Forrás, 2001 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 2. szám - Beke György: Kisebbik Torontál
társadalmi szerkezetét. Hogyan őrizheti meg magyarságát, hogyan maradhat meg magyarként szülőföldjén. De érdekli az is, hogy milyen módon változtathatja jobbra kisebbségi helyzetét." Hány magyarral számolt Biacsi Antal a Bánátban? Az 1991. évi népszámlálásra alapozott. Eszerint 75.688 személy vallotta magát magyarnak. Ez az egész vajdasági magyar közösség 22,3, míg a Bánát összlakosságának 12 százaléka. De a 176 település közül csak ötben egyáltalán nem élnek magyarok, egy lélek sem. Ezzel szemben húsz helységben, a magyar „szigetfalvakban" a lakosság több mint 70 százaléka magyar nemzetiségű. És sorolta: Magyarittabé, Torda, Tamásfalva, Száján, Lukácsfalva, Szentmihály, Magyarcsernye, Tóba, Majdán Rábé, Monostor, Egyházaskér, Pádé, Hódegyháza, Fejértelep, Székelykeve, Ürményháza, Udvarszállás, Káptalanfalva, Muzslya. Hát a két város? Nagybecskereken 14.312, Nagykikindán 5.932 magyar vállalta önazonosságát. Nem is olyan jelentéktelen közösség ez, ha arra gondolok, hogy a Torontál keleti felét is magában foglaló mai romániai Temes megyének vagy Arad megyének sincs külön-külön népesebb magyar lakossága. Előveszem a lexikont. A teljes Torontálban 1846-ban 124.447 szerb, 88.031 német, 61.806 román és 54.869 magyar élt. A szerbek népszaporulatának üteme jóval meghaladta mindhárom másik nemzetiségét, de a magyar lélekszám is gyarapodást mutat, minden pusztulás, kivándorlás, elűzetés ellenére. Érdemes lenne egyszer számot vetni azzal is, hogy milyen grafikont írt le idők során a kisebbségek népszaporulatának alakulása. Alighanem a kisebbségtartó államok nemzetiségi és emberjogi politikájára vetne fényt az, hogy a történelmi Magyarországon a román kisebbség növekedése jóval meghaladta a magyarságét, vagy a szerbek lélekszámának gyarapodása a magyarokét, ugyanakkor 1920 után Romániában és Jugoszláviában nemcsak a magyarság, hanem mindegyik kisebbség lassúbb vagy gyorsabb ütemben, de mindenképpen lemorzsolódott. Debellácson, Dél-Bánátban tanácskoztak erről a torontáli magyarság képviselői; Biacsi Antal ennek tanulságait összegezte: „A bánsági magyar lét ma nem csupán a művelődési otthonok, az iskolák és a nyelvhasználat kérdése, nem is csupán az, hogy sok esetben a meglévő jogokkal sem él eléggé, hanem önvédelmi sáncépítés is a többségi lakosság nemzeti türelmetlensége ellenében. Az a bánsági magyar, aki nyilvánosan is vállalja a nemzeti önazonosság megtartásának harcát, ennek ellenére tiszteli mások önazonosságát, de ragaszkodik szülőföldjéhez, otthonához, nyelvéhez, iskolájához, kultúrájához, hagyományaihoz és a közösségi önszerveződéshez. Ez nála a dolgok rendje és természete, mint ahogyan keleten kel fel a Nap." Reményt vagy lemondást hirdetnek a torontáli tudósítások az ezredforduló éveiben? Magyarcsernyére Csekonics József tábornok telepített 1798-ban Szeged környéki dohánykertészeket, Csongrád és Csanád megyéből zselléreket. Hajdú Sándor plébános 1999- ben 18 újszülöttet keresztelt, kilenc fiút és kilenc lányt. Hét egyházi eskövőt tartott, 51 halottat temetett. A szomszédos Kisoroszra szintén Szeged mellől érkeztek telepesek, szerződésesek, 1797-ben. Hajdú Sándor látja el itt is a papi teendőket. 1999-ben 11 gyermeket keresztelt, 31 halottja volt. Dél-Bánát magyarok lakta falvairól Erős Lajos ürményházi plébános tájékoztatta a lapot. Pancsova adatai megdöbbentőek: 12 születés és 55 elhalálozás. Versecen 23 születéssel szemben 60 halál. Nincs egyetlen plébánia, ahol ne jóval többet temettek volna, mint ahányat kereszteltek. Szorongó lélekkel keresem a statisztikában a torontáli székelyek telephelyeit. Madéfalva menekültjei voltak az őseik, akik az osztrák ágyúk gyilkos tüze elől kifutottak Moldvába, a csángók falvaiba, majd Hadik András tábornagy Bukoviában szerzett új ott79 I
