Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 4. szám - Staar Gyula: Az örökégő (Beszélgetés Vermes Miklós Kossuth-díjas fizikatanárral)
lesz”. így nehéz dolgozni, nem mehetek úgy vásárolni, hogy 6 gramm sósavat kérek, annyi kell a holnapi kísérlethez. — Mikor múlt ki végül a híres gimnázium? — 1952-ben. Az evangélikus egyház ekkori püspöke hízelegni akart Rákosiéknak és fölajánlotta a gimnáziumot az államnak. Na, mondja a nevét, hát pont ez nem jut az eszembe! Birckner volt az eredeti neve, óbudai lelkészből püspökké avanzsált. .., na megvan! Dezséri László. Egy karrierista krakéler! Csak azért, hogy jófiúként nyaljon, föláldozta a Fasori gimnáziumot. Igen-igen, voltak nehézségek, nyomtak is bennünket, de más egyházi iskolák azért fennmaradtak, a reformátusoké is megmaradt, a zsidó gimnázium is. Az állam, persze, örült az ajándéknak, gyorsan megszüntette a gimnáziumot, s az épületbe az Országos Pedagógiai Intézetet telepítette. Kötelezettséget vállalt arra, hogy a tanárokat és a diákokat valahol elhelyezi. Nem volt mit tenni, vártunk, milyen helyet ajánlanak. — Lehetett nemet mondani? — Nézze, veszélyes dolog volt akkor válogatni, örülhetett az ember, hogy tanári állást kap. Az egyik augusztusi reggel éppen kerékpáros kirándulásra indultunk a diákjaimmal, amikor üzenet érkezett, azonnal menjek be a városházára. Mondtam a gyerekeknek, a Hármashatárhegy előtt egy kis kitérőt teszünk a Tanács körúti barna csokoládéházak felé. Ott megálltunk, én fölmentem az illetékes előadóhoz. Bocsánatot kértem furcsa rövidnad- rágos öltözékemért, magyarázatként kimutattam az ablakon a várakozó kerékpáros gyerekekre. Intelligens fiatalember volt, egy percig sem csodálkozott, gyorsan megkérdezte: Elmenne-e Csepelre gyakorló iskolai vezetőtanárnak? Motyogtam valamit, hogy az nagyon messze van, közelebb nem lehetne helyet találni? Ó kérem, a kettes villamos és a gyorsvasút percek alatt kirepiti, s egyébként is ezt a peremkerületi gimnáziumot, de a többit is anyagiakkal és jó tanárokkal szeretnénk erősíteni. A belvárosi gimnáziumokban nem olyan nagy baj, ha gyenge a tanár, az oda járó gyerekek szülei tehetősebbek, hamarabb fogadnak magántanítót, mint a csepeli munkások. Igaza volt, meggyőzött. Jó, odamegyek — mondta, erre kaptam egy papírt, hogy szeptember 1-jétől a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium tanára vagyok. Zsebrevágtam, elköszöntem és végre indulhattam a gyerekekkel biciklizni. Az előadónak igaza lett, jó tanárok kerültek a csepeli gimnáziumba, elég ha néhány nevet emlitek: Dombi József, Gyapay Gábor, Meggyes Ernő, Vajda Ferenc, Vigassy Lajos. Később, sajnos, több tanár szép lassan elszállingózott. — Csepelen, az új gimnáziumban, nem hiszem, hogy berendezett fizikaszertár várta. Csupasz falú, üres termek fogadtak. Volt mit tenni, de rövidesen jól felszerelt szertárunk lett. — Elárulná, hogyan csinálta? Rafinériával, hamisítással, svindlivel. Veszedelmes tett volt ez 1952-ben, de meg kellett mentenem a széthullástól azt, amit sok év céltudatos munkájával hoztunk össze. Ezt majd ki lehet vágni a beszélgetésből, ugye? — Lehet, de nem szeretném. Hajói értem, a Fasori gimnázium fizikaszertárának átmentéséről van szó. — Igen, arról. Az evangélikus gimnáziumban én voltam a fizikai szertár őre, ezt így nevezték akkoriban. A legkisebb csavar is személyes jó ismerősöm volt. Nagyon jól tudtam, mi az, ami később pótolhatatlan lesz. Hivatalokban kilincseltem, főpolitikus előadóknak sírtam el a panaszaimat, végül belegyeztek, hogy a kísérleti eszközök harmadát a csepeli gimnázium kapja. A további harmadokat a Gorkij orosz nyelvű iskolának és a Tanártovábbképző Intézetnek utalták. Az elosztást egy bizottság jelenlétében végeztük, de hát az eszközöket én ismertem... Még augusztust írtunk, gyorsan kimentem az új iskolámba, bemutatkoztam: Vermes Miklós vagyok, kérem, én csak szeptember 1-jétől leszek itt, de már most szükségem lenne egy teherautóra. — Gondolom nagyot néztek. — Ne higgye, roppant intelligensen azonnal megértették, miről van szó. Eljött a szent nap, a teherautók megjelentek a Fasori gimnázium előtt. A rakodómunkások a lépcsőn 81
