Forrás, 2002 (34. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 9. szám - Nagy Miklós: „Ahol a pénz nem Isten“ (A századutó, századelő Jókaija)

Bármennyire is elszaporodnak az efféle portrék életművében a századforduló során, dekadens szépségük nem ösztönzi nagyobb méretű ábrázolásra. Még egy kisregény sem kerekedik ki mindebből. Nemcsak erkölcsi kátéja tartja vissza az ilyen kísérletektől, élményei sem gyűltek a végzetes asszonyok világából. Ámde kései írásaiban egyre sokasodnak az elhanyagolt, megcsalt, olykor már lázadó asszonyok, akiket szerencsés alkotói pillanataiban erős együttérzéssel formál meg. (Tégy jót, Öreg ember..., Egetvívó asszonyszív, A mi lengyelünk) Az őskép minden esetben Timéa, reá emlékeztet a hősnők hűsége, férj tisztelete, többé-kevésbé hűvös vérmérséklete.

Camilla, a biedermeier gondolkodású írónő sehogy sem akarja felismerni, hogy férje erkölcsileg teljesen felelőtlen, túl későn szánja rá magát a válásra (Tégy jót). Stella (Eszta) szegénységbe jutva, hálából, tanítványi rajongásból hozzámegy a nagynevű, idős festőhöz, hogy csakhamar összetalálkozzék időközben híressé vált első szerelmével. A fiatalasszony nemet mond kérőjének: „Akinek jelleme van, az rabja a becsületének - mártírja a szívének." (Öreg ember, 1900.) Minden megaláztatást eltűrne Natália, csupán férje durva bántalmazása lobbant- ja fel ellenállását. (A mi lengyelünk)

Dobokay Alasztor, a Tégy jót (1895) rezonőrje szembeszáll alkotójának a szerelemről hirdetett korábbi, rajongó nézeteivel. Álarcában Jókai - a naturalizmus-pozitivizmus szellemében - célzatosan tagad és rombol minden költői emelkedettséget. Dobokay cinikus nyíltsággal szól a századvég szerelmeiről, házasságkötési gyakorlatáról: „A legtöbbször kutyaösztön, érzéki gerjedés, máskor szuggesztió, sűrű esetben konvenciós megszokás: egy egész osztálynál alkutárgy és spekuláció." A szerelmi lemondás férfiak esetében: „Bevallása a gerincsorvadásnak. Félelem a nevetségessé tételtől." E tételeket bőven igazolják a történet negatív alakjai, míg a házassági hűség szélsőséges fenntartása naiv, tragikomikus következményű döntésnek bizonyul. Végül is inkább a részletekben, a szalonélet erkölcsrajzában csillannak fel a művészi értékek, mint az erőszakolt végkifejletben.

„A vér szava" - a fin de siécle realista-naturalista prózája kedvelte e kifejezést. Jókai sohasem volt oly közel ahhoz, hogy az ösztönök ébredését meggyőzően-rajzolja, mint A tengerszemű hölgy (1890) esetében. A gazdag, szép komáromi menyecske, Erzsiké, hamar megunja üresfejű földbirtokos férjét; Bagotay Mukitól annak gulyásához pártol, így bosszút áll ura hűtlenségéért. Elettársában nincs semmi „nevelés, hazugság, gyöngeség". Napbarnította karja „mint a bronzból öntött atlétaszobroké". O ugyan nem Bagotay mása, aki holtrészegre itta magát a nászéjszakán! Most már érzékei meg érdekei egyaránt sodorják az édesanyjától eltaszított „tengerszemű"-t: újabb szeretője legalább arra jó, hogy megőrizze elkobzásra ítélt családi vagyona egy részét. Erzsikét szadista hajlama már kamaszlány korában is udvarlójának megkínzására készteti, nem csoda, hogy végül agyonlövi zsarnokoskodó férjét.

A szerelem gyilkosságba torkollása mítoszi motívummá emelkedik Levente (1897-1898) című színművében: a csábítás különféle eszközeivel él Ménmarót fejedelem három varázsló leánya, hogy Árpád vezér négy fiát elpusztítsa. Bűvellő, Illangó, Szemőke rontó szenvedélyükkel a kései romantika s a szecesszió világába tartoznak, eszünkbe juttathatják a Vérivó leányokat, Babits fiatalon írt költeményét. A bűnös leányok legfőbb üldözője maga is nő, Jahel, az ótestamentumi szigorúságú harcias özvegy, aki a Nibelungok eposzába is beillenék. Ménmarót udvarában megengedett a többnejűség, ott a főrangú leányok többsége buja amazon- ként-hetéraként viselkedik. Az érzékiség leplezetlen feltárása a színpadon bizonyára elutasításra talált volna, ha bemutatják a Leventét. A honfoglalás megjelenítésétől pátoszt és emelkedettséget várt a közvélemény. Ellenben a komikus műfajnak nagyon is megfelel a történelmi események, alakok újszerű, hősieden felfogása. Ez történik a Félistenek bolondságaiban, ahol Cicero meg Iulius Caesar kikapós, válni akaró férjként mutatkoznak be. A kurta, komédiaízű játékot „történelmi groteszk"-nek keresztelte Szabó Magda, s önvallomást olvasott ki belőle. Mindkettőben igaza van.

77