Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11. szám - Boldizsár Ildikó: A félegyházi mesekirály (Seres József félegyházi parasztgazda népmeséi — Közreadja: Bereznai Zsuzsanna)
Boldizsár Ildikó A félegyházi mesekirály Seres József félegyházi parasztgazda népmeséi (Közreadja: Bereznai Zsuzsanna) „Ha mesélni köllene, én egy egész napot tudnék mesélni - hiba nélkül!" Valamikor régen a mesék rengeteg információt tároltak a körülöttünk lévő világról, valamint a benne élő emberről, és dédapáink értették a történetek szimbólumokba sűrített üzenetét. Az ősrégi tündérmesékben nemcsak élettörténetek ismerhetők fel a maguk jellegzetes női és férfi problémáival, hanem a mesélők valósághoz való viszonyáról, gondolkodásának módjáról is képet kapunk. Annak ellenére, hogy tulajdonképpen a földkerekség valamennyi meséje hasonlatos egymáshoz, jól megragadhatók egy-egy ország, népcsoport vagy tájegység jellegzetes meséi: más mesék születnek a havasokban, a Balaton partján, az Alföldön, és mások a tanyavilágban. Vannak-e még gyűjthető népmesék, van-e még értő közönség, vagy lassan feledésbe merül a mesékből leszűrhető tudás? És mit kezdhetünk azokkal a történetekkel, amelyeket egy-egy ritkán megjelenő kuriózumgyűjtemény ad közre manapság? A nemzetközi szaktudományos mesekutatás megannyi irányzata között nagy elismerés övezi az Ortutay Gyula által létrehozott un. egyéniségkutató iskolát (a nemzetközi szakirodalom „budapesti iskolaként" ismeri el), amely a folklórtudományban megnyitotta az utat az egyéniségkutató vizsgálatok felé. Ortutay Gyula volt az első, aki arra irányította a folkloristák figyelmét, hogy az összehasonlító történeti kutatások helyett a mesemondás körülményeit, a hallgatóság összetétetelét, viselkedését, és - főképp - a mesemondó személyiségét vizsgálják. Az iskola követői a népmesékben nem valami személytelen alkotóerő megnyilvánulását látták, hanem a nép körében élő alkotó személyiségek tudatos tevékenységét. Ortutay szerint a népmese úgy ismerhető meg igazán, ha a mesemondás körülményeit is megismerjük, szerinte a mese szövegét nem lehet különálló, lezárt egésznek tartani, hanem olyan formának, amelynek alakulásába minden apró, pillanatnyi körülmény beleszól. Azt, hogy egy összejövetelen melyik mese kerül elmondásra és miként, a mesemondás alkalmai és helyei, a hallgatóság összetétele és a mesemondó személyisége is meghatározza. Ortutay Gyula 1940-ben gyűjtötte össze és jelentette meg Fedics Mihály meséit, ezzel kezdeményezve, hogy kiemelkedő mesemondók vagy mesélő közösségek teljes mesekészletét (repertoárját) bemutató kötetek szülessenek és jelenjenek meg hazánkban. így váltak közkinccsé többek között Pandúr Péter (Dégh Linda gyűjtése), Ami Lajos (Erdész Sándor), Tombácz János (Bálint Sándor), valamint a kalotaszegi mesemondók (Kovács Ágnes) meséi. Az egyéniségkutatás gyakorlata tehát forradalmasította és meghatározta a mesegyűjtést és publikálást. A „budapesti iskola" bebizonyította, hogy minden mesemondónak saját, egyéni stílusa van, s minden egyénileg elmondott mese más, mint a többi. Ezek nyomán néhány évtizedig valóban sok értékes mesegyűjtemény látott napvilágot, de az utóbbi években már alig találni olyan mesemondót, akinek emlékezete éppúgy megőrizte volna az ősi tündérmeséket, mint például a sokkal élőbb tréfás történeteket. Az egész világon megfigyelhető, hogy évtizedek óta egyre kevesebb tündérmese lelhető fel a mesemondók (ha egyáltalán vannak még) repertoárjában: csodás tündérmesék helyett inkább rövidebb, tréfás, csattanóval záruló történetek forognak, melyek nem vesznek el sok időt a hallgatóság életéből. Ma már lassan a gyerekeknek sincs idejük (sőt, türelmük) arra, hogy leüljenek és végighallgassanak egy nyugodtan, szépen, lassan kibontakozó tündérmesét. Ezért is nagy öröm, hogy 1999-ben megjelent az a mesegyűjtemény, amely nem kevesebbet állít, mint hogy egy valóságos „mesekirály" meséit tartalmazza, méghozzá arról a területről, a Kiskunságról, ahonnan mindezidáig nem ismertünk kimagaslóan értékes anyagot hagyományozó mesemondót. A mesék gyűjtője és a kötet szerkesztője Bereznai Zsuzsanna joggal tartja kivételes képességű, rendkívüli memóriával rendelkező mesemondónak Seres József (1824-1995) félegyházi parasztgazdát, aki minden rnesei műfajban otthonosan mozgott, s aki önmagát hívta büszkén mesekirálynak. A gyűjtő 707
