Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 11. szám - Tandori Dezső: A. Rimbaud a sivatagban forgat (Domokos Mátyás sorozata. Beszélgetőtárs: Tandori Dezső)

esztendeje volt, hanem az esztétikai-ideológiai és politikai tiltásé; a „mindenedbe beleevődő, eredendő feketeségnek” szólt, hogy a Kert szavait idézzem. De honnan lehetett tudni, hogy „ez nekünk nem kell, elvtársak”, ha a benne megnyilatkozó szemlélet olyan tilos árunak minősült, s világnézeti behozatali tilalom alá esett, mint a Coca-cola, vagy hogy nemesebb példákat is említsek: mint az atonális zene vagy a nonfiguratív festészet vagy Heidegger filozófiája, akinek az eszméivel az egykori tiltok és gondolatfináncok ma naponta gargarizálnak?

Tandori Dezső: - A Töredék Hamletnek kötet címét az utolsó szóig vállalom, megannyi elemét ma is folytatódni érzem, sőt: az a benyomásom, hogy számomra most hitelesült igazán az a kötet, mert az akkor metafizikainak nevezhető szellemi valóságai most mintegy testi valómban aktualizálódnak, ezzel esik össze a lefogyás, az alig-létezés, amely persze hát nagy aktivitásokat nem zár ki. — A Töredék Hamletnek kötetnek nem ez lett volna a címe. Nem olyan régen elhangzott egy gondolatébresztő megállapítás szerény munkásságommal kapcsolatban; az, hogy vizsgálni kellene, miért egyenetlen például? Gyenge érvként azt mondhatnám, hogy az élet is egyenetlen, hogy ebben nem értünk egyet, pedig az is egyenetlen, ha valaki elfogadja önmagánál ezt; még mindig gyenge érv volna, hogy Szép Ernő is egyenetlen volt, és mindenki a saját fajtájának örül, tehát Szép Ernőt (vagy akár a Linda Peer énekesnőt én ezért kedveltem meg, most értékkülönbségeket figyelembe véve: de a bon- mot-om, a viccem az lett volna erre, hogy „egyetlen” lett vón’ a kötet címe: Egyetlen. És erre a kiadó akkori igazgatója azt mondta: - Ne! - Adjuk össze a két szót: „egyetlen” és „ne” = „egyenetlen”. Ez volt tehát a Töredék Hamletnek és jómagam pályájának indulása.

DM: - Először hallom ezt! Márcsak ezért is érdemes időnként visszatekinteni a múlt időkbe, mert a Te indulásodnak a nehézségeit, s egyáltalán: azt az akadálypályát, amelyet meg kellett futnod, e visszatekintés nélkül ma se látnánk világosan, akkor pedig el volt takarva előlünk. Ilyen szempontból is rendkívül tanulságos, mert sok minden megvilágosodik belőle, első köteted visszhangja. Egy általános megdöbbenés visszhangzott benne. Hadd idézzek egy példát, méghozzá nem is akárkitől, hanem attól az idősebb költőtársadtól, aki Téged nagy tehetségnek tartott és könyvelt el — még ebben a kritikájában is. Vas István cikkére gondolok; a Népszabadság 1969. március 15-i számában foglalkozott a könyveddel, és filozófiai értelemben tette ki egy másfajta költészetfelfogás és ízlés kérdőjeleit:

Vas István: Költők között Részlet

Antonioni nagyszerű filmjének, a Nagyítás-nak (Blow-up) - remélhetőleg Budapesten is meg lehet majd nézni - a végefelé van egy jelenet: a hajnali szürkületben egy pályán bohócszerű maskarák, férfiak és nők teniszeznek — ütő és labda nélkül... Ezt a kísérteties teniszbalettet, amióta láttam, sokszor juttatja eszembe bizonyos fajta modem művészet — senkié sem olyan élesen, mint Tandori Dezső első kötete, a Töredék Hamletnek. Tandori Rilkéből indult ki és Pilinszkyt folytatta - és ezt nem a hatás kimutatásáért fontos megemlíteni, inkább azért, süni „útközben” elveszett: a labda és az ütő, a tárgy és az alany, a világ - vagy fogalmazzunk óvatosabban - az élmény és a személyiség... Lírája... Isten nélküli, tehát végleg nonfiguratív metafizika... Tandori nagy és eredményes erőfeszítést tett a magyar nyelv elvonatkoztatására... szinte meghatározhatatlanul leleményes módszerekkel egész új mondattant tud teremteni, meghökkentő és sohasem sejtett kapcsolatok, vonatkozások jelzésére. Ez a merész erőszak a nyelven, párosulva a kissé egyhangú blank jambus kényelmes nosztalgiájával, olyan állandó lírizmust hoz létre, melynek hatása adói az

84