hajón lengett, s úgy gondoltam, hogy a sárga szín kifakult fehérre. Amikor a Bastille lerombolásának évfordulójára munkaszüneti napot rendeltek el, nem vittek ki dolgozni bennünket, még mindig nem értettük az összefüggést. Kimentünk a szögesdróttal bekerített partra, ahol a latrina is volt, szépen sütött a nap, és jött egy kicsi motoros hajó, amire az volt írva, hogy Pascal. Azon is ugyanolyan zászló lengett, mint a Gironde-on. Akkor értettem meg a helyzetet. Mondtam is mindjárt Páskándinak: - Mi francia lobogó alatt hajózunk! Csiha Kálmán is ott volt akkor velünk. - Tényleg, te! - mondja. Azt már addigra tudtuk, hogy a mi hajónkat Csepelen készítették, láttuk a magyar nyelvű feliratokból. Szép lassan összeraktuk az adatokat. Az első világháború után Franciaországnak kárpótlást kellett fizetnünk háborús bűneinkért. Ezeket a kárpótlásba adott homokot, gabonát szállító uszályokat nem lehetett a tengerre vinni, ezért csak folyón teljesítettek szolgálatot. A külvilággal el kellett hitetni, hogy ez a hajó békés célokat szolgál, meg azt is, hogy a hajó fedélzete idegen felségterület, oda senkinek felmennie 63
