Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Fried István: Aggodalom és remény (A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918-1998 – tanulmány)
így aztán a mai Szlovákia területén élő magyarságnak, miközben nincse egységes populáris kultúrája, ez a műveltsége általában sem észak felé (tehát a magyar-szlovák nyelvhatár mentén), sem dél felé, a jelenleg országhatárral elválasztott, általában magyar nemzetiségű területek felé nem zárt”. Érdemes azonban az igen jeles írás egy más helyéről is idézni, hiszen mindeddig a (cseh) szlovákiai magyarságról úgy volt szó, mint zárt egységről, jóllehet korábban a nem szerencsésen magyarázott „kettős kötődés” elve vagy az Igen egyoldalúan értett „híd”-szerep - Jóllehet a kontextus-vizgálatot nem szorgalmazta, mégis - legalább utalt e magyarság helyzetének nyitott voltára, pontosabban szólva arra, hogy önmeghatározásában a földrajzi, az állami, a történelmi, a hagyománytörténésre vonatkozó megfontolásoknak egyként jelen kell(ene) lenni. Éppen ezért hasznos, ha Llszka József módszertanilag Is meggondolkodtató mondatait Ideírom: „Ugyancsak Izgalmas problémakörbe botlik az a kutató, aki az etnikumok és kultúrák sajátos viszonyrendszerének vizsgálatába kezd. Nyilvánvaló ugyanis egyfelől, hogy egy-egy etnikum populáris kultúrája általában nem egységes, több kisebb-nagyobb, egymástól - időbeli fáziseltolódásokból is adódóan - többé-kevésbé eltérő, ugyanakkor egymáshoz mozaikszerűen kapcsolódó alapegységekből tevődik össze. Másfelől azonban bizonyos kulturális jelenségek (előre kell bocsátani: a legtöbb!) átnyúlnak az etnikai határokon, az etnikumoktól független, azokat egymáshoz kapcsoló kultúrákat, kultúrköröket alkotnak.” Nyilvánvalóan az Irodalomban ez a probléma nem jelentkezhet ekképpen; s bár nem tekinthetünk el attól, hogy például a szlovákiai magyar szerzők munkásságának számottévő hányadát a cseh és a szlovák szerzők műveinek fordításai adják, hogy az iskolai oktatásban egyre több idő jutott hajdan szlovák és cseh, mainapság szlovák alkotók műveinek olvasására, a szlovák verstan megismerésére, és így a szlovákiai magyar olvasók Ismeretsége a szlovák irodalommal legalább oly bensőséges lesz (a kényszeredettség ellenére), mint Hviezdoslavé, Emil Boleslav Lukácé vagy Ján Smreké volt a magyar Irodalommal; a kultúráknak ez az átfedése, szokások, „népi kultúrák” stb. ilyenféle egymásba hatolása, keveredése éppen a nyelvi műalkotásoknak a nyelvhagyományokban állása miatt inter- és extratextuális elemzést igényel. Más kérdés, hogy például az étel- és életrendek évszázados, állandó érintkezése miféle szlovák-magyar „populáris kultúrá”-ban mutatható ki, illetőleg a magyar lakosság kultúrája miképpen rétegződött. Itt jegyzem meg, hogy például az „ételrendet”, sőt, a táji jellegzetességeket illetőleg Hamvas Bélának Az öt géniusza is tartalmaz hasznosítható szempontokat;!11' mint ahogy a hajdani észak-magyarországi városi kultúra rajzában Liszka József joggal hivatkozik az Egy polgár vallomásaira; „ahol az író igen jó érzékkel, kultúr-antropológusokat megszégyenítő precizitással írja le a századelő kassal társadalmát”. A már általam említett Féltékenyek akár kulcsregénynek is olvasható lenne az államfordulatot követő időszakról, a kassai városképben föllelhető változásokat pedig Márai több írásában mutatja be. Itt utalnék arra, hogy a Liszka által érintett „cseregyerek”-jelenségről Jókai Mór festett megragadó képet gyermekkoráról szóló önéletrajzi írásaiban, valamint Mire megvénülünk című regényében. Jókait német szóra Pozsonyba küldték, ahol akkoriban a cseh-szláv tanszéken L'udovít Stúr működött. A Jókai-családnál viszont magyar szóra Jankó Král' pesti házigazdája, Samuel Vrchovsky leánya tartózkodott, e háromnyelvű pesti ügyvédnél volt jogászbojtár Jókai. Mindezzel csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy nem ártana regényekből, 49
