Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 10. szám - Kőhegyi Mihály: Ősi hitvilágunk (Silling István: Kakasok szólalnak, Máriát kiáltanak. Adalék a vajdasági magyar archaikus népi imádságok variálódási vizsgálatához)
szegedi Bálint Sándor folytatott, ma már pótolhatatlan anyaggyűjtést az 1950 és 60-as években. A néprajz vezető korifeusai eltűrték működését, hiszen hivatalosan nem tudták nyakát szegni, lévén hogy semmilyen intézethez, múzeumhoz sem tartozott. 1971-ig kellett várni, amíg Erdélyi Zsuzsa előállt újra e témával. Pais Dezső, Mezei László, Fettich Nándor, Holl Béla reagáltak azonnal Erdélyi Zsuzsa felvetéseire. Ettől kezdve erősödött, szélesedett, gyarapodott azon néprajzosok száma, akik egyre-másra hozakodtak elő a maguk gyűjtésével, sőt idővel a mai országhatárainkon kívüli magyarság körében is megindult a gyűjtés. Tánczos Vilma, moldvai és gyimesi archaikus imákat tett közzé, Zsilák Mária a szlovákiai magyarok népi imádságait vetette össze a magyar és szlovén népi imádságokkal. Az 1990-es évek elején jelentkezett első ilyen tárgyú könyvével Silling István, aki mindmáig a vajdasági Kupuszinán él, melyről köztudomású, hogy nagyon hagyománytisztelő és -őrző, mélyen vallásos közösség. Magyarságuk megőrzésében ez nem kis mértékben segített. Nem kellett mást tennie, mint falubeli ismerőseit kifaggatni, hogy csodálatos népi imádságokat jegyezhessen fel. Természetesen később gyűjtését az egész Vajdaságra kiterjesztette. Ebből születtek gyors egymásutánban kötetei (Boldogasszony ablakában 1992., Templomok, szentek, imádságok 1994), tanulmányai (Archaikus imádságok a Bácskából. Vigília 1994., A nyugat-bácskai Jézus Híve kultusz és társadalomtörténeti vonatkozásai. Híd 1996., A Mosztonga legészakibb szent- kútja. Máriakönnye és a szerb irodalom. Üzenet 1996., A bácskai népi vallásosság szent szövegei és a ferencesek. Hungarológiai Közlemények 1996.). Archaikus népi imádságaink gyűjtése közben lett figyelmes egy bizonyos imádságra, melyet szinte az egész Vajdaságban ismertek. Reggeli imádságnak vagy Kakasos imádságnak nevezték. Kiderült, hogy ezt a típust a magyar nyelvterületnek nem minden vidékén tudják, például a gyimesi és moldvai magyarok körében nemigen találják a kutatók. Nyilván ennek felismerése után határozta el a szerző, hogy közli az eddig gyűjtött adatait és a népköltészeti alkotásokra jellemző számmisztikát is tiszteletben tartva, kereken száz imádságot mutat be. Az archaikus népi imádságok szerkezetét vizsgálva a szakkutatás már megállapította a hármas tagolódást. A kezdőformula - más népköltési alkotásokhoz hasonlóan - egy természeti kezdőkép jegyeit tartalmazza. A jelen esetben az ébresztés-motívumát. A Jézus elfogatásáról Máriát értesítő kakasszóval (ettől az elnevezés) indul az imádság. Második szerkezeti eleme a Krisztus kínszenvedését felelevenítő rész (verik, kínozzák, harapófogóval csipdesik, rugdossák, tépázzák, leköpdösik, felfeszítik). A záradékban a szöveg égi hitelesítését mondják el. Az Atyaisten, Úristen, Krisztus Urunk, Urunk Jézus, vagy Mária megígéri az imát mondónak az elkárhozástól való mentesítést. A megbocsátás kifejezőiként általában a bűnöktől való szabadulás szavai állnak: nem viszem sem pokolba, sem purgatóriumba, hanem Atyánk országába; velem lészen a Paradicsomban; kinyílik előtte a mennyország kapuja stb. A szerző végül figyelmeztet, hogy az általa bemutatott reggeli archaikus népi imádság Vajdaság szerte még ma is ismeretes, ám felgyűjtése égetően sürgős. Bizonyos, hogy ősiségeket is tartalmazó népköltési szövegeink, hitünk, kultúránk, nyelvünk erejét bizonyítják. Érdemes őket fenntartani és átadni az utánunk jövőknek is. (Tótfalu, 1997) Kőhegyi Mihály 95
