Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 9. szám - Novák László: Népművészet az Alföldön
A díszes ruhák készítésének és viseletének tilalmazása, úgyszintén a kárt okozó faragó emberek megzabolázása döntően hozzájárult ahhoz, hogy — az ésszerű gazdálkodás, a munkaerkölcs tekintetében is fontos közösségi magatartás védelme miatt — az Alföld nagy területét felölelő tekintélyes mezővárosokban a népművészet, elsődlegesen is a díszítőművészet megszorításokat szenvedjen. Részben a protestáns vallási puritantizmussal magyarázható a verbális népművészeti alkotások hiánya (régi stílusú balladák, köszöntők), vagy töredékes, romlott formában való előfordulása, amely későbbi megjelenésre utal. A hatóságilag szigorúan ellenőrzött közösségi megmozdulások, szórakozási alkalmak is hasonló, szegényes népművészeti megnyilatkoztatást tettek lehetővé. Alföld szerte, különösen a nagyobb mezővárosokban tiltották a fonók megtartását, lehetetlenné téve a fiatalság önfeledt szórakozását, mulatozását, akárcsak a kocsmákon való léha, s költséges szórakozást.9 A XIX. század közepétől, a kiegyezés (1867) utáni nemzeti felbuzdulás megteremtette a népművészeti virágkort a nagyobb alföldi mezővárosokban is. A viselet, jóllehet a gyáripari termékek térhódításával egyre fakult, s jellegtelenné, polgárivá vált, egyes fajtái viszont éppen ebben az időszakban váltak egyre díszesebbé, mint a díszes subák, ködmö- nök, a cifraszűrök, amelyek korábban jószerivel nélkülözték a hímességet. Ha évszázadok keresztmetszetében vizsgáljuk a népművészet problematikáját az alföldi mezővárosokban, időbeli fáziseltolódás mutatható ki. Legjobban igazolja ezt a népi farag- ványok esete. A XVIII. század végén, a XIX. század elején, közepén rendkívül gazdag anyagot találunk a mezővárosokban: diszes borotvatokok, mángorlók, guzsalyok, szélmalom-faragások készültek ekkor. A XIX. század végétől már egyre szegényesebbé vált a faragás, s a XX. század közepén már végleg eltűnt, elképzelhetetlen volt feltételezni is korábbi meglétüket. Abban az időszakban, amikor a peremterületeken, igy pl. a Szilágyságban, Kalotaszegen is nagyon gazdag faragó kultúra virágzott.10 A népművészet, nevezetesen a díszítőművészet vizsgálata évszázadok keresztmetszetében, s a paraszti, parasztpolgári háztartások, gazdaságok tárgyi ellátottságában, felszereltségében, azt bizonyítja, hogy a társadalmi-gazdasági tekintetben fejlett alföldi mezővárosokban is értékes, gazdag népművészet volt. Ezt megteremtette részben a fejlett mezővárosi kézműipar, s szükségszerűen az individuális tehetség, a helyi egyéni alkotó ösztön és tehetség. 2.1. A mesterségek művészete döntő jelentőségű az alföldi mezővárosokban. A viseleti, fa, fém és cserép kézműiparok nemcsak helyi, de meghatározott nagyságú területen is érvényre juttatták hatásukat. A viseleti iparok között szabók, különösképpen a szűrszabók, szűcsök, takácsok és a csizmadiák remekeltek. A szabók között a magyar szabók készítették a vastagabb anyagból varrt ruhákat a szélesebb néprétegek számára: dolmányt és magyar nadrágot. A módosabbaknak mentét varrtak. A XIX. század első felében divatozott a mándli és a feszes lovaglónadrágszerű rajthúzli. A német szabók rendszerint papi köntösöket, női ingvállakat, finomabb ruhákat varrtak, ezért nevezték őket „vékony szabóknak is”. Mind a magyar, mind a német szabók munkássága a kor divatját tükrözi. Népművészet tekintetében számottevőbb a szűrszabók tevékenysége, ők varrták a díszes szűröket, s a kevésbé mutatós szűrkankót. A XIX. század elején Alföld szerte már önálló céhszervezetekbe tömörültek a szűrszabók. Nagykőrösön 1830-ban váltak ki a szabók céhéből, amely már 1627-ben is működött. Az alföldi mezővárosokban rangos szűröket varrtak a mesterek: Kiskunhalason, Szegeden, Kecskeméten, Nagykőrösön, Kiskunfélegyházán (századunk első felében messze földön híres volt a Semperger-féle szűrszabó műhelyéből kikerült szűr), Cegléden (híres volt a Nagy Ferenc-féle műhely), Jászberényben, Debrecenben, Nagyváradon, Nyíregyházán, Gyöngyösön. Az alföldi mezővárosok jelentős hányadában a XIX. század közepe előtt csupán egyszerű díszítésű szűrt viseltek. Kecskeméten a felfogadott juhász ilyen szűrt viselhetett a XIX. század elején: „simán beborított lehajtott gallérral, csipke nélkül, simán beszegett hajtókával, apró csipke nélkül, egyes csipkével, sodrással, se minden rózsa nélkül 53
