Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 9. szám - László Ferenc: Bartók Erdélye – Erdély Bartókja
zad hangja, s a 20.-at is csak a második szakasz után következő utójáték előlegezi, az azonban hangsúlyosan. A gerlicepusztai felfedezés új dimenzióval gazdagította Bartók zeneszemléletét. Továbbra is Bécsben kereste a nemzetközi zenei életbe való beilleszkedés mikéntjét, de a magyar népzene gyűjtésével és művészi feldolgozásával kapcsolatos tervek is élénken foglalkoztatták. 1905. március 18-án ismerkedett meg Kodály Zoltánnal, aki megerősítette érdeklődésében és szándékaiban, és sok alapfogalom tisztázásában volt segítségére, akihez ettől kezdve szoros művész- és munkatársi kapcsolat fűzte. Ekkoriban kezdett el népzenegyűjtés céljával falura járni. Ugyancsak 1905-ben kért és kapott 1000 korona ösztöndíjat egy erdélyi gyűjtőútra, amelyet azonban 1907 nyaráig halogatott. Jól tette, hogy halogatta! Időközben az érdeklődő gyakorlott gyűjtővé fejlődött, és megismerte Vikár Béla népzenei fonogrammjait, köztük számos székelyföldi - főleg udvarhelyszéki - leletet is. Megjelent első, Kodállyal közös feldolgozássorozata, a Magyar népdalok. 1907 januárjában kinevezték a Zeneakadémia tanárává, ami lehetővé tette, hogy Budapesten telepedjék le. Július 1-én tapasztalatokban és önbizalomban megerősödve indulhatott el a nagy útra: Erdély legkeletibb vidékére, a Székelyföldre. Bodon Pál személyében úti- és munkatársa is akadt. Poggyászának legfontosabb darabja az ormótlan, súlyos Edison-fonográf volt. Biztonság kedvéért egy pisztolyt is vett magának a Csíkszeredái vaskereskedésben. Mit talált Bartók a Székelyföldön? Előszöris: nagy szegénységet, váratlanul rossz szállási és étkezési lehetőségeket, és egy küzdelmesen élő, nehezen szóra bírható népet, amelyet mind- azáltal megszeretett. Másrészt: egy népzenei tündérországot. Olyan magyar népi dallamokat, amilyeneket eladdig művelt zenész nem hallott, vagy ha hallott is, nem vett észre. „Megtaláltam a székely népdaltípusokat, amiről nem hittem, hogy léteznek" - írta augusztus 17-én barátnőjének, Freund Etelkának. A mondat talányos, de akárhogy értelmezzük is, aligha vonatkoztatható másra, mint a magyar népdal régi stílusára, az ereszkedő szerkezetű, pen taton hangrendszerű dallamkincsre, amelyet vele egyidejűleg Kodály a Felvidéken ismert meg, s amely szemléletükben a magyarság Keletről magával hozott, legősibb zenei öröksége volt. Az úri osztályok elfeledték, de a végeken élő parasztság hűségesen megőrizte. A székelyföldi gyűjtés hozama 324 dallam volt, ebből 80, tehát az anyag negyede képviseli a régi stílust. Amint hazaért, Bartók egy zongoraminiatűrben állított örök emléket a Székelyföldnek. Mindenki ismeri: Este a székelyeknél. A darab két tematikus anyaga a régi stílusú pentaton dallamok két mozgástípusát példázza: a parlando rubatót és a tempo giustót. Előbbi a zene és a szöveg, utóbbi a zene és az ütemes mozdulat, a tánc kölcsönhatásából alakult olyanná, amilyen. Az ellentétes dallamok közös nevezője az é"-d"-h'-á'-g'-é' félhangnélküli pentatónia, Bartók meggyőződése szerint a magyarság megkülönböztető zenei névjegye. A szomszédnépek pentaton dallamait mindig is magyar átvételeknek, magyar hatás jeleinek tartotta. Ma már tudjuk, hogy a pentatónia úgyszólván az egyetemes emberiség köztulajdona. Míg Európa nagy nemzetei a gregorián korálisban meg a Minnesangban rég búcsút mondtak neki, földrészünk egyes peremvidékein még élteti a néphagyomány. A Székelyföldön, a magyar nyelvterület keleti végvidékén olyan népzenei klasszicizmus hordozója, amelyre minden magyar büszke lehet. Az Este a székelyeknél, Bartók legnépszerűbb zongoraminiatűrje ennek a korszakos felfedezésnek az alkotói leképezése. Bár még többször visszatért Erdélybe - a Kalotaszeget, Torockót, a Mezőséget, Bihar megye magyar zárványfalvait, Maros megyét is megjárta -, ilyen nagy tömegű és ennyire értékes magyar népzenei anyagra egyazon vidéken nem lelt többet. Ezutáni kiszállásainak ide vágó összhozama 426 darab volt, ami a székelyföldi 324-gyel együtt kereken 750 Erdélyben gyűjtött magyar népdalt tesz. Ezek nélkül elképzelhetetlenül csonka maradt volna a magyar népzenéről alkotott tudományos képe. Zeneműveiben is gazdagon jelenik meg ez a dallamkincs. Hogy csak az idézetszerűen megjelenített és feldolgozott népzenei egyedeket említsem, Bartók már az Este a székelyeknél párdarabjaként megírta 1907-ben a Györgyéből. Három 92
