Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 6. szám - Nyolcvan éve született Weöres Sándor - Legenda Weöres Sándorról (Összeállította Albert Zsuzsa)
akkor menj.” Ugyanabba az irányba jött ő velem, mint amerre én laktam, és aztán elváltunk. Másnap nem találkoztunk, viszont harmadik nap én a Széchenyi téren, ahol a könyvkereskedés van (akkor azt Szent István könyvkereskedésnek hívták), látom ám, hogy jön velem szembe Kovách Aladár, aki sántított egy kicsit, és Sanyi. Sanyi roppant vidáman azt mondja nekem: „Na, tudod-e, hogy én hol voltam tegnap?” Mondom: „Honnan tudjam, nem találkoztunk.” Akkor erre Sanyi elmesélte a következőt. Amikor elváltunk, ő nem ment el a Megyeri útra „ihletet szerezni”, hanem elment a vasúti restibe, és ott tovább ivott. De csak így, minden nélkül, aktatáska, szóval minden nélkül, egy egyszerű ruhában, és ott a restiben meglátta annak a Pásztor Bélának, áld szintén költő volt, és akivel Sanyi később közösen írt valamit, a feleségét. És minthogy Sanyi ismerte őt, nagy örömmel üdvözölte, és odaült a nő asztalához. Várták a Pestre menő gyorsot, ami éjféltájban indult. Sanyi tehát átült hozzá, és ahogy mesélte, akkor ő már egy ideje nem tudta, hogy mi történt vele. Csak arra tért magához, hgoy a zsebeiben turkál mindenki, aki a szomszédban ült, és ott van a kalauz. Ez azért történt, mert a kalauz kérte a jegyét, és nem tudták, hogy hol van, ő meg aludt. Beszállt a vonatba, Pásztorné pedig eltűnt mellőle. Talán szégyellte, hogy egy részeg emberrel utazik. Sanyi meg elaludt, és mivel a kalauz nem akarta felébreszteni, gondolta, hogy majd megtalálják a jegyét, elkezdték a zsebeit kutatni, és biztosan megtalálták, azt most már nem tudom, hogy hol, de mindenesetre a mese folytatása az, hogy akkor Sanyi kiszállt a vonatból, és a legközelebbi járdaszélre megint leült. Reggel viszont, Kovách Aladár, aki Sanyit ismerte, arra ment, és egyszer csak meglátta Sanyit a járdaszélen. Meghökkenve kérdezte: „Hát te mit csinálsz itt?” Azt mondja Sanyi: „Én nem tudom, hogy mit csinálok.” „Dehát miért ülsz itt?” „Nem tudom, hogy hogyan kerültem ide” — mondta Sanyi. Erre Kovách Aladár elvitte haza a lakására, nem tudom, nős volt vagy nem volt nős, de mindenesetre ezt már ő mesélte, elvitte a lakására és a lakásán megfürdette Sanyit, mert eléggé zivataros állapotban volt, azt hiszem, elvitte borbélyhoz is, és azt mondta, most aludd ki magad. Azon a napon, amikor én nem találkoztam vele, ő ott Pesten aludt, a harmadik nap pedig megjelent, és akkor futottam össze velük az utcán... Aztán meg Martyn Ferenc mesélte, hogy amikor őt először meglátogatta Sanyi... Tudni kell azt, hogy ez a mostani Aradi vértanúk útja, ami, nem tudom nagyon megmagyarázni, aki látta, ezen az oldalon, tehát a délnyugati oldalán egészen mély volt, és körülbelül félig vagy talán még tovább, olyan mélységben sorakoztak a lakások, mint most folyik a közlekedés, ezen az Aradi vértanúk útján. Tehát egészen lent voltak, úgy, hogyha valaki a Petrezselyem utcába ment, akkor ezeket a kis házakat felülről látta. Mindegyiknél volt egy kis kert, szóval egy nagyon szép helye volt a városnak, és most már nem bírom ki, hogy ne mondjam el azt is, hogy állítólag ez a Petrezselyem utcanév is úgy keletkezett, hogy volt egy hivatalnok, nagy rangú hivatalnok, akinek Szili Péter volt a neve, és mivel Pécs lakossága eléggé német ajkú volt, Péter Szilnek nevezték el aztán azt az utcát a németek, és a magyarok pedig, mivel tudták, hogy mi a petrezselyem, elnevezték petrezselyemnek. Ezt olvastam is valamilyen Pécsről szóló történetben. Hogy igaz vagy nem, azt nem tudom. Mindenesetre azt mondja Martyn Feri - ezt ó maga mesélte hogy egyszer csak Sanyi fölszólította: „Most gyere velem, amerre én megyek, gyere 37
