Forrás, 1998 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 8. szám - Zalán Tibor: Megkésett tematikus szöveg-töredék
Petó'fi-könyvére.) Ebből adódhatóan, az ünneplés is csak amolyan ímmel- ámmal volt. Az arányok kellő eltalálása miatt, óvatossággal. Vele kezdődött a FIN, így aztán nem lehetett a csúcsa. Ki látott már olyat, hogy a csúccsal kezdődik valami. Szépen föl kell annak menni, alulról fölfelé. Volt tehát a március 15. Ez leginkább előkészület volt. Akár az Őszirózsás Forradalom. Az se volt teljesen gilt, az valahogy még kezdődni se nagyon tudott. Grófok keveredtek bele abba is. Az is csak előkészület így. A csúcs március 21. volt, a Tanácsköztársaság kitörésének az évnapja. Kun Béla mégse volt egy gróf. Meg a Szamuely Tibor se egy úriember. Habár az akasztásokat mindahányszor végig tudta nézni, -mi több, élvezettől. Ez későbbi információ. Belekeveredett. Utóbb kihúztam. Kétszer is. Jól látható. - Az Eötvös Kollégium kapu fölötti ablakából az Aradi vértanúk terére lehetett látni. Március 15-én is. Ezen a napon furcsa, ráérős idegenek lepték el a teret, ott ácsorogtak egészen szürkületig. A szürkület azután elnyelte őket, bár még az is lehet, a szürkületben is ott ácsorogtak, de az ablakból már nem őket, csak a szürkületet lehetett látni. Hogy mi okból értek rá mindig ugyanazon a napon, nem tudható azóta sem. Nyilván az ünnep miatt ünnepeltek így, ácsorgással. Bámészkodtak, állampolgári jogaikhoz illően. Néha szót váltottak egymással, de nem sok szót. Csak amennyi kellett. Időnként valamelyik ilyen szóváltás után elment telefonálni. Kár, hogy akkor még nem találták fel a hordozható telefonokat. Zavart csak egyszer észleltem, amikor Ambrus Lajos másnaposán, vagy talán kora reggeli ünnepi részegségében egyenként dobálta ki a József Attila Kollégium harmadik emeleti ablakából az összes kislemezét, némely nagyméretű Lenin portréval keverve a zuhanás eseményeit, anélkül, hogy egyszer is ki- vagy lenézett volna, az Illés együttes egy bizonyos számát bömböltetve szakadatlanul, amelyik történetesen épp a márciusról szólt. (Azt nem tudta kidobni, mert egyfolytában forgott az öreg masinán, nagy zajt okozva az intézmény közvetlen környezetében.) Nehéz helyzetbe került mindenki odalent, főleg az ácsorgók, mert tüntetésnek nem lehetett minősíteni a talányos dobálódzást, eseménynek azonban feltétlenül, és bizony, rögtönzött ünnepségként is hagyott kívánnivalókat maga után az akció, noha koreográfiailag helyénvalónak bizonyult, utóbb szemlélve. A drámai megemlékezésnek Imre bácsi, a portás vetett véget, aki lent kapkodta szorgosan a fentről repülő-hulló fekete korongokat, és miután hiába kiabálta a megátalkodottnak felfelé, hogy na ne basszunk már ki egymással, Lajos úr, átgondoltan felballagott és komoran, mindazonáltal hatásosan az ünneplés felfüggesztésére szólította fel a későbbi kitűnő írót. - A katonaságnál azonban megzavarosodott ez a március 15. Mégiscsak belekeveredtek nacionalista elemek. Mi is azokká keveredtünk, egyetemi előfelvett kiskato- nák. Kokárdát tűztünk a gyakorló zubbony hajtókájára. Noha oda nem volt rendszeresítve olyan. Annál is inkább helyeselhető a levétető zászlóaljparancs, mert a nemzetiszínű ruhaszalag helyett már évekkel előbb föltalálták a könnyebben kezelhető és beszerezhető jelvényt, amely sikeresen ötvözte a három fentebb említett ünnepet egyetlen kis festett öntvényen, míg a ruhakokárda bármely nagyságban elkészítve sem fejezte ki jól az Őszirózsás Forradalmat, a Tanácsköztársaság vegytiszta és erős forradalmiságáról már nem is beszélve. Az ügyből század-szintű büntetőakció lett, és nem segített rajtunk, órákon keresztül gázálarcban gyakorlatozásunk közben sem a Kos68