Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 1. szám - Fried István: Összehasonlítás és kultúraköziség (Régi-új tudományelmélet felé)
Fried István Összehasonlítás és kultúraköziség (Régi-új tudományszemlélet felé) Amint az egyes individuum az ö embertársát legkevésbé sem nélkülözheti, úgy az egyes népek sem élhetnek meg szakadatlan közeledés nélkül a szellemi vagy irodalmi téren. (Meltzl Hugo) Összehasonlítások által legjózanabb elmélkedni. S így az egészséges ítéletű hazafi nemzete elsőbbségin örül, s azokat mind jobban kifejti. Ott pedig kettőzteti fáradozásit s halad, hol hátramaradást sejdítene, s minekelötte jobb s boldogabb hazát keresne, még inkább szereti, s nagyobb szorgalommal ápolgatja édes anyaföldét... (Széchenyi István) A tudományosnak mondott-hitt irányzatok részint „leképezik", részint „megelőlegezik" azokat a folyamatokat, válaszutakat, alternatívákat (amelyek nem bizonyosan alternatívák), amelyeket környezetünkben, szűkebb és még inkább tágabb kontextusunkban észlelünk, érzékelünk, és amelyek közvetve is, közvetlenül is, láthatóan és láthatatlanul napi életvitelünket meghatározzák, vagy tartanak igényt annak meghatározására. Egyfelől a globalizálódás kísértete járja be (immár nemcsak Európát, hanem) a világot, a „világállam" kísértete, amely az egyneműsítést, a szabványosodást, egyesektől falanszter-univerzumként rémálmodott kollektivitást vizionálja elénk, másfelől - szintén kísérteiként kísértve - a kisállamiság idillikusként önmagát megjelenítő illúziója „harmadik útja", az egyediségnek, az individualitásként jelzett különállásnak ábrándja, nem egyszer egy olyan önmagába zárt, „ablaktalan monász"-é, amely legföljebb Leibniz elméletében mondhat a magáénak létezést, „realitást"; egyszóval: a nagy meg a kis világok egymást nem vagy alig értve, egymást rontva, egymás szavahihetőségét kikezdve érintkező szembefeszülése tetszik föl különféle nézetek, jövendőmondások nyomába eredve. Ami a tudomány területén a felületes univerzalitás és a kisszerű szakosodás dichotómiájában jelenítődik meg, olyas megfogalmazódásokban, mint például az általános meg az egyes vitahelyzetének abszolutizálódása; konkrétabban: az általánosnak vélt törvényszerűségek elméleti (jellegű) elvonatkoztatása és az egyes esetekben megmaradás, az „adalékok"-ba rögzülés, másként szólva: anyagtalan teoretikus megközelítés és tényként feltételezett adatok tudományként, „igazságaként elfogadása; újabb változatban: jórészt a felszínnél tovább nem hatoló, ám önmagában eszes-logikus gondolatfüzér (legyen szó egy nemzeti vagy egy európai irodalomtörténetről, a tudományos „haladás" problematikájáról vagy a világgazdaság ajánlatairól a világ más-más feltételek, történeti hagyományok között létező államainak), a másik póluson a nem kevésbé felszínesnek bizonyuló önelvűség, amely nem vesz tudomást a tudományok, a művészetek, a gazdasági-politikai háttér, környezet bonyolult érintkezéseiről; nem lezárásul, pusztán átvezetésül a jelen dolgozat címeibe (fő- és alcímébe) foglalt megnevezések immár részletesebb, régiónkkal példálózó kifejtéséhez: valójában a globális és az eseti megközelítések nem az egészelvűség versus részletkutatás alig összeegyeztethető ellentétében kapnak alakot, hanem eleve félrevezető kérdésfeltevésekben artikulálódnak; kibékíthetetlenséget tételeznek ott, ahol meg78
