Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 7. szám - Pintér Lajos: Staféta (Szólás a XX. századért)
Pintér Lajos Staféta* Szólás a XX. századért-A—beszélgetésre hívnak a Hazafias Népfront székházának télikertjébe; a tanácskozásra készülök, melynek témája az aradi vértanúk tervezett fővárosi emlékhelyének kérdése. Létesítendő nemzeti emlékparkunk kérdése. Formálgatok magamban egy-egy mondatot. Március közepe van, de kint nagy pelyhekben szállingózik a hó, nem tudja eldönteni az idő sem, hogy kitavaszodjon-e, avagy újra télbe vagy őszbe forduljon, az aradi vértanúk napjára emlékezve, visszaoktóberedjen. A fölajánlást először tévő művészünk egy kis jelenetére gondolok. Áll a színpadon, s azt mondja: fia már kéri tőle a stafétabotot. De hiszen még én sem kaptam meg! — feleli neki. Itt vagyunk nemzedékek, akik valóban nem kaptuk meg ezt a jelképes stafétabotot, alkatunkhoz és adottságunkhoz méltó feladatainkat. De válaszunkat felnőtt fiaink nem fogják elfogadni. Nem kérdezni fognak; ha mulasztunk, mulasztásainkat majd számon is kérik rajtunk. Felnövő fiaink felszólítására tehát, birtokba kell venni történelmi időnket: múltunkat is, jelenünket is, s a jövőt is. A jövőt akképpen: megőrizve az esélyt, tisztának a tisztát megőrizve. Üdvözlöm a gondolatot, hogy a fővárosban létesüljön az 1848/49-es szabadságharc és az azt követő önkényuralom áldozatai tiszteletére emlékhely. De énbennem az idő előbb jelzett birtokbavételének teljessége munkál. Azt mondom tehát: létesitsünk nemzeti emlékhelyet. Emlékhelyet, melyben helye lehet a XX. századi mementónak, XX. század iránti tiszteletadásnak is. Nemzeti siratófalunk előtt tisztelegve, ha megállunk majd, számba vehetjük, hogy elődeink sírjai közül sok mára a határainkon kívülre került, sok vált mára jeltelenné. Felidézhetjük 1848 tavaszát, ’49 őszét, de azt is, hogy első világháborús emlékműveink mára lassan elporladnak, lekopik róluk a betű. S emlékezhetünk a II. világháború vérpadjára, a Donhoz vezényelt áldozatok sorsára; arra, hogy máig sem tudjuk, mennyi is a sok sírkereszt? S a világháborúk utáni éveinkben, a béke éveiben: még mennyi is a sok sírkereszt? S elmondhatnánk bizakodón, hogy felnőtt és apává és szülővé lett egy nemzedék, amely nem ért meg háborút, s ezen jogához ragaszkodna is, hippi még a lelke mélyén: szeretetet akar, nem háborút. Ha fölállítunk egy évszázadunk végéig érő emlékfalat, melynek téglái jelzik éveinket 1999-ig, akkor a téglák közül legalább 12 vagy 13 még jeltelen, ennyi év még a XX. század. E téglákra már a mi jelünk kerülhet, s ezért mondottam: tisztának a tisztát őrizzük is meg. Fölajánlást teszek, de csak akkor, ha nem köznapi viszályt szül. A Nemzeti Színház ügye mellé is odaálltunk, de nem parkirtásra szántuk a pénzünket: a guruló hetedik krajcárt. Kuncogó jövedelmünknek eme mostani hetedik krajcárját sem parkirtásra, hanem parképítésre szánjuk. Azt írta az egyik újság előzetesében: majd lesz egy új mártíremlékmű, ahol * Elhangzott a Nemzeti Emlékmű védnökségének alakuló ülésén. 151
