Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Orosz László: Németh László és Kecskemét
számára azt igazolta, amit már korábban, más irányú megközelítéssel meghirdetett: a minőségi munka fölényét a tömegtermeléssel szemben. A Részvény Nyomda kiadásában megjelent Ember és szerep-ért.honoráriumként egy holdnyi erdőirtást kapott az akkor parcellázott Kisnyírben. így emlékezik rá: „Ez lett volna első' materializációja ama Cseresnyésnek, amelyért néhány év múlva darabomat írtam.” ,A szomszédság elég jó volt: balról Móricz Zsigmond...; szemből Sárközi György...; mellette Tóth László.” Egy Kecskemét melletti írótelep terve kezdett kibontakozni (karikatúra is jelent meg gazdáiról a helyi lapban), végül azonban nem lett belőle semmi. Amit Németh László Kisnyírben, majd néhány évre rá a Debrecen melletti Bocskay-kertben szeretett volna megvalósítani, csak műveiben élt tovább: a már említett Cseresnyés-ben, a híres kecskeméti szőlőnemesítő nevét őrző Mathiász-panzió-ban, a befejezetlenül maradt regényciklus, az Utolsó kísérlet Kecskemét határába tervezett Magyar Intézetében, s bár más helyszínre került, a Kapások című utópiában. Németh László eszmerendszerében szorosan kapcsolódik a kerthez az értelmiségi társadalom. Második szárszói beszéd-ét az értelmiség biztatásával fejezte be: „... ma az értelmiség a Noé bárkája. Benne ring mindaz a hagyomány, küzdés, emlék, amit az izgalomba jött emberiség tán hajlandó volna föláldozni. S benne menti magát a Jövő nagy utópiája is: az osztályok valódi összeölelkezése - egy megtisztult értelmiségi kultúrában.” Szólt arról is ebben a beszédben, hogy az osztályok közti kiegyenlítődés színhelye mindenekelőtt a gyümölcsöskertek felrajzolta kultúrtáj lehet. „Csináljunk kertországot Magyarországból” - hirdette meg Németh László már 1935-ben a Magyarság és Európá-ban, példaként Kecskemétre hivatkozva. 1942-ben Szegeden bizakodva állította: „Magyarország máris be van oltva Kecskemétekkel...” Mint bizonyára kiderül az eddig elmondottakból is, Németh László Kecskemét- élményének kialakulásában döntő szerepe volt Tóth Lászlónak. így vallott erről 1970-ben, Levél Kecskemétre című, a Forrásnak küldött írásában: .Aligha van még egy ember, akinek a képe emlékezetemben egy városéval úgy összeforrt volna, mint Tóth Lászlóé Kecskeméttel.” „Nem barát volt, több annál, érdeklődő, s életemben városa követe. Kecskemétről voltaképp annyit tudok, amennyit ő megmutatott, elolvastatott...” ,Az, hogy Kecskemét mitológiámban a Minőség jelképe lett, neki köszönhető, s ami ennél is fontosabb, ő mutatta meg, hogy lehet valaki vidéki s önálló egyszerre. Mert ez az ember, aki olyan hűséggel figyelte, kommentálta az országos dolgokat, vidéki ember is volt: aki erről a szóról lemosta a kicsinylő jelzőt; egy konkrét táj iskoláját hordó szempontjai a pestieknél inkább nagyobbak, mint kisebbek voltak.” Ha nevének említése nélkül is, földereng Tóth László alakja 1966-ban a Napjainkban megjelent Vidéken élni című Németh Lász- ló-tanulmányban is. Térjünk most rá arra, valóban példaértékű volt-e az 1930-as évek Kecskemétje. Története során a városnak két nagy kihívásra kellett választ találnia: a 16. században török uralom alá került, a 18-19. század fordulóján határának nagy része elhomokosodott. A kecskemétiek mindkét történelmi csapást nemcsak kivédték, hanem találékonysággal, szívós munkával javukra is fordították: a török alatt, élve azzal, hogy szultáni birtokként bizonyos védettséget élveztek, kialakították, s a földesurak visszatérte után is megőrizték önkormányzatukat; a homokot pedig szőlők, gyümölcsösök telepítésével megkötötték, s tervszerű telepítéssel, a város birtokainak kisbérlők kezére adásával a szorgalom, tehetség, találékonyság számára teret biztosítottak. Ennek köszönhető, hogy Erdei Ferenc 1937-ben megjelent Futóhomok című munkájában ezt írhatta Kecskemétről: „reménységes és üdítő város”. .Minden mezőváros táplálja egy kicsit a magyar és az emberi reménykedést, 15
