Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 5. szám - Buda Ferenc: Rendkeresés (Jegyzetlapjaimból)
tankönyveken kívül más olvasnivalóban merültem el. (Hogyan is rosszallotta volna! Hisz két és félévvel iskolába kerülésem előtt épp az O türelmes felelgetései segítettek hozzá, hogy merő kíváncsiságból megtanuljak olvasni; nélküle, úgy hiszem, író sem válhatott volna belőlem. Pedig - emlékszem, tudom - egyéb pályára szánta volna egyetlen fiát.) Valamelyik Jókai-regény egyik bonyodalmas bekezdésével birkóztam épp (a könyv, az írott szöveg ezt is megengedi: a rögtöni, szinte automatikus visszapergetést akárhányszor, mígnem az összefüggések kitisztulnak s egybeáll az addig szakadozott képek vagy gondolatok folyamatossága), szóval: Jókait ostromoltam eléggé felkészületlen kis eszemmel, amikor anyám odahozott egy világoszöld táblájú könyvet:- Ezt olvasd inkább, kisfiam - mondta. - Ez való neked. Azt hiszem, akkor erősen igaza volt. Az én falum, majd a többi Gárdonyi-mű - az Egri csillagok, az Isten rabjai, A láthatatlan ember, a Boldog halál szekerén, a Hosszúhajú veszedelem remek novellafűzére - olvastán egy merőben más: a képzeteimhez és képzeletemhez sokkal közelibb, láthatóan, hallhatóan s tapinthatóan érzékletes, eleven írói világ tárult ki előttem. Gyermek-, kamasz- és ifjúkoromat végigkísérték a Gárdonyi-könyvek, egyet-egyet olykor manapság is előveszek, s újra meg újra be kell látnom: milyen jó író volt a szerzőjük. (Közbevetőleg: s milyen igazságtalanul becsülte le őt az általaira és sokunk által méltán tisztelt Lengyel József. Minden bizonnyal világnézeti indíttatású lehetett az ő indulatoktól sem mentes ítélete - akárcsak Lukács György Madáchról s a Tragédiáról szóló, érzéketlexrül fanyalgó fejtegetése. Lám: mennyire megzavarhatja mégoly kiváló elmék tisztánlátását is, ha konokul bezárkóznak egy teória csontkamarájába. De maradjunk csak Gárdonyinál. Még a kevéssé elhíresült művei is nagytehetségű, kiváló emberismerettel s erős empátiával rendelkező, tudatosan és lelkiismeretesen fölkészült alkotóra vallanak. Mindez erények leginkább a részletekben mutatkoznak meg: az alakok megszólaltatásában, a néhány találó színnel s vonással megoldott leírásokban, ábrázolásokban, a rövidre fogott, túlbonyolításokat mellőző, de roppant kifejező mondatokból építkező stílusban, nyelvezetben. Látszólagos egyszerűsége ellenére persze nem árt, ha az olvasó mégsem egészen szűzi elmével, hanem legalább bizonyos alapismeretek birtokában üti föl Gárdonyi Géza könyveit. A minap késő este, elalvás előtti pihentetőnek szánva hosszú évek után ismét belelapoztam A kapitány című kisregénybe. Nem volt hiábavaló: most tudatosult bennem igazán, milyen finom nyelvi eszközzel érzékeltette, hogy hol játszódik a cselekmény egyik szála. Egyetlen szóból derül ki: lakodalom. Ezt így: a második szótagban is rt-val csak az északkeleti nyelvjárásban ismerik. Másutt: lakodalom. A Dunántúlról indult, Pesten el-elidőző, majd némi szegedi kitérő után Egerben végleg megtelepült írónak volt gondja ilyen apróságra is. (Persze anélkül, hogy a couleur locale alkalmazását túlzásba vitte volna.) Vajon számított-e rá, hogy 70-80 év múltán egy majdani olvasója egyszer rábukkan erre az apróságra? Ami különben nem más, mint az alkotói ethosz parányi, de félreismerhetetlen hitelesítő jegye - ugyanazé, amely nem tűri, mert nem tűrheti el, hogy egy szobornak a tekintetek elől elrejtett túloldala csak elnagyoltan legyen megmunkálva. Persze: írónak lenni egyedül így érdemes. S az olvasónak is csak így éri meg. * * * 32
