Forrás, 2003 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2003 / 10. szám - Pünkösti Árpád: A szerelmes Rákosi

kott. Neki jelese volt. Az elvontabb algebra már nem ment így. Három tárgy sehogy sem feküdt neki, az ének, a rajz, és a testnevelés. Tornából, valószínű, testi fejletlenség miatt két éven át fel is mentik. Az érdeklődés és a kivagyiság mégis jó állóképességű ifjúvá teszi. Már Sopronban elkezdte szisztematikusan bebarangolni a környéket, az erdőben áfonyát szedett, a Fertő tavon madártojásokat rabolt, akárcsak Szegeden, a tiszai evezéseken („a madárfészkekbe a csónakból bele lehetett nyúlni"). Aztán külföldön a szegény ösztöndíjas hétvégén reggeltől-estig gyalogosan ismerkedett a látnivalókkal. A katonai menetgyakorlatokon már a legszívósabbak közé tartozott. („Magam szerettem a sportot, ha módomban állott, mint néha a hadifogságban, szenvedélyesen rúgtam a labdát, korcsolyáztam, úsztam.")

Visszatérve a diákkorhoz: 1905-ben Szegeden tüntetőén újból és újból megkoszorúzták a Kossuth-szobrot. RM javasolta, a szalagra azt írják: „Akasszátok fel a királyokat!" A főreál igazgatója ekkor magához hívta és figyelmeztette, bajba kerül, ha ezt folytatja. Az igazgató mindig segítette a jó képességű, szegény diákot. Ezért azon néhány ember közé tartozott, akit RM szeretett, akiről jót írt. De az ő szavára sem engedett szélsőséges nézeteiből. Az érettségi előtti években a szokásos önözés helyett magázni kezdte a tanárokat, amit Babits is szóvá tett. Eredményei miatt izgágaságát elnézték, ám többnyire gyengébb jegyet kapott magaviseletből („ha úgy gondoltam, hogy igazam van, a tanároknak is megmondtam a magamét"). Nem egy alkalommal ő tartotta az iskolában az október 6-i, március 15-i ünnepi beszédet - betanulva, fejből. 1909-ben olyan emlékbeszédet tartott az aradi vértanúk napján, hogy a tanári kar, felségsértésszámba menő kitételei miatt eltiltotta az iskolai szónoklástól. Radikális nézetei és nyers viselkedése következtében a hitoktatók alkalmatlannak találták az önképzőkör vezetésére. Társai mégis megválasztották, így „ő bírálta meg a benyújtott irodalmi műveket". (A hatvanadik születésnap hevében már azt írták: „Ünnepnapja az önképzőkörnek, amikor előadást tart. Ilyenkor a tanári kar több tagja megjelent. Nem egyszer előttük is új gondolatokat fejtegetett.")

A török forradalom, a balkáni bonyodalmak miatt az Osztrák-Magyar Monarchia középiskoláinak egy részében bevezették az érettségi előtti két évben a kötelező katonai oktatást. Ez annyira érdekelte a feltörekvő Rákosit, hogy még „a honvédség gyakorlati és szolgálati szabályzatát" is elolvasta. Ettől fogva kísértette a zsidó értelmiség álma: a tiszti zubbonyban megtestesülő egyenrangúság. És az alacsonynövésű fiúnak annyira imponáló férfiasság. Igazi szerelme mégis a kémia volt. Nagy tudású tantanára mellett délutánonként a másnapi kísérleteket készítette elő: „feltétlenül" vegyész akart lenni.

Nyolcadikban elkezdődtek az „ősgyűlések": egy kocsma különszobájában fel- nőttesen meghányták-vetették az osztály dolgait, kritizálták a tanárokat, és morfondíroztak, hogyan tudnák a legkönnyebben megúszni az érettségit. A gyűlések vagy mulatozással, vagy közös bordélyház-látogatással végződtek. Az érettségin RM a tizennégy tanulóból álló osztályban a harmadik legjobb volt, egyedül a német jegye volt jó, és a szabadkézi rajz elégséges. RM 1910. június 15-én a jeles érettségi mellé „az önképzőkör legbuzgóbb tagja" bejegyzéssel jutalomkönyvet

96