Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 10. szám - Gosztonyi Péter: Szovjet csapatok Magyarországon
a magyar kormánnyal tárgyalásokat folytatni. Ki is jelölték a szovjet tárgyalófeleket: Malinyin hadseregtábornokot és M. G. Scselbanyin vezérőrnagyot, a Különleges Hadtest törzsfőnökét, illetve F. F. Sztyepcsenko altábornagyot, a moszkvai politikai főcsoportfőnökségről, és tolmácsként Siskin századost, aki kitűnően beszélt magyarul. Egy véletlen alkalom folytán Fomin százados is részt vett a tárgyaláson, amelyet november 3-án a budapesti Parlament épületében kezdtek meg. így szovjet részről is van tanúnk. Erdei Ferenc miniszter, Maiéter Pál vezérőrnagy, Kovács István vezérőrnagy és Szűcs Miklós vk. ezredes voltak magyar részről a megbízott tárgyalófelek. Malinyin Szolnokról érkezett Budapestre. Amikor a szovjet csapatok kivonásának részleteiről tárgyalt, ő jól tudta, hogy mindez szemfényvesztés, a magyarok hitegetését szolgálja. Hiszen a november 4-ei szovjet katonai intervenció ekkorra már eldöntött tény volt! A szovjet—magyar katonai vegyes bizottság tárgyalásai november 3-án a késő esti órákban — a szovjet fél kívánságának megfelelően — a Csepel-szigeti Tököl községben, az ottani szovjet parancsnokságon folytatódtak. Ekkorra már megszűnt a szovjet csapat- mozgás az országban. A felvonulás befejeződött. Konyev minden előkészületet megtett a másnap hajnali támadásra. A budapesti „Magyarország” című politikai hetilap 1990/47. számában részletesen közli, mi is történt Tökölön 1956. november 3-án a késő éjszakai órákban. Fomin százados (ma a szovjet hadsereg nyugalmazott ezredese, hadtörténész) jelen volt, amikor a magyar kormányküldöttséget egy KGB-s kommandó, Ivan Szeröv KGB-altábornagy irányítása mellett, a tárgyalások közepén lerohanta és letartóztatta. A Szovjet Állambiztonsági Hivatal vezetője fittyet hányt mindenfajta és mindenféle nemzetközi jogi megkötöttségnek, miszerint az ellenfél küldöttei a tárgyalások során diplomáciai immunitással rendelkeznek. November 4-én a hajnali órákban — még nem is derengett — megindult a szovjet hadsereg összpontosított támadása Budapest és a többi „lázadó” város ellen. Kádár János és kormánya ez időben a szó szoros értelmében még sehol sem volt. A legtöbbjük nem is tartózkodott Szolnokon. A szolnoki rádió először reggel hat óra körül adott hírt egy úgymond „Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány” létéről. A szovjet hadsereg volt az, amely 1956 novemberében hadüzenet nélküli háborút viselt Magyarország, és annak törvényes kormánya, a Nagy-kormány ellen! Budapest bevétele többnapi harcába került a szovjet hadseregnek. Jóllehet november 4-ére a belső kerületek egy része a támadó csapatok kezére jutott, a külvárosokban — így Csepelen is — november 11-éig tartott az ellenállás. (Nemrég napvilágra került adatok szerint például Kőbánya körzetében november 4-e és 8-a között 4 páncélost és egy páncélozott járművet semmisítettek meg a nemzetőrök: a Füzér utca körzetében 1 páncélost és 1 páncélozott járművet, míg az Üllői úti harcok során, az Örökimádó templom körzetében 6 harckocsit és 6 PSZJ-t tettek a felkelők harcképtelenné. Csepelen ugyanakkor a honvéd tüzérek egy szovjet szállítórepülőgépet lőttek le .. .). A „Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány” tagjai szovjet páncélosokon érkeztek Szolnokról Budapestre. Kádár, Marosán, Apró és társaik november 7-én hajnalban a Kossuth Lajos téren, a Parlament előtt T—54-es páncélosokból kászálódtak ki, hogy megkezdjék tevékenységüket a szovjet katonáktól vigyázott Országház épületében. Egyetlen magyar katonai egység sem kísérte őket. Ávéhás tisztekből Jambrich áv. ezredes csak november 8-ára szedett össze Kádárék részére egy 30 főnyi osztagot. Vidéken a harcok november 7-e körül fejeződtek be. A szovjet csapatok 1956-os magyarországi veszteségeiről hivatalos adatok a mai napig nincsenek. Lascsenko tábornok is csak arról ír, hogy Budapest elfoglalása nehéz harcokkal járt. Fomin százados — akit erről magyar hadtörténészek 1990-ben hosszan faggattak — háromezer főre tette a saját csapatok veszteségét. Szerinte a legtöbben az első beavatkozás során (október 24—30) estek el. November 4-e után a személyi veszteségek már jelentősen kisebbek voltak, ami el is képzelhető, hiszen a szervezetten irányított és céltudatosan vezetett támadó csapatok minden fellépésüknél túlerőben operáltak. Fomin egyébként a szovjet csapatok veszteségét az afganisztánival hasonlítja össze. Ott tíz esztendeig 75
