Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 6. szám - Bakonyi István: Könyvek Veszprémből (Praznovszky Mihály: Tájirodalom; Visszhang antológia)
Visszhang antológia Jobb korszakában Szekeres Imre kiadója volt egy rövidéletű, ám annál izgalmasabb folyóiratnak, a veszprémi Visszhangnak. 1985-86-ot írtuk akkor, a szocializmusnak nevezett rendszernek már nem volt sok hátra, ám annál keményebben védekezett az elmúlás ellen. Nem volt ez másképp a Balatontól északra sem, sőt... Am ma már irodalomtörténeti tény, hogy - ha mindössze négy szám erejéig is, de - élt ez a lap. S hogy el ne feledjük, több mint egy évtizeddel később a „szülőváros” kiadta a Visszhang antológiát. Jól tette! Hiszen ily módon a közeli utókor is meggyőződhetett arról, hogy hosszabb időt is megérdemelt volna ez a kísérlet. Igaz, akkor már nem voltunk híján vidéken szerkesztett, figyelmet érdemlő lapoknak, és persze azt is tudjuk, hogy például a Mozgó Világ és a Tiszatáj, vagy éppen a Forrás és az Új Forrás körüli politikai viharok is ennek a korszaknak a termékei. A többek között Géczi János és Mányoki Endre nevével fémjelzett fórum igencsak széles választékot kínált. Épített a város közismerten jó délvidéki kapcsolataira, ám még inkább az erdélyi magyar és román irodalom jeleseire. (Már az első számban verse jelent meg például Ion Barbunak.) Reálisan igyekezett szembenézni a főbb irodalmi törekvésekkel, így az avantgárddal is. (Lásd: a Somlyó Györggyel készült interjút, amelyben egy nem avantgárd költő vallott erről az irányzatról.) S persze közölték Tandori Dezsőt, publikált a Visszhangban Vekerdi László, Baka István, Csalog Zsolt, Péntek Imre, Béládi Miklós (posztumusz), Csengey Dénes, Szörényi László, Zalán Tibor és még sokan mások. Idejekorán szólt ebben a folyóiratban Hamvas Béláról Czakó Gábor. A Mester színre lép című írás a „rejtve jelenlevő” nagy egyéniséget idézi meg. A legjobb hagyományt vitte tovább a Visszhang. Rossz szándékkal sem volt nevezhető provinciálisnak, ellenkezőleg: a lehető legszélesebb látóhatárra figyelt. S bár nem minden publikáció volt remekmű (hol az?), ám szinte mindegyik kínál még ma is valamiféle szellemi izgalmat. Érzékeljük, hogy a háttérben ott a dunántúli város kulturális miliője, hagyománya, de azt sem titkolták a szerkesztők, hogy ez önmagában még nem elég a sikerhez. Ezért nyitottak, ezért tágították a köröket, de közben a hagyományt is a felszínen tartották. Kár, hogy oly rövid ideig élt a Visszhang, és öröm, hogy ez az antológia megjelent. (Vár ucca tizenhét Könyvek, 1997) Bakonyi István 95
