Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 3. szám - Kovács István: A lengyel légió a tavaszi hadjáratban
túlzásának tartja. Klapka azt írja ezzel kapcsolatban: „Mihelyst Damjanich első osztályai a harcvonalba értek, s engem támogatni képesek valának, azonnal megadtam a jelt a támadásra.” A faluval szembeni széthúzott arcvonalon Wysocki indította el a támadást. Látható jókedvvel így szólt lengyeléihez: „ .. . Klapka a németek torkának esett. Rögvest rajtatok a sor, hogy ugyanezt tegyétek. Látjátok (...) azt a templomot. Egyenesen annak tartsátok az irányt. Egy falut jelöl, azt kell bevennetek.” Az I. hadosztályba tartozó Kazinczy-hadosztály észak felől intézte a falu ellen a rohamot. A nagysallói csata ismertetését Klapka vezeti be azzal a később sokak által átvett megjegyzéssel, hogy a honvédsereg nem szerette lövöldözésre fecsérelni az idejét, hanem a döntés kicsikarását a gyors szuronyrohamra bízta. Tartalmilag ugyanezt mondja Joachim Szyc, az 1. lengyel zászlóalj hadnagya is: „Reggel tíz órakor egész hadseregünk önként megindult előre.” A csata rövid leírását így folytatja: „Sok öndicséret hangzott el eddig, de ez a csata nem adott okot rá, hogy magunkról ne dicsérőleg szóljunk. A lengyel gyalogság rohammal nyomult be Nagysallóba, szuronnyal nyomta vissza az ellenséget, s a torlaszokon át menekülő osztrákokat végül már puskaaggyal csépelte.” Szyc szerint a rohamban a lengyelek voltak az elsők, őket követte a 3. zászlóalj. Klapka a Kazinczy-hadosztály 17. és 19. honvédzászlóalját, valamint a Dom Miguel gyalogezred III. zászlóalját emeli ki első helyen, de a nagysallói véres utcai harcok hősei között említi a lengyel légiót és a 9. honvédzászlóaljat is. Nyilván, ha a Klapka által felsorolt zászlóaljak mindegyikének nagysallói tettét megörökítette volna egy-egy memoáríró, az érdemek emlékezetben kiégetett cserépdarabkái egyszínű, gigantikus mozaiktáblát alkotnának. A nagysallói csatában szerzett élményeit Milkowski osztja meg legpazarabbul az ütközet iránt érdeklődőkkel. Folytassuk onnan vele, ahol Szyc a maga tömör beszámolóját abbahagyta: „A légió a falu túloldalán a templomtól a temetőig terjedő téren gyülekezett, amelyet akácossal szegélyezett árok választott el a mezőtől. Az őrnagy [Czemik] ezen árok előtt sorakoztatott minket vonalba. Jobbszámyunk a temetőnek támaszkodott, a bal a templom mellett húzódó úrnak. Az osztrákok rohamra készültek, hogy a falut visszavegyék; bevezetőül gránáttal szórtak meg bennünket. Rövidesen a hadoszlopaik is megindultak. Azok a katonák, akik az osztrák seregből álltak át hozzánk [a váci csata után] távolban, deresen ülő lovast mutogattak: — Az ott Jablonowski. .. Tehát a mieink, galíciai ezredek álltak velünk szemben, azok a fickók, akik azt hirdették, hogy früstök leszünk a vodkájukhoz. Egyik zászlóaljuk előrébb húzódott és megindult felénk. Távolról figyeltük őket, míg őrnagyunk parancsszava fel nem hangzott: — Zászlóalj vigyázz! Őrsönként tűz! Rajonként jobb és bal őrs rajta! Én a templom közelében, az árkot átszelő ösvényen álltam, s a parancs következményeit figyeltem. A sortűz az akácok közül csapott ki; az osztrák hadoszlop még előrehaladt, majd megállt, fellazult és riadtan hátrálni kezdett. A tisztek kardlapozva próbálták együtt tartani katonáikat. Nem sikerült. A zászlóalj rendetlenül visszavonult, nálunk pedig megperdültek a dobok s a lövöldözés abbamaradt. Ez még kétszer ismétlődött meg. A tűzbe hajszolt zászlóaljak nem állták a tüzet. Utolsókként a medvebőrsüveges gránátosok futottak meg így. Az osztrákok nyomban felhagytak a rohamokkal, amikor megjelentek a 9. zászlóalj veressipkásai. Később azt olvastam hivatalos jelentésekben, hogy ebben az ütközetben tízezer lengyel vett részt. Nyilván a veressipkásokat is lengyeleknek nézték sapkájuk piros színe miatt. De még így, a veressipkásokkal együtt sem voltunk 1.200 embernél többen.” A nagysallói csata másnapján Weiden táborszernagy kétségbeesett hangú levelet írt Schwartzenberg miniszterelnöknek: „Kérem őfelségének jelenteni, fájdalom mardossa lelkemet, hogy nem áll hatalmamban a körülményeket megváltoztatni. Minthogy az ellenség feltartóztathatatlanul vonul Komárom és Esztergom felé, Komárom felé szabad átjárása van, Budának és Pestnek minden oldalról való körülzárását kockáztatnám, ha ezt a pontot továbbra is meg akarnám tartani.” És Weiden a továbbiakban egy olyan kérdést 78
