Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 11. szám - Bánszky Pál: Népi szobrászat, 2000

lom díszére válna!) Erdélyi Tibor a kereszténység történetéhez kapcsolódó monumentális szobrainak újszerű látásmódjával tűnt ki. Ebbe a tematikába illőnek érezte a két méter magas diófából faragott Sámán című, sajátos attribútumokkal ellátott szobrát. A plasztika vizuális nyelvének lehetőségével élve, negatív faragással jelölte Krisztus keresztre feszített alakját, a keresztfára ültetve a „Mester nélkül" maradt „Apostolok"-at. Az „Inkvizíció" című szobra hatalmas tömegében (108 x 60 cm-es cseresznyefában) a fa természetes torzulásait felhasználva, groteszkbe hajló figuráival, az inkvizíciót képviselő keresztvivővel és áldozataival, az alakok torz kavalkádjával képes kifejezni a kereszténység történetének ma már hivatalosan is elítélt rémtetteit. Akadt olyan alkotó is - Jobbágy György -, aki 88 évesen jelentkezett először országos pályázaton, különösen szép, s talán leginkább archaikusnak tűnő és festett felületet idéző szobraival. Korábban hangszereket, hegedűt, citerát és agyagszobrokat is készített, képeket festett, szobrot faragott és verseket írt, 4 évi frontot, további 4 évi orosz hadifogságot is megélt alkotóember. A következő vallomása bepillantást enged alkotómódszerébe is: „Addig faragom a szobrot, amíg a rám visszatekintő alak szemében nem pillant rám a lelke... A keresztre feszített Jézus tenyerébe meg nem vertem szeget, s ezért örökkön élő maradt." (Jobbágy György szoborkollekciója II. díjban részesült.)

Csepeli István - ugyancsak II. díjas elismerésével - azokat az alkotókat képviselte a IV Országos Népi Szobrászati kiállításon, akik a gyökereket őrizve a professzionális szobrászat irányába tartanak. Egyik domborműve a népművészet klasszikus alakját, Király Zsiga emlékét idézi, a cseresznye és juharfából készült Gyökerek című munkája is visszautal népművészeti kötődésére. A gesztenyefából készült, egymásba kapcsolódó szarvasagancs szerkezetű műve ezzel a formai absztrakcióval nyert képzőművészeti értelmezést. Címe: Magyarok.

A kiállításon több tehetséges szoborfaragó egyéniség mutatta be munkáit, többek között Bagi András, Gyursó Pál, Darázs István, Fiilöp Tibor, Kajla Ferenc, Koncz Vilmos, Mechler Péter, Mónus Béta, Nagy András, Orisek Ferenc, Szakács Sándor, Ráb Györgyné és Tyukodi László.

Ezt a kiállítást több mint hat hónapon keresztül tekinthette meg az érdeklődő közönség, tavasszal a Pesti Vigadó Galériában, majd október 15-ig a Dunaföldvári Faragó Galériában.

Fontosnak tűnik néhány vendégkönyvi bejegyzést is közkinccsé tenni a Vigadóbeli fogadtatásról: „Nem számítottam ilyen nagyszabású ünnepi kiállításra, nagyon értékes, szívet melengető kiállítás. Mindig fogok emlékezni rá!" (Siklós Katalin) „A mai világban olyan nagy szükség van arra, hogy megerősítést kapjon, hogy magyarok vagyunk, és hogy nagyszerű és csodálatos dolog ehhez a nemzethez, kultúrához tartozni. Hála és köszönet az alkotóknak!" (Mitók Melinda) „Nagyon szép és színvonalas a kiállítás. Méltó a millenniumi évhez, és aktuális a húsvéthoz. Őröm volt végignézni." (Rádi Andrásné) „Kis nép, kis tárgyak, nagy gondolatok, nagy szívek! Jó dolog magyarnak lenni, és azt is megvallani alkotással!" (Nagy Miklósné) „Ilyen felemelően szép kiállítást talán még nem is láttam az utóbbi időben. Minden elismerésem az itt kiállító művészeknek. Ehhez nemcsak szakmai tudás kell, hanem szív és sok szeretet. Adja Isten, hogy még sok ilyen szép szobrot alkossanak, mindnyájunk örömére és felemelkedésére." (Mosoniné) „Az itt kiállító alkotók nem csupán tehetséges művészek, hanem igaz emberek." (Kiss János és felesége) „Tök jó!" (Lajos)

Rendkívül fontos tehetségkutató társadalmi funkciót töltenek be az ilyen és hasonló pályázatok, ha a művészet bármilyen műfajában kerülnek is kiírásra. Hány és hány ember távozik az élők sorából anélkül, hogy életében született adottságaiból eredő képességei nyilvánvalóvá válnának. Az alkotóember felismerése, támogatása társadalmi feladatunk. A képzőművészet területén erre vonatkozóan történtek már kísérletek. 1919-ben például a weimari Bauhaus hat hónap időtartamú előkurzusa az előítéletektől való megszabadulást és az önismeret keresését tűzte ki alapvető céljának. A tanuló fél éven keresztül előre nem dönthette el, hogy ő festő, szobrász, építész stb. pályát választana, hanem különféle tevékenységekkel - kézműves és formatervező művész közreműködésével - többféle anyagban és feladatban próbálta ki önmagát, hogy miben is tudná képességeit a legeredményesebben kifejteni. Az önismeret kibontakozására - tisztelet a kivételnek - sem a szülők, sem a pedagógusok nincsenek kellően felkészülve. Hiányzanak a legalkalmasabb módszerek, programok. Ki tudja, talán segít ebben a gondban a többszöri kényszerű pályaváltoztatás is. És segítenek a különböző művészeti önkifejezésű formák.

91