Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 10. szám - Tandori Dezső: „... inkább csak úgy önmagában...a határban“

Lapos-klub, a KS-klub, a Barnabásék-Klub, az AAAA-klub (egyikük: Alassio, Itália!), a Dömi Főmedvém szempontjából. Hogy néha megnézem, megsimítom őket, vannak. Kinyitok nekik egy ajtót. És a térden-nyalintás térdszalagrendjét kapom kutyánktól (hálásból? hogy ilyen értelmes vagyok?), és mit kapok medvéinktől, „a játékoktól"? Hogyan szakad meg halálommal a két kártyaliga bajnokságsorozata? Van-e neve, előre már, lesz aztán, neve ennek a végső heverésnek? Szentkuthy a halált mindig beletudja a reneszánsz áradásba. Reneszánsz barokk!

*

Más ez a tarkaság, mint amilyenhez magam eljutni tudhattam. (Az én evidenciatörténeteim, íme, például: „Nekem ez kínai". Erre a jeligére. „Összetévesztem Tu-fuval a Pierrot le Foux-t." De itt is tudni kell, ki volt Tu-fu stb.) Hol van a mai (legyünk nagyképűek!) lét-érzékelés a Szentkuthy-féle poszt-expresszionizmustól! Ahogy: „A szerelem? Rohantam végig a Belváros utcáin, lehetőleg szembe az emberekkel, a vízesésként rámzuhogó nőkkel villanó kardlapokkal ütött rám a víziójuk (mint a folyómenti malmok iszapos- hablányhajas lapátja - ssssss!), le-lesüllyedve a mélybe, s aztán egyszerre csak fel a magasba, mint egy pipacsból elröppenő fekete ópium-holló ..." Ezt megrajzolom! Meg én! - Ó, Szentkuthy sosem tételes, tézises, ő maga az élet-filozófia, az élet-halál-eszmélkedés az áradó, reá-valóban-zuhogó tömérdekséggel ... S ez a sok minden őt „beárnyékol"-ja. És: „A portrék, az arcok, a világ egyetlen ötlete, minden nagyhírű pozitívum ..." (Mondtuk?) „ ... groteszk devalvációja után az egyetlen maradék a pulton: arcok. Fikció lampionjai ... " Mely pulton? Bement vásárolni? Nem is a Váci utcán rohan, vagy hol? Szentkuthy azért nem „Szentkuthynk", mert Szép Ernő egy-szál-figura marad, ahogy nyakkendőket néz, mindet megvenné, elárasztja reménytelenül a világ átfoghatatlan bősége, meg az a szégyen, hogy ő - bár hitelbe a szép öltönye - a szemközt jövő, szinte kolduló szegény madárijesztőhöz képest: császár, cár! Ő a mi Szép Ernőnk. Szentkuthy, nem kevésbé reménytelenül, nem „a miénk". Helyettünk van?

„ ... Isten pecsétnyomói" ezek az arcok, „ ... a nihil tarka hangyatojásai, a szex-virtus- tánc előhímzett ováljai ..." Stb.

Aztán, hogy ne részletezzük „ki" a történetet, egy gyors Szentkuthy-közbevetés: „Ó, a szociális élet ellentétei - mon Di -, erre vonatkozólag teóriák is voltak ..." Beh bájos! Figyeljük meg, milyen ellentét a logikus-racionalista-pontos Kosztolányihoz, az örökké egzisztencialista Szép Ernőhöz képest ez a vad rohant. Jó, malom a pokolban, az nem zokog benne, nem kelepel én-nem-tudom-mi ... de azt se feledjük: több dolgok vannak földön és egen. És Szentkuthy, de minimum, azt bizonyítja, hogy igenis vannak több dolgok így, másképp is vannak a dolgok, mint hinnők, és még annyit se mondott akkor, hogy Ferravistola Buxy Heat York Conditional Jockeys Rated Hurdle Class G. Csupa olyan dologról beszél Szentkuthy (még egy korábbi kor, próbálok hízelegni magamnak, ma ez mind még reménytelenebb? a leszállt színvonal így is értendő ... kis nyelvi tréfák ... politikai aktualitású oldalbabökések ... émelyítően röhejes hangulatfestések patikusnői ordenáréság helyett kis-natúr sötétkosz?), csupa olyasmiről, amit nemcsak, hogy érthetünk, de ami összehozza ... bocsánat, semmi mélylélektan ... a gyerekkorunk Belvárosát, ahová oly ritkán szabadultunk be, ahogy az édesanyánkkal vagy a nagyné- nénkkel (Ottlik: Júlia!) megyünk, össze azzal, hogy elpusztultan lobogva, fél-józanul, de fékezhetetlenül ... mit tudom én, hova. Sem emlék, sem ily rossz, meggyötrő varázs nem visz be engem többé sem a Belváros éjébe, sem el nem dízeltargoncáztat Tipperarybe.

Ám a klubjaimért (Dömiék, KS, Totyi) élnem kell.

Pilinszky mondta közben: hogy nem óv, nem véd, nem vált meg semmi szenvedés, isten. A kultúra sem. Csakhogy Szentkuthy „tesz" a megváltódás közepébe, a kínokéba (bár tud róluk, mindennél jobban tud ezekről is), őt az áradás sodorja ... ne mondjuk egysze106