Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 8. szám - Szikra János: Ez egy jó buli! Elnézést, hogy sírok… (Öt vallomás a magyar kárpótlásról) - (szociográfia)
76 ezer forint értékű kárpótlási jegyemet 1993 márciusában az Agrobanknak eladtam, s 65 százalékos áron 50 ezer forintot kaptam érte. A többit Pillér Államkötvénybe fektettem, amelyről azt mondták, hogy nagyon előnyös, tízéves a futamideje, de közben is eladhatom. A Pillér Befektetési Alap háromezer forint értékű kárpótlási jegyért négyezer forint Pillér-kötvényt ad, tehát előnyösnek látszott. 45 ezer forint értékű Pillér-jegyem jött így össze, de később, 1993 novemberében eladtam. A New York Bróker Budapest Kft. 49 százalékért vette meg tőlem, de a többi bróker is 49-51 százalék közötti összegért vette a jegyeket akkoriban. Ezért, és valószínűleg szándékosan így kalkuláltak, pontosan annyit kaptam a Pillér-kötvényekért, mintha a kárpótlási jegyeket az akkori árfolyamon eladom. Pillért csak nagy tételben érdemes venni, mert évente kétszer osztalékot fizetnek. Pár tízezer forintért nem érdemes, ezért is adtam túl rajta. Telkünkhöz 1957 óta Csepel rendezési terve alapján nem nyúltak. A Vas- és Fémművek és a HÉV között fekszik, ahol a szmog miatt erdősíteni akartak. Közben a szmog megszűnt, mert a gyárat fölszámolták, és a terület ma is üres. Legalább a telek forgalmi árát adták volna vissza, ami nagyságrendekkel fölülmúlja ezt a „kárpótlást”. Véleményem szerint nem az eredeti tulajdonosokat kellett volna kárpótolni, hanem azokat, akik hozzájutottak jóhiszemű, illetve törvényes módon a régi tulajdonosok javaihoz. A régielmek a tulajdont kellett volna visszaadni, s az új tulajdonosokat illethetné indokolt esetben a kárpótlás. A kárpótlási törvények parlamenti tárgyalásakor az SZDSZ-nek az volt a véleménye, hogy ne legyen kárpótlás, hanem az ország minden lakosa kapjon húszezer forintot, mivel mindeki megraboltatott. Ez azért hamis nézet, mert az én nagyapám és az apám tisztességes munkával, csak az átlagnál egy picit több ésszel keresték meg a vagyonukat, nem voltak kizsákmányolok, sőt munkahelyeket teremtettek. Egy érdekességet említek. Nagyapám ék üzlete mellett dolgozott Vidovics úr, a pék, az ő alkalmazottja volt Marosán György, a pékinas, innen a „Buci Gyuri”-kife- jezés. És Vidovics, a pék állandóan panaszkodott nagyapáméknak: Ez a Marosán folyton csak tüntet, de nem akar dolgozni! A kenyér mindig odaég, Gyuri meg „szervezi a lázadást”! Holott mindenkit nagyon jól megfizettek, már akinek munkája volt. A kárpótlás lényegével tisztában voltam, csak azt nem tudtam, hogy ilyen mértékben fog zuhanni ajegyek értéke. És arra se számítottam, hogy egyszercsak megemelkedik a vételáruk, mint most, 1993 decemberében. Úgy gondoltam, hogy egyre kevesebbet fognak érni a kárpótlási jegyek, de fordítva történt. Apámék családneve Marx volt. Anyám utálta a komcsikat és azt mondta: Ilyen családnév nincsen! Fölterjesztett a Belügyminisztériumba három nevet, amelyek közül a törvény szerint a BM jelölte ki az újat. Ez még 1946-ban történt jóval a születésem előtt, hiszen én 1955-ben születtem. A Bornemissza, a Koppány és a Peré- nyi neveket írta be. És ezt húzták alá a BM-ben, hogy Koppány. Ez mehet! És akkor Koppány lett. Ez ilyen egyszerű. Koppány Zsolt vagyok. Az elmondottak alapján úgy tűnik: az örökösök visszakaphatnák kisajátított vagyonuk egy részét, az üresen álló telket. Csakhogy ehhez a kárpótlási törvényt kellene megváltoztatni, méghozzá alapjaiban. Látszólag semmi akadálya a telek visszaadásának, ám, ha ez megtörténne, nemcsak a csepeliek, hanem a károsultak százezrei tarthatnának igényt joggal az eredeti vagyonra. A törvény viszont másként rendelkezik, ezt a lehetőséget egyértelműen kizárja még akkor is, ha erre gyakorlatilag talán mód volna. Most már azonban kivételt jelentene, s ez a kivétel gyöngítené a — törvényt. 28
