Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 8. szám - Beke György: A román Mikes (Gelu Patenau halálára)
Beke György A román Mikes Gelu Pateanu halálára A. ▼ emcsak a műfordító választja ki - szerencsés esetben - a kedvére való műveket, hogy a maga közönsége számára tolmácsolja, a művek is kiszemelik a maguk emberét, hogy sorsát magukra vegyék, s ilyképpen könnyítsék vagy éppen nehezítsék. Gelu Pateanu nem akkor kezdett ismerkedni a Törökországi levelekkel, mikor a bukaresti Kriterion Könyvkiadó megbízta a lefordításával. Már egy évtizeddel előbb személyes ügyként foglalkoztatta Mikes Kelemen élete és műve. „Mi, bujdosók tartsunk össze!” — mondta nevetve már akkor sűrű szakálla alatt. A hetvenes évek elején és a Ceausescu-diktatúra elején voltunk. Gyalu - így nevezte el Kányádi Sándor, magyarítva a történelmi hangzású román Gelut, viselőjének tökéletes magyar tudása és mély magyar műveltsége okán - Bukarestbe jött volt Kolozsvárról, ott pedig A Hét szerkesztőségébe állt be, Huszár Sándor keze alá. Néhány évig ugyanazt a kenyeret ettük a hetilap szerkesztőségében. „Mi elől bujdostál el ide, Gyalu, ős kolozsváriként, ötven felé tartva?” Rejtélyesen mosolygott: „Nem bujdosók vagyunk valamennyien?” És nem azért idézte a magyar Himnuszt, hogy tudását fitogtassa, hanem a sorsát jellemezte vele: „Bújt az üldözött, s felé/ Kard nyúl barlangjában, / Szerte nézett, s nem leié/ Honját a hazában.” Tökéletesen értettük egymást, s a Gyalu román hazátlanságát még jobban sajnáltam, mint a magamét. Egyet értettünk abban is - kimondatlanul -, hogy menekülésünk útja e hazátlan- ság elől az irodalomba visz. Ez pótolta az emigránsok, Rákóczi, Mikes számára is az elveszett hazát, a nemzetet, a jövőt. így jött szóba jó néhányszor a székely kamarás, és jólesően lepődhettem meg Gelu Pateanu jártasságán Mikes Kelemen életében és irodalmában. „Belső nyugalmát, békéjét és a nyelvét, igen az írói nyelvezetét csodálom.” Hozzáfűzte, hogy a Törökországi levelek ízlelgetésekor magában azt próbálgatja mindig, miként szólalna meg ez „a klasszikus székely szöveg”, így jellemezte, románul. Gelu barátunk a fordítás nagymestere volt, románról magyarra is tolmácsolt, sőt írt is magyar nyelven. Még verset is. Magánhasználatra. Igazi írói eszköze a román nyelv volt, ezen azonban másként szólalt meg Jókai Mór és Móricz Zsigmond, Németh László és Arany János, Karinthy Frigyes és Áprily Lajos. Kortársai közül egy sereg prózaírót és költőt fordított, náluk is igyekezett megtalálni egy-egy olyan jellemző stílusjegyet, amellyel románul is sejtette az egyéniségüket. „Immár az enyémek is, mondogatta, mióta átültettem őket románra. Mindegyik egyformán az enyém.” Talán mégis csak Rákóczi kamarása volt leginkább az övé. Élete ío alkotásának tartotta a román Mikest. A Levelek bői készült bő válogatás megjelenésekor (Serisori din Turcia, válogatás jegyzetek és utószó Veress Dániel, előszó Paul Cemovodeanu, Kriterion Könyvkiadó, Bukaerest, 1980) Gyalu már nem Bukarestben élt, tovább menekült bujdosó vándorúján, és sokunk meglepetésére egy színszékely vidéken, az udvarhelyi tájon, Etéd környékén telepedett le. Gratulációmat a remek tolmácsolásért az Utunk 63
