Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 11. szám - A Duna vallomása - Fried István: A Dunatáj irodalmainak összehasonlító elemzése

kor Ausztria számára megkerülhetetlennek látszik a szembenézés a Közép-Európa- és így a dunatáji problémákkal. Visszajutottunk ismét oda, ahonnan távozni igyekeztünk: a politikához, ezúttal Ausztria Kelet-politikájához, illetőleg a Dunatáj meghatározhatatlanságához. Amennyiben egy, a kultúrára érzékeny politikus és egy, a politikára érzékeny történész egyfelől metaforát használ a régió megnevezésére, másfelől ezt a metaforát politikai-művelődéspolitikai fejtegetései szolgálatába igyekszik állítani, akkor kénytelenek vagyunk belenyugodni abba, hogy a Dunatáj leírhatatlansága mintegy jellemző vonása ennek a régiónak. Másként válaszolt a kihívásra az olasz germanista, az osztrák irodalom Habsburg-mítoszának krónikása, Claudio Magris Duna-könyvében. Együttélésről, kulturális átszövődésről éppen úgy van itt szó, mint nemzetekről, konfliktusokról és nem utolsó sorban az utazó személyes élményéről, amiképpen ezt az élményt akarva-akaratlanul is krónikává, ezen keresztül történetfilozófiává dimenzionálja át. Ez egyben ereje és gyengesége ennek az „érzékeny utazásinak. Ereje, amennyiben a külső szemlélő szempontjából igyekszik érvényesíteni, olykor az itt lakók számára természetes jelenségeken is csodálkozva, vagy a könnyen hozzáférhető adatoktól is eltekintve, s ezáltal a közismert, közhelyszerű mozzanatoknak is új jelentést kölcsönözve, másrészről azonban gyengesége is, mivel filológiailag támadható módon, olykor túlzott nagyvonalúsággal, túlságosan könnyedén ítélkezve nem feltétlenül lényegi jelenségeket ragad meg. Magris - a kultúra jelen idejében idegenként szemlélve a dunai gondolatot - hozzájárult a Duna időszerű problémaként való megjelenítéséhez. S ez (hogyha akadt volna rá vállalkozó) elősegíthette volna a dunai népek irodalomtörténetének megírását. A kedvező alkalmat azonban nem használták ki a kutatók, az innsbrucki egyetem kezdeményezése ugyan sikerrel kecsegtetett, mégsem akadt kiadó az elkészült tanulmánykötet megjelentetésére. S bár nem szabályos-hagyományos irodalomtörténet állt össze, hanem kronológiai sorba rendezett értekezések sora, már az is tanulságos, hogy az egymástól függetlenül készült tanulmányok miképpen reagáltak a közös kérdésfoltevésre, és miképpen képviseltek közös gondolkodást. Igen jellemző, hogy a Duna-parti városok egy része kiesett a tudatokból, például Pozsonyról, a „kézfogások városáéról (ez Pukánszky Béla találó megjelölése) csupán a szlovákiai magyar irodalom- és történettudomány kiváló egyéniségének, Sas Andornak akadt régebben (vagy harminc éve) mondandója, rámutatván arra a mellőzhetetlen inspirativ szerepre, amelyet a magyar diéták városa a szlovák irodalmi és kulturális életben játszott, illetőleg kiemelve azt a nem csupán epizód értékű közjátékot, amelynek révén a cseh történész, Frantisek Palacky politikai-nemzeti kulturális nézeteihez hozzájárult. S ha az iskolatörténetet is bevonjuk az elemzési körbe, a „gens rasciana”-ról sem feledkezhetünk meg, azokról a szerb diákokról, akiknek művelődését, öntudatosodását a város szellemisége elősegítette. Jókai Mór regényeiben csapódik le a magyar-német-szlovák kulturális jelenlét (Szomorú napok, Mire megvénülünk), az irodalmi diáktársaságok kutatója pedig regisztrálhatja, hogy a magyar és a német, majd tőlük függetlenül a „cseh-szláv” katedra körül szerveződő szlovák társaság miféle művelődési törekvéseknek volt tolmácsa, ösztönzője és egy időben (még az 1820-as esztendőkben is!) miféle kultúrák között közvetített. Ugyancsak ehhez hasonló mozzanatokat rögzíthet a sajtótörténész: természetesen három nyelvű a hírlapírás, szlovák, német és magyar nyelvű toliforgatók igyekeznek igazolni a maguk igazát, a szlovákok és a magyarok között a német nyelvű hírlapírás közvetít, feltűnően sok a „slavica” a német nyelvű lapokban, mindamellett a XVIII. század közepétől létező Pressburger Zeitung a magyar kultúra és politika eseményeiről is beszámol. Az 1840-es évek második felében a szlovákoknak már csak azért sem volt szükség efféle közvetítésre, mivel a pozsonyi tanár-költő-szótár- szerkesztő Juraj Palkovic, valamint a szlovák nemzeti mozgalom vezetője, a költő27