Forrás, 1997 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10-11. szám - Szekér Endre: Az én szerelmes földrajzom
Ödön városházája és a református templom vadszóló'vel befuttatott falai előtt. Ő a látogató, a vendég szemével is szépnek látta. Itt a Bozsó János-gyűjtemény Klapka-háza, amott a híres szecessziós Cifra Palota, itt a kő, amely Katona József halálára emlékeztet, ott az Ókollégium, amelybe Jókai Mór járt fiatalként 1842-től 1844-ig. S hány emléktábla figyelmeztet arra, hogy kik jártak erre, kiket kell emlékezetünkben őrizni! Szerelmes földrajz? Egy Klapka utcai ház, Édesanyám óvó-gondoskodó tekintete, Édesapám a Csongrádi utcai patikában, - akinek pontosságához az órát lehetett igazítani, említette egy szemben lakó ügyvéd, Feleségem Nagyapja, dr. Szabó József. Szerelmes földrajz? Igen, dédapám vagy Édesapám diplomája, szemüvege, levele, üzenete, feljegyzése. Egy kis tükör Kiskunhalasról, egy református lelkészi prédikáció kézirata - Nagyapámé -, egy családi Biblia, Szilády Áron kézírása Édesapám konfirmálásakor az Ujtesta- mentumban. Szerelmes földrajz? Az. Életemből kitörölhetetlen részek, emlékek. Tárgyak is: egy kő a Tiszából, tengerpartról hozott kavics, Buda Ferenc költő barátom faragása, melyben a vizet ivó ember nem is sejti egy madár vonalait. S itt el kell mondani azt, hogy a szerelmes földrajz nemcsak nagyobb tájegységekből áll, hanem kisebb emlékekből, tárgyakból is. A magyar szókincs is sokmindent elárul: ház-haza, szülőház-szülőföld. Mégis az életben az embereknek van nagyobb fontossága, s nem a tárgyaknak, élettelen dolgoknak. A család — a szerelmes földrajz szíve, központja. Szüleim, Feleségem, gyerekeim: fiam és lányom nélkül — a mások által észrevett visszatérő, csaknem alhteráló nevek (Zsófia, Zsolt, Zsuzsa) nélkül - holt az én „szerelmes földrajzom". Mint Semprun is írja A nagy utazásban: „Embereknek van a legnagyobb súlya az életedben, embereknek, akiket ismertél.” Szüleim óvó szeretet®, Feleségem, Zsófi és gyerekeim, Zsuzsi és Zsolti nélkül, állandó ragaszkodásuk, szeretetük nélkül — talán a szeretett város, Kecskemét sem lenne olyan, mint a múltban és a jelenben nekem. Üresebb lenne a főtér, nem szólalnának úgy a rigók, talán észre sem venném az ablakpárkányon sétáló galambokat, s lehet, hogy a városháza sem tetszene annyira. A szűkebb értelemben vett „szerelmes földrajzomhoz” hozzátartozik a család, a könyvespolcom oldalán mindig látom Zsolti fiam óvodáskori rajzát, a fiókomban őrzöm Feleségem, Zsófi régi fényképét, levelét, kislányom, Zsuzsi szerető üzenetét a kórházból való hazatérésemkor. Nekem nem az Kecskemét, a szeretett város a rengeteg barát, ismerős, tanítvány nélkül, hisz az ő barátságuk, szeretetük is hozzásegíti az embert jó vagy rossz, jobb vagy rosszabb hangulatának alakulásához. A „szerelmes földrajzhoz” természetesen hozzátartozik egy hosszabb leltár, melynek „névsorolvasásához” szinte hozzá sem kezdhetek. Ha csupán az íróasztalnál ülve néhány emléket idézek fel, az is valamit sejtet a magam szeszélyes és személyes földrajzából. A könyvek rengeteg személyes találkozást idéznek fel kedves dedikációikkal: Benedek Marcelltől Buda Feren- cig. A fiókomban őrzöm Illyés javított kéziratát és halála előtt nem sokkal nekem írt levelét. A kéziratok közt fájdalmas emlék a nagyon beteg Simonyi Imre pár sora. Őrzöm Kántor Lajos Kolozsvárról küldött levelét, cikkét. Az íróasztalon szembenéznek velem írók, akik Iha Mihályt köszöntötték Tápén hatvanadik születésnapjakor. S rengeteg emlék tartozik ehhez az irodalmi szerelmes földrajzhoz: Zelk Zoltánnal a kis Beretvás kocsmában, Kassák és Németh László a Katona József Gimnáziumban, séta Vajthó Lászlóval a Kéttemplom közben hosszadalmasan, oda-vissza, Pilinszkyvel Édesanyáméknál a Klapka utcában, Kálnoky Lászlóval irodalmi anekdotákat idézünk stb. Igen, a szerelmes földrajz - csak tankönyvszerű áttekintés az átélt élmények, emlékek nélkül. S ehhez kapcsolódik a Forrás szerkesztősége, Németh László szavával magyar műhelye, szellemi szigete: Buda Ferenccel, Fűzi Lászlóval, Hatvani Dániellel, Varga Mihállyal, Pintér Lajossal, Dobozi Eszterrel, Komáromi Attilával és a felejthetetlen vendégekkel, Faludy Györgytől, Kányádi Sándortól Lászlóffy Aladárig és másokig. S akkor még nem említettem Orosz Lászlót, Csatári Báhntot, Szoboszlay Pétert és még hányat! S az utcán köszöntő sok hajdani diákot, barátot, ismerőst, akik nélkül szintén üresebbek lennének a kecskeméti utcák. Cs. Szabó László többször vall kedves városairól, így Kolozsvárról. De a maga bőrén érezte a nagyvárosok, Róma vagy London nyomasztó súlyát, terhét, szúrásait. „Városok, amelyek mérhetetlenül sokat adtak, végül lassan kiégnek, mint a nagy szerelmek.” „Emberszabású”, kisebb városokat dédelget, szeret, így Firenzét, Kolozsvárt, Salzburgot, Luzernt, Sienát, Aix-en-Provence-t, mint „koronaékszereket”. Azt hiszem, Kecskemét, az én szerelmes földrajzom központja, szeretett városa is emberszabású város. Itt még ismerik 87
