Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9. szám - Miszlai Gabriella: A több vegyértékű ember (Tornai József regényéről)
egy eltűnt világ után. Egy életmódról ad hírt, s azokról az eseményekről, melyek a kor embereit formálták. A Vadmeggy 1984-ben jelenik meg. Ugyanazzal a képpel kezdődik, mely az előző könyvben oly gyakran előfordul: a családi ház, a kerekes kút, az eperfa és a homokra épült falu képével. S most már nagyon tudatos a cél. „Magam után nyomozok” — szól az első történet első sora. A kigyerek meg akarja ismemi a világot, megdöbbentő erővel él át felnőttek számára már megszokott eseményeket; a szexualitás alig jelenik meg a látóhatárán. A kamaszt azonban nem hagyja nyugodni a titok, s mikor megismeri a szerelmet, kiderül, hogy érzelmei, választásai éppúgy meghatározzák, ahogy a kisfiút meghatározta a körülvevő világ, s hogy a szerelem is olyan ősi és mitikus, mint a haraszti táj. Most a nyomozás az egymás után következő érzelmi extázisok és elmúlásuk, a beteljesülés öröme és a kiüresedés fájdalma után folyik. Húsz év vágyait, megvalósulásukat és szétfoszlásukat mondja el a könyv a már ismert technikával. Minden újabb érzés új fejezet, s csak laza utalások fűzik az előzőhöz. Minden önmagában is kerek történet adalék az emberi élet egyik legfontosabb, vagy talán a legfontosabb részéhez: a legerősebb érzelmi kötődéshez, mely nélkül szinte lehetetlen élni. Közben mögöttesként és motivációként felsejlik az az új érték- és szokásrend, mely a XX. század második felét az európai kultúrában és Magyarországon is brutálisan megváltoztatta. A Lemenő Nap Dombját és a Vadmeggy-et összköti a bevallott önéletrajzi indíttatás. Lexikonokból, fülszövegekből ellenőrizhető, hogy a szerző Dunaharasztin született, a Csepel Autógyárban dolgozott, 1959-ben Budapestre költözött és így tovább. Ha elfogadjuk azt a megkülönböztetést, hogy az író, a szerző és az elbeszélő három különböző személy, („qui parle / dans le récit/ n’est pás qui écrit /dans la vie / et qui écrit n’est pás qui est1), akkor azt is mondhatnánk, hogy az elbeszélő nyíltan vállalja azonosságát az íróval, a valóságosan létező személlyel, aki így, és nem másként élte élete eseményeit. Csak a szerző avatkozik közbe, ő szabdalja részekre az eseményfolyamot, ő válogatja ki, rendezi el, változtatja meg esetleg a tényeket. Az 1988-ban megjelent A páva szépsége szakít ezzel a módszerrel. Térben és foglalkozásban eltávolít az életrajztól, ahogy az alcím is jelzi: „ Egy gyulai festő följegyzései”. Ebben a kötetben az író eltűnik teremtményei mögött, a szót átadja a főhős-elbeszélőnek, Fekete Ákos festőnek. A szerző feladata most az, hogy ebben az önálló világban rendet teremtésen, a festő életének eseményeit történetté kerekítse. Mi az, ami mégis összefűzi az előző művel? Leegyszerűsítve: a probléma. A szerelem és a házasság egymást feltételező, egymást kiegészítő, de ugyanakkor egymást szétfeszítő viszonya. Az író a Vadmeggy-ben nemcsak a szerelem és a házasság történeteit, de abból adódó következéseit is elmondja. A könyv utolsó harmada esszéként megírt kutatás a szerelem lényege után. A szerelem összefügg a transzcendeciával, út Istenhez — állapítja meg —, s ha ez így van, nem szabad lemondani róla. S ebből egy másik probléma adódik: a szerelemről nem szabad lemondani, de fel kell-e érte bontani egy régi kötődést, egy jó házasságot, ott kell-e hagyni a gyerekeket, s azt a házastársat, akivel egy életen át együtt lehet élni. Van-e kiút ebből a csapdahelyzetből? Hiszen — olvassuk — „ma olyan kultúrában élünk, s gondolom még sokáig ezután is, melyben nem fogadjuk el a valóságot, azt, hogy esetenként férfiak és nők szerethetnek két nőt, illetve férfit egyszerre”. Ugyanezt fogalmazza meg A páva szépségében a gyulai festő, mikor a regény végén felolvassa élettársának írásban rögzített „gondolathullámait”: „.. .az a civilizáció, amelyben élünk szerkezetileg, és mi, mai emberek alkatilag nem vagyunk képesek a szerelem és a tartós együttélés vagy a házasság egymásnak ellentmondó természetére választ adni”. S a Vadmeggy esszéisztikus részében leírt gondolat, mely szerint „A párhuzamos viszonyok nálunk még titokban maradnak”, s a másik, mely kimondja a nők és férfiak örök párharcának okát: „A nők házasságot, biztonságot, gyereket, az egész életet akarják a szerelemből kibontakoztatni... Mi férfiak dolgozni, írni, teremteni szeretnénk vele” adja a regénynek azt az uralkodó eszméjét, mely a történetben megjelenik. A regény az elbeszélő gyónása, „titkos vallomása”, de nem napló. Dátumhoz kötött 77
