Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 2. szám - Orosz László: Jókai és Kecskemét

nem hiányzik belőlük a Komáromból Kecskemétre került református lelkésznek, Matolcsy Lászlónak szóló üdvözlet sem.4

Komárom, Pozsony és Pápa után Kecskemét másságával, mondhatni egzotikumával is fölkelthette a 18. évében járó Jókai figyelmét. Zivataros éjszaka érkeztek. A vihar elől egy város környéki tanyára tértek be. Kocsisuk nem mert leszállni, azt gondolva, hogy zsiványtanyára tévedtek. A zivatar elmúltával késő éjjel kocsiztak be a városba. 41 évvel később, 1893-ban így idézte föl Jókai, milyennek látta ekkor Kecskemétet:

„Akkor még a puszták metropolisa volt: nagy falu, negyvenezer lakossal. A hosszú, széles főutca kezdetén nagy, tertyedt, gömbölyű tetejű nádpaloták fogadják az utast: a szárazmalmok; kétoldalt egyforma alakú földszintes házak, elöl rácskerítéssel vagy líciummal. A szekér zörgésre a kutyák felugrálnak a kapubálványra, onnan ugatnak alá. Az utca fénylik a sártól, melynek nincs hová lefolynia. Kétfelül a házak mellett vonul végig a palló: két szál gerenda egymás mellé téve; a gyalogjárók azon kitérhetnek egymásnak, de meg nem előzhetik egymást, ami az egész népet udvariasságra szoktatja. Hogy a szekerek, a sarat kerülve, fel ne másszanak a gyalogjáróra, közön- kint köpcös fabakterek vannak melléje cölöpözve. Az egész hosszú utcán csak egyetlenegy ember kutyagol: ez az igazi bakter; minden utca szegletén megáll és hörögeti: »éjfél után óra kettő, dicsértessék a teremtő«. Ettől megtudakoljuk, hogy hol lehetne itt megszállani. »Csak odáig kell cammogni, ahol az a veres lámpás világít: az a cserepes« Az egész városban csak a vendéglő volt cseréppel fedve: innen neveztetett el.”

Másnap a rokon, Karika tanár úr tanácsára Gyenes Mihály városi mérnöknél fogtak kosztot, kvártélyt. Szerencsésebben aligha választhattak volna. „... kegyeteknél nincs nékem jobb rokonom, sem a kegyetek körében töltött napoknál jobb napjaim nem voltak és nem is lesznek” - írta Jókai Gyeneséknek 1844 szeptemberében, Kecskemétről való távozása után.5 Azért is szerencsés volt ez a választás, mert házigazdája, a város környékén akkortájt telepített erdők inspektora gyakran elvitte magával hivatalos útjaira. „Elkóboroltunk a Tiszáig, a Szikra csárdáig, a homokbuckákon túl a Fehértóig. Én mindenütt új meg új népélettel találkoztam, a pusztákon, a karámokban, a csárdában, a halásztanyán. Megismertem a magyar fajt a maga őseredeti sajátságaiban, összejöttem pusztabírákkal, hadnagyokkal, akik betyárt üldöznek, s futóbetyárokkal, akik azokat kerülik. Megismerkedtem a népnek észjárásával, fogalmaival, dalaival, közmondásaival, kifogyhatatlan humorával, hallottam a népmeséket a bogrács tüze mellett, a kukoricafosztásnál, a szüretelésnél, láttam a híres bikaharcot, s a pünkösdi király parádéját, aminek mind most már híre sincsen, meg azokat a pusztai párbajokat, amik meseszámba mennek. Ezek mind úgy megörökítve vannak emlékezetem kristályhártyáján, mintha tegnap történtek volna. ”

Jókai szoba- s egyben joghallgató társa a házigazda unokaöccse volt, Gyenes Pali. Tőle vette át a rendszeres testedzés szokását meg a járkálva tanulást, amelyet az4 Ásvay Jókay József Nemes Sárközy Andráshoz írt leveleit az 1954-i kecskeméti Jókai-kiállításra Farkas Sándor építész (Kecskemét, Jókai u.) kölcsönözte. Négy másik levelet Sárközy László Jókai Mórnak ajándékozott, ezeket Jókai 1899. január 21-i levelében köszönte meg; köszönő levele a kecskeméti ref. egyház könyvtárában. A Sárközyek komáromi pőréről: Hegedűs Lóránt: Két por, amelyet meg kell nyerni. A Pesti Hírlap Vasárnapja 1926. máj. 9.

5 A leveleket J. M. levelezése krit. kiad. - ának 1. kötetéből idézem.

56