Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Danyi Magdolna: Palics
Danyi Magdolna PALICS A. ™ agyon szeretném egyszer megírni palicsi, s részben szabadkai gyermek- s kamaszéveim, erre azonban valószínűleg sohasem kerül sor. Ehhez Canetti-ként kellene tudnom prózát írni, s én, sajnos, nem tudok prózát írni. A „hozzám legközelebb álló táj (hely)” Palics, a Szabadkától 8 km-re levő fürdőhely, s jóllehet erős a kísértés, hogy megkíséreljem a lehetetlent, s e rövid írásban megkíséreljem megidézni Palicsfürdó' atmoszféráját s szépségét, a tó, a park, a régi villák együtteséből sugárzó egyedi harmóniát, a megoldhatóbbnak látszó feladatot választom. Megkísérlem megválaszolni, mit jelent számomra a „hozzám legközelebb álló táj (hely)”, meghatározás, valójában azt, mit jelent számomra Palics, a szülőhelyem, melyet többször elhagytam, sokszor, másfél évtizeden át, csak látogatóba jöttem haza. Fiatalkori terveimre gondolva, végül is, nagyon kevés más tájat, helyet ismertem meg, valójában azonban talán mégis eleget ahhoz, hogy tapasztalatból tudhassam, minden tájnak, helynek megvan a maga egyedi atmoszférája s szépsége, s e szépségek bizony sokszor attraktívabbak is mint Palicsfürdő szépsége. Bárhonnan, bármekkora időbeli távoliét után tértem haza, még ha csak látogatóba is, Palicsfürdő mindig ellenállt a versengésnek, az összehasonlításnak, s épp ezért mindig újra és újra győzedelmeskedett minden más táj (rám gyakorolt hatása) fölött. Kamaszkoromban komolyan foglalkoztatott a terv, hogy világutazó leszek, hogy megismerjem Földünket, s ezt azért említem itt, hogy jelezzem, soha nem gondoltam, nem akartam az életem Palicson leélni, elutazásaimkor mindig örömmel hagytam el Palicsot, többször gondolva arra is,hogy másutt élem le életem. A hűség s hűtlenség fogalmai Palicshoz való kötődésem értelmezésekor tehát nem használhatóak; s amikor Palics mindig győzedelmeskedni tud(ott) minden más táj,hely rám gyakorolt hatása fölött, talán arról lehet szó, hogy Palicsfürdőnek objektíve van valami sajátos szépsége, ami mindig újra és újra megfog, megragad, másrészt arról, hogy gyermekként a világot Paliccsal azonosítva ismertem meg, s az ebből eredő otthoniasságnak ezt a védelmező jóérzését számomra legmaradéktalanabbul Palics tudja biztosítani. Olyan természetű ember vagyok, aki mindenütt otthoni- asan tudja érezni magát; a másság, az idegenség, az ismeretlen megismerése s domesztifikálása mindig jóérzés számomra, s rövidebb ott/másutt tartózkodásaim esetén az „idegen” szerepének a felvállalása is élmény. Nem tudom, hogy ez lényem karakterjegye-e, vagy ezt is Palicsnak köszönhetem, annak az én itt- itthon-vagyok felsérthetetlen érzésnek, mely mintha a sejtjeimbe is beköltözött volna. Balzac írja valahol egy tájról: „Itt az ember sohasem lehet teljesen szerencsétlen.” A mondatot egy francia hölgy mondja szülőföldjéről, s nekem, annyi sok könnyed elutazás, sőt eltávozás után, kényszerűen megadatott, hogy az otthoni- asság érzését ilyen mélységeiben is megismerjem, s rájöjjek, Palics engem nem egyszerűen újra meg újra, mint sajátját, visszafogad, hanem meg is tud védeni a „teljes szerencsétlenség” érzésétől, megélésétől. Vajdasági mindennapi valóságunk elmúlt tíz deprimáló évében, melynek pusztító ereje Palicsfürdőt s lakosait sem kímélte, megélhettem e Balzac-i mondat tényleges értelmét s igazságérté186
