Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - Gion Nándor: Ez a nap a miénk (regény) III. rész
— Gyere, hazavezetlek. A tuki asszonyok jót fognak kacagni rajtad, ha meglátnak. A feleséged és a lányod is nagyon megörül majd a megkékült fejednek. De hát haza kell menned. — Egyedül is haza tudok menni. — Olyan vagy, mint egy agyonvert vízisikló. Fehér és sötétkék. Péter engedelmesen felállt, látszott rajta, hogy nagyon rosszul van. Fehéredéit az arca, és ettől a sebek és a kékfoltok feketék lettek. Közrefogtuk, kivezettük az utcára, Stefi a kerékpárt is maga mellett tolta. Az utcán Péter hányni kezdett. Alvadt vérdarabokat hányt. — Mit adtatok enni a szerencsétlennek?! - kérdezte Stefi elrémülve. — Gyilkos disznó húsát - mondtam.-Mi? — Nagyon megrugdosták a gyomromat és a májamat - nyögte Péter. Később felegyenesedett, Stefi vállára támaszkodott. - Indulhatunk haza. Stefi jobb kezével átkarolta a derekát, bal kezével a bicikli kormányát fogta. Lassan elindultak a Szekszer híd felé. Péter három napig nyomta az ágyat, időnként még vért hányt, de azután elbiciklizett a verbászi nyomdába és abban az esztendőben már nem verték meg többé. Nyugalmasan teltek a napok és a hetek, a határban beérett a napraforgó és a kukorica, aztán eljött a répaszedés ideje is, akkor már sáros dűlőutakon lovagoltam, a parasztok is sárosak voltak, a répaszedés legtöbbször igen mocskos munka, de jó volt a termés, és az emberek elégedettek voltak. Majdnem mindennap betértem az Imris tanyára, Paulina szépen gömbölyödött, a virágmintás ruhát már nem húzta fel, kihízott belőle, amúgy is vékony lett volna a sáros, hideg őszi időben, gyapjúból szőtt bő ruhákban járt, de én továbbra is azt mondogattam neki, hogy még mindig ő a legszebb a nagy folyók partján a fiatal lányok között, mert a fiatal lányok vihogva szétszaladtak, amikor kiúsztak a partra, ő meg mindig megvárt engem, és esténként megcsodálta az erdőből e- lőbukkanó őzeket és szarvasokat. November közepe táján leesett az első hó, megfagyott a föld. A hónap végén két hízót vágtunk, a vejemmel és a fiammal fektettük le az udvarunkban a disznókat, a torkukat Rézi vágta el egy keskeny pengéjű, hosszú késsel. Több mint húsz éve nálunk Rézi ölte meg a disznókat, én a merev jobb kezemmel nehezen boldogultam velük. A vért a lányom fogta fel egy nagy tálban, aztán kenyeret áztatott a disznóvérben, megsütötte a véres kenyereket, májat is sütött mellé, ezt ettük reggelire, mindannyian jókedvűek voltunk, dolgoztunk egész nap, kellemes szagú és jóízű munka volt ez, este bőségesen vacsoráztunk, és vacsora után fánkot meg barack- és meggybefőttet ettünk. Ezt a sváb szokást Rézi vezette be a családba, és nagyon jó szokás volt. Ezután sokáig játszottam a citerá- mon, mindannyian énekeltünk. Elegendő ennivalót tároltunk a következő évre. A harmadik hízót a lányoméknak adtuk, ők akkor már beköltöztek a saját házukba a német temetővel szemben, az új ház udvarán is Rézi szúrta le a disznót, de utána a vejem, a Kis Kőműves elkérte tőle a vékonypengéjű kést, kijelentette, hogy ezentúl ő vágja el a disznók torkát, mert a disznóölés mégiscsak férfimunka. (folytatjuk) 32
