Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 3. szám - Tóth Tibor: Hogyan élt Arany János Nagykőrösön?

A címlapon ez is ott áll: „Előadták 1853. december 25. Napján közkívánatra, kétszer egymás után.”65

A siker minden bizonnyal nagy lehetett, s Arany büszkén nézhette lánya szereplését.

De talán még nagyobb volt az öröme, amikor az egész színdarabot magának Jókai Mórnak adta elő Juliska egyedül.

Jókai így emlékszik vissza az eseményre:

,Arany János azzal a biztatással csalt ki odúmból, (mert nehezen mozdultam ki Pestről, még akkor a policájnál bizonyítványt kellett rá venni, hogy jó járatban való ember az ember, ha Nagykőrösre akar utazni, s visszatéret megmotozták a vámnál), tehát gyönge oldalamnál fogta meg a poéta-collégát, azt mondta, hogy van neki egy kislánya, aki egy humorisztikus novellámból csinált egy vígjátékot, és azt maga ei is játssza.

Gyönyörű, kedves gyermek volt, mintha most is előttem állna még, rózsapiros arcára, nagy eleven szemeire s arra a mosolytvalló ajakra olyan jól emlékszem. Még azt a kort érte, amiben a leányt gyermeknek hívják; de mikor már szabad neki egy olyan bolondos novellát elolvasni, mint az én „Örmény és családja” című mesém (amit a censor tett meg „rác”-ból „örmény”-nek, ő tudja, miért?)

A kis Juliska egy kis szépen-kérésre, egy kis atyai felhatalmazásra, s egy kis anyai biztatásra rá hagyta magát venni, hogy előadja közös vígjátékunkat, még pirosabban gyulladt arccal. Bámulatos volt annyi genialitás abban a gyermekben. Ötféle szerepet kellett játszania, egy vén lamentáló fösvényt, egy boltoslegényt, egy pálinkaszomjas kocsist, egy naiv, szelíd hajadont, aztán meg egy pajkos, cserefendi leányt, akit az apja „Mincuckának” hívogat és kényeztet.

Mind az ötöt úgy adta, hogy csupa megenni való volt. Különösen a vén Gugucot, a maga rácos kiejtésével, aki a Mincuckát „arányus leányum”-nak szólítja. Az előadás köztetszést aratott, s az összes játszó személyzet általános tapsviharban részesült.”66

A gond mellett tehát, amely Juliska jövőjével kapcsolatban élt Aranyban, olykor az öröm került előtérbe, s az aggodalmat feledtette az apai büszkeség.

Még egy alkalommal büszkélkedik a költő leveleiben Juliska színészi szereplésével. 1856 januáijában Tompa Mihálynak számol be lánya sikeréről: „írtam-e már, hogy a delnő mily koszorúkat aratott a körösi műkedvelők színpadán? Dehogy írtam! Pedig valami az! Kisfaludy Csalódásait adták elő — nagyok, nem gyerekek - rendes színpadon, belépti díj mellett, jótékony célra. Juliska a vénkisasszonyt, Lucát személyesíté, s csakúgy bukdácsolt a koszorúkban. Pedig bizony — dacára a kí- vül-belül sarkos, négyujjnyi magas topánnak - kicsiny volt ő! Hanem jól játszott, - úgy sikoltozott, mint az áspis kígyó. (...) De most lakói ám a művészi szenvedélyéért, pár hét óta ingeket kell varrnia nekem, s az úgy hiszem, sokkal nekivalóbb foglalkozás, mint a másik.”67

Persze bármennyire is érződik az öröm Arany szavaiból, az utolsó mondat tükrözi az ő igazi érzéseit, mint ahogy egy másik levelében annak is örül, hogy Juliska megsütötte az első kenyerét. Ezt írja: „Igen jól sikerült, s én ennek jobban örülök, mintha legfényesb exament adott volna egy párizsi nevelőben, mert szegény leány, ki

65. Törös ik. mű 220. o.

66. Törös id. mű 105. o.

67. Leveleskönyv 347. o.

56