Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - Beke György: Citromfák Köröstárkányban
Koréh Endre tábori lelkész Erdélyért - A székely hadosztály és dandár története 1918-1919 című könyvében pontosan beszámol a történtekről. A harcot a román előnyomulókkal a nagyváradi honvéd hadapródiskola 17-18 éves növendékei vették fel, a Verbőczy zászlóalj három százada és két üteg támogatásával, majd a tartalékból újabb három század kapcsolódott be a küzdelembe. A csatában Köröstárkány népe „példátlan hősiességgel" vett részt, férfiak, asszonyok együtt harcoltak a székely raj vonalban a magyar szabadságért. Emiatt állt bosszút a román katonaság a magyar falun másnap. Színlelték a békés szándékot és összehívták a falu népét a községháza elé. Egy Sacotá nevű - addig magyar községi jegyző Kristyorból - a szomszédos telkeken géppuskákat rejtett el. Mikor az emberek összegyűltek, ezek a gépfegyverek megszólaltak, és halomba lődözték a tárkányi embereket. Majd utána megparancsolták, hogy mindenki temesse el a halottait. A szomszédos Nyégerfalváról is iderendelték segédkezni a magyar lakosokat. A temetésre összegyűlteket pedig újból géppuskatűz fogadta. Ekkor vesztette életét a 17 nyégerfalvi magyar. Iszonyú kegyetlenséget jegyzett fel a hadi krónika. Az ötvenöt éves Izsák Mihálynak élve levágták a kezét, lábát, majd átmetszették a torkát. Szatmári Sándornak ugyancsak a nyakát vágták el. Négy sebesült később felépült. Miklós István 75 éves, Benedek János 82 éves, Szatmári Mihály 74, Bállá Ferenc 80 éves, vak, E Antal László 80, Szatmári János 75, Szatmári Péter 77, Mikló Mihály 34, süketnéma, Erdei Ferenc 20, Pap Sándor 23, Miklós Katalin 60, Halász Péter 16, Antal János 15 éves... A golyók nem válogattak, a kivégzők nem kegyelmeztek sem az asszonyoknak, sem a gyermekeknek, sem az aggoknak. A szörnyűséges nap után 204 magyar gyermek maradt árván. Egy mai emlékező (Fogarassy László Pozsonyból) úgy véli, hogy jóllehet a környező falvak román lakói gyújtották fel és fosztották ki Tárkányt, ez nem lehetett ösztönös rátörés, ez meg volt szervezve. És a szervező nem lehetett más, mint ama Sacotá nevű jegyző Biharkristyorból, az erdélyi román önkéntesek ezredének tisztje, aki a géppuskákat a községháza körüli telkeken felállíttatta. * Gyulai Ferenc emlékezetéből kihulltak a román katonák, a vérengzés véghezvivői, ő csak a szomszédos román falvak népét vádolja. Hiszen úgy hitték addig, hogy barátságban élnek velük.- Hányán szolgáltak közülük Tárkányban! Fejszével köszönték meg a kenyeret, amit tőlünk kaptak! A csata után egy nappal, szombat volt éppen, Tárkány megtelt a szomszédos román falvak népével. „Mit akartok tőlünk?" - kérdezte tőlük nagyapám, a községi bíró, aki jól tudott románul. Nem feleltek neki. Karjukon fejsze, vállukon puska. Román legények kezében kést is láttam. Egyik ilyen legényt ismertem, látásból. Kikergették az embereket a házakból. A templom elé terelték a népet. Volt, aki el sem érkezett odáig. Megszólaltak a puskák. Lőttek mindenkire. Azt kiabálták, hogy egész Tárkányt kiirtják! Nem tűrik tovább itt ezt a magyar fészket!- Maga mit tett akkor, Ferenc bácsi?- Átugrottam a kerítésen. Utánam lőttek, de nem találtak el. Azóta is kínoz a belső vád, hogy elszaladtam, magukra hagytam őket... Éjszaka csend lett... Másnap egy asszony jött ki a szőlőbe, sokan bujkáltunk ott, az az asszony azt mondta, hogy Belényesről valamiféle román urak érkeztek, ezek megparancsolták, nehogy több magyarhalál essék Tárkányban. Nehezen hittük el. De végül mégiscsak lementünk a faluba, temetni... A mi házunkból hetet temettünk egyszerre, meglőtték a nagyapámat, a községi bírót, Gyulai Istvánt, az ő két fiát, két vejét és két unokáját. 55
