Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 11. szám - A Duna vallomása - Kelemen Zoltán: Öt évszázad (magyar) versei a Dunáról
Kelemen Zoltán Öt évszázad (magyar) versei a Dunáról jÍ. 944. Minden józanul gondolkodó magyar eló'tt világossá vált, hogy Magyarország elveszítette a II. világháborút. A II. Magyar Hadsereg 1943-ban megsemmisült, óvatos megfigyelők pusztán a méltányos békekötésben reménykednek. Kossuth vagy Jászi eszméje, a „dunai köztársaság”, a dunai népek megbékélése végképp eltűnni látszik a bármelyik pillanatban egymás torkának ugrani kész nem- zetecskék számára. A bécsi döntések által újrarajzolt határokat immár nem szavatolja semmi és senki. Ebben a történelmi helyzetben jelenik meg a Hunnia Kiadónál egy antológia a Dunatáj költészetéből. Egy könyv, mely 1943. húsvétján Pozsonyban elnyerte gróf Esterházy Jánosnak, a szlovákiai Magyar Párt elnökének irodalmi díját, s melyben öt évszázad magyar költőinek Duna-vallomásai mellett a szerkesztő, Szalatnai Rezső bevezető tanulmánya olvasható. A Duna költői című antológia tetemes részét (harmadát) kitevő bevezető dolgozatot, mely Szalatnai nevét dicséri — bár erre a kötetben sehol nem találhatunk utalást — e helyt nem elemezzük, mivel a Duna-menti kis nemzetek közeledésén munkálkodó, kiváló irodalomszervezőnek bizonyuló Szalatnai Rezső munkásságának megítélése elmarasztaló lenne, ha egy ilyen - a korszak stílromantikájára valló - szöveget mai nézőpontból mutatnánk be: a szerző a gyermekkori emlékek esszéisztikus felidézése és az olykor patetikus, csupán a történelmi helyzet okozta feszültséggel indokolható magyarságtudat vékony mezsgyéjén egyensúlyoz, hogy szinte minden magyar irodalmi alkotást, majd’ minden jelentős irodalmi személyiségünket „dunásíthas- sa”. Annál fontosabbnak tetszik viszont a szöveggyűjtemény. Szalatnai Janus Pannoniustól Győry Dezsőig közel ötszáz év verseit gyűjtötte össze a Dunáról, arról a folyóról, melyről ő maga is kijelenti, hogy nemzeteket összefogó erővel rendelkezik. Az antológiában szereplő művek egytől-egyig magyar költők művei, s Janus Pannonius latin nyelvű versét leszámítva (mely Geréb László fordításában szerepel a kötetben), mind magyar nyelvűek. Kitetszik ebből: a szerkesztő elképzelése nem az volt, hogy a Dunatáj költészetét mutassa be, hiszen akkor a magyar művek mellett nem maradhattak volna el a német, az osztrák, a szlovák, a román, a szerb vagy a bolgár költők alkotásai; hanem az, hogy egy jellegzetesen magyar tájat - a Duna magyarországi szakaszát - magyar szemmel, magyar nyelven, „magyar ecsettel” fessen le. Idő- és térbeli hossz- és keresztmetszetet akart adni a „magyar Dunáról”. Persze felmerülhet a kérdés, hogy a nemzetinemzetiségi kérdések a negyvenes évek első felében nem egy összdunai antológia elkészítését sürgették-e inkább, mint egy - újabb - magyar sorskép fólvázolását? Némely verset hiányolhat a mai olvasó a gyűjteményből (például Ady vallomását a Duna-menti kisnépek összefogásáról, a Magyar jakobinus dala csak hivatkozásként szerepel az előszóban), más költők műveiről nem nagyon érthető, miért is kerültek be a válogatásba. Egy-két szép kivételtől eltekintve (mint amilyen Győry Dezső Én minden népet féltek attól vagy Illyés A Dunánál Esztergomban című verse) a válogatás nem a többi nemzettel közösen megoldandó és megoldható problémákról beszél. Szalatnai Rezső másutt írt-tett sokat ez ügyben. 1941-ben Pozsonyban Na brehu 55