Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 1. szám - Zelei Miklós: Feci (elbeszélés)
jelentik. Fekete, oroszlános kő, a két háború közötti címerkonfekció az alsó középosztály (faluhelyt: „inteligencia”) számára. A testvérem viseli, érettségire kapta meg. A kombinált szoba: ebédlőszekrény, ruhás résszel, kinyitható ovális ebédlőasztal, körülötte hat párnásszék, dohányzóasztal két fotellal, barna politúr, a huzat borvörös, és csipketerítő mindkét asztalon. De ha vendég jön, lehet ebben a szobában aludni is. Tartozik hozzá egy rekamé, benne olyan ágynemű, amit még Jugoszláviából sikerült megmentenünk. A kombinált szoba bútorozatlan marad, amikor ötvenhat október húszadikán Mezőkovácsházára költözve berendezkedünk. Holt területe a háznak, középen, a gyerekek és a szülők között. Ha valami ritkán használt tárgy kell: „Hozd ki az üres szobából!” Télen: „Húz a hideg az üres szoba felől.” Nagy svábbogarak futnak szét, amikor első este felkapcsoljuk benne a villanyt. Két évbe telik, mire rendszeres mérgezéssel és tervszerű rohamokkal sikerül őket kiirtani. Esti elfoglaltság: agyonverő eszközökkel fölszerszámozva csöndben megállunk valamelyik helyiségben, rezzenetlen várakozunk egy kicsit, hirtelen felgyújtjuk a villanyt, és rajta! Szemétlapáttal, léccel, partvissal csapkodjuk agyon a szertefutó svábbogarakat. Vigyázva, ne kenődjenek szét, hanem a szemétlapátra lehessen söpörni őket. Lefekvésig többször is végigportyázunk a három szobán, a verandán, a konyhán, kiskonyhán, kamrán és a fürdőszobának nevezett helyiségen, ahova majd mi vezetjük be a vizet. Állandó súrolás, fertőtlenítés, a rések betapasztása, míg apadni kezdenek a duzzadt svábbogárpatakok, s egy-egy váratlan villany gyújtáskor az éltető sötétbe mind vékonyabb erecskék rohannak: „Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.” Később már csak egy-egy magányos öreg kocog a falak felé, amiknek az alja beszórva méreggel. Emiatt állandóan enyhe rovarirtószag áramlik, mint egy pályaudvari szállodában, de erre csak akkor figyelünk föl, amikor nincs többé. És megvesszük végre a kombinált bútort Gigaczéktól, akik a kertlábban laknak. Kulákok voltak, elvették a házaikat, csökkent az életterük. Az iskola is az ő nevüket őrzi, amelyikbe alsó tagozatosként járok. Három tanterem, két tanári lakással, góréval, kerttel, pár száz méterre a ,központi iskolától’ és egy kicsit messzebb a ,régi gimnáziumtól’, amiben szintén nagy, olajpadlós hodályok a tantermek. Osztálylétszám negyvenhárom. „Édesapa szereti a családját” — mondja a testvérem, amikor az üres szobába Gigaczék bútorát berakjuk. „Ennyi pénzért egy Pannóniát vehetett volna magának!” És elképzelem, ahogy apánk a nadrágja szárát lent, mint a motorosok akkoriban, szűkre fogja a csíptetővel, a verandaajtó előtt berúgja a Pannóniát, nagy berregéssel robog tizenöt métert, megérkezett a hivatalba. A szomszéd ház a posta, az udvar közös. A benzinkecskét visszatolja a helyére, s mielőtt belép, leszedi a csíptetőket. Bár ez nem volt motorosszokás. Úgy jártak-keltek, összecsippentett nadrágszárakkal, hadd lássa mindenki, ők kétüléses Csepelen, netán egybedizájnozott ülésű Pannónián, de legalább Danuvián járnak. IZS — a német sivatagi terepjáró szovjet lekoppintása — csak az őrsparancsnoknak van. Meg rúdlámpája is. Háromelemes, fókuszos, ott lóg mindig az övén. Aztán azt mondja apám: — Majd időben feküdj le aludni. Szerbusz. És talán megcsókol, nem emlékszem. Úgy mondtuk, ,puszit adni’, lefekvés előtt és reggel. 20
