Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 6. szám - Miszlai Gabriella: A hús álma a fényről (Tornai József: A szerelem szürrealizmusa)

zuhanás az űrben: „Ha zuhanok, / bukásom legyen / le-föl verődő sikoly / a Rák-ködtől elutasításod / mélytenger', hasadékáig. / Legyen a tökéletes kárhozat.”

„Az elválás fájdalma is a kozmoszba vetül ki, és a zuhanás képét mutatja: „Téged maga alá temetett / az ég-kaszái ó idő-fa, csak barna venyige-ujjaid, / kagyló-körmös lábod feje / kiált ki ágboga alól”. Az elszakadás, a pokol nap nélküli világot jelent, sötétséget és megint zuhanást: „Aztán zuhanni / éjféltől / éjfélig, / vergődni a kiűzetés hamujában, / mert a nap messzebb van, / mir t ameddig / elérnek imádságok és önkívületek”.

A középső szint a verseknek mintegy egynegyedében jelenik meg, mint háttér vagy kiindulópont. Ez a mi mai világunk, a XX. század végének civilizációja. Arad az „autógáz” az esőben járkálóra; „van egy telefon, amit én nem tárcsázhatok” - panaszolja a „halott szíV’; a szerelmespár állva iszik bort egy talponállóban „zajongásnak, tömegnek háttal / nyitott télikabátban.”; a „Mocskos Duna fölött le-fol csapó / sirályok” látványából indul ki a megszabadulás epizódja. Némelyik vers pedig a dokumentum hűségével és pontosságával idézi föl a kiinduló helyzetet, a nagyonis hétköznapi tevékenységet: „Előző este beüvegeztem / az előszoba-ajtó / egyik ablakszemét. / Ellenkezve pattogtak le az üvegcserepek. / Az üveg beillesztése, / a gitt le- simítása / könnyebben ment. / Meleg-szendvicset csináltál, / bort ittunk”. De „az agy félálmai”-nak látomásai is ismerős képpel, korunkba illő töprengéssel kezdődnek: „Nem volna-e jobb / mindent nyugodtan megbeszélni? Esszük a grillcsirkét / egy színes műanyagszékekkel / rakott / étteremben. / Sör és kávé a megszokott eszpresszó / félsötét kábulatában”. A földből kimosott gyökerek is, mielőtt az „üdvösséges és el- kárhozott vágy emlékművé”-vé válnának a soroksári Duna-ág valósághű képét idézik, s gyakorlati célt szolgálnak: „Ezekre a földből-kimosott gyökerekre / raktuk le a ruhánkat este”. Ezek a versrészletek teszik maivá, hozzánk közelállóvá a szerelmi drámát. Ilyenkor kilépünk a túlfeszített érzelmek világából, a mitikus térből és idé- ből. Ezek a részek mutatják meg, számunkra is adott, hogy átéljük „a szerelem titokzatos emberi élményé”-t.12

A földi, a paradicsomi és pokolbéli szint között pedig a kötet bejárja a magasba vezető út és a kétségbeesett zuhanás szakaszait. A felső és az alsó szint állandóan jelen van magában a szerelemben; állandó a kettősség, ezért kettős hatalmú a varázsló, ezért csengenek baljósán Assisi Szent Ferenc szavai a kötet mottójául választott idézetben. (A mennyország a pokol kapujánál van.) „Pokolnak és mennyországnak / ugyanolyan égő voltál” — hangzik föl az ellentétre épülő Fogyóhold című vers első két sora, hogy aztán a második versszak pontos és hatásos képével világítsa meg a kötet szervezőelvét, s a drámai konfliktusok sorozatának elsődleges okát.

Amit szerelemnek hívnak, csak a pohár tükörképe; majd a mérget ha kiittad, buksz le a halálos mélybe.

Képek, jelképek, látomások

Ha elfogadjuk a térnek ezt a hármas fölosztását, látjuk, hogy csak közönséges és megszokott civilizációnk jelenik meg úgy, ahogy számunkra a valóságban is létezik. A többi tér képekben, látomásokban, víziókban tárul elénk. Vízió idézi meg a szerelmi egyesülés elragadottságát: „ Húsunkat áthasította a nap. / Rebbenőfehér / ver68