Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11. szám - Zelei Miklós: A gazdagréti olajkútnál (elbeszélés)
hetett venni, arról azt hihették, hogy vérnyomásos egy kicsit, ennek a jelei sejlenek elő a púder alól. De tud menni dolgozni, ez a fontos. Hogy ne legyen semmi baj. Csak a veszekedés, ahogy a férje nekirontott, hogy hülye liba, elaludtál, ezért nem vettél észre semmit. És ha az egész család befertőződik? Nem igaz. Jól őrködtem, és akkor éjjel nem is jött elő semmi. Szép Ernő se segített rajtunk, mondta a férje. Őt is te találtad. Újra találd meg! És szerezd vissza a pénzünket. Ha lesz olyan barom, hogy visszaadja. Mi abszolút munkát végeztünk, mondta Szép Ernő. Nem volt hajlandó elhinni, hogy az élősdiek túlélték a gáztámadást. Csapdát teszünk ki, élősdicsapdát. Az megmutatja az eredményt. És Szép Ernő még aznap este kiérkezett, feltúrta a szekrényeket, a polcokat, a konyhát, a spájzot, mindenhol kis ragadós lapokat helyezett el, az írás, mutogatta Szép Ernő a lapjait, az megmondja, mit érünk. Ha reggel semmit nem találunk a lapokon, akkor mi a legjobbat nyújtottuk. Most majd fönt maradok én, mondta a férje. Ő is lefőzte magának a négy kávét, ő is a sarokba húzta a tonettszéket, ő is lehuppant rá. Majd én megtalálom! És már nagyon bánta, hogy reggel olyan durva volt a feleségével. Vegyél be egy kis altatót, akkor nem fogsz felriadozni, jól kialszod magad, és az egészet elfelejtjük. Egyszerre itta meg az első és a második kávét is, nehogy elbóbiskoljon. De semmi nem történt, semmi nem tűnt föl. Órákon át ült, őrködött a tonettszéken, alvó családját bámulta, és néha még el is érzékenyült. Hajnalodott, a negyedik kávén is rég túl volt, s néha már az jutott eszébe, hogy lefekszik, mert nem lesz itt semmi, s legalább alszik egy pár órát, amikor felfigyelt, hogy valami mozog a felesége lepedőjén. De mire jobban megnézhette volna, eltűnt. Óvatosan odament, az ágy mellé ült, felhajtotta a takarót, a felesége karján vékony, friss sebhely piroslott. Felköltöm! De megállt a keze. Most a felesége vállán kezdett mozogni, enyhén hullámozni a bőr, s alóla lassan kitolta magát valami sötétszerűség, olyan, mint egy kisebb lepke egyik szárnya, ellibegett, az asztalra ereszkedett, és ott eltűnt. Az asztalkán, ahova a fekete félszárny ereszkedett, egy szám körvonalai látszottak néhány másodpercig, aztán felszáradtak. A 37-es körvonalai. Amíg ezen gondolkodott, a gyerek fölött pilinkézett egy fekete szárny. Odakapott, az erős, hirtelen mozdulattól eltűnt az azonosítatlan tárgy, de mintha egy szó vézna teste lett volna. Vagy legalábbis néhány szótag. Le kell fényképezni őket. Lekapta a polcról a polaroidot, állt a felesége, a gyerekágy, az asztal között, és várt. Nem kellett sokáig. A felesége szíve fölött nagyot rándult az izom, és csúnya, véres kijáratot hagyva maga után, kipattant belőle egy régi ötforintos méretű tárgy, és repült át a szobán. Felkiáltott, exponált, a villanástól a tárgy a másodperc egy töredékére kitágult: eredeti nagyságban látott maga előtt egy férfiarcot, mintha egy színdarabból nézett volna rá, lornyon volt a jobb szemére illesztve, mosolyában egy hatalmas aranyfog csillogott, s az egyik füle kisebb és hegyesebb volt, mint a másik. Azután mintha elgázolgott volna az arc, semmi nem látszott a homályban, a kamerából azonban jött elő a kép. A kiáltásra felriadt a felesége, megvan? Meg. De a képen csupán a szobát lehetett látni, az arcot nem. 13
