Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 2. szám - Balázs József: Csempész csembalóval (filmregény)
hetetlen egzisztenciájú ember, alkalmi kerti munkákból élők, virágüzleteknek szállító egészen fiatalok, s néhány hatvan év körüli nő is lóbálja itt a retiküljét stb. Loránd igyekezett ide, Aradi urat keresi. Aradi úr éppen fogad — Loránd már ezt közelről figyelheti. Aradi úr társa valamikor fűszeres lehetett, kiszáradt bőrű, vékony arcú ember, a szája széle olykor meg-megrándul. — Nos tehát — kezdi Aradi úr — én azt mondom, hogy öt óráig nem lesz itt eső. Itt! A volt fűszeres bólint. — Miskám — fordul egy hatalmas, állandóan körbe-körbe járó emberhez Aradi úr — tanú vagy, hogy mennyi az idő? — Négy óra — válaszol Miska. Ebben maradnak. — Nem kötött jó fogadást — mondja Loránd — nézzen oda, jön a fekete felhő. Aradi úr suttog: — Kipróbáltam már én ezt. Amíg átjön a Duna fölött, az még nagy idő ... A Duna lehúzza a felhőt. Amíg ideér, több mint egy óra. Bizd rám. — Dehát már mindjárt esni fog ... — erősködik Loránd, és bámulja az eget. Aradi úr csak nevet egyet, aztán leül a padra, Lorándot is húzza magával. — Na mi van? — kérdi tőle Aradi úr. Loránd nem mond semmit. — Mi van veled? — így Aradi úr, egy rövid pillanatra szemrevételezve a férfit. — Nem tetszel nekem. De nem baj, itt a nyár. Majd a jó idő rendbehoz mindent. — Azért jöttem, hogy megkérdezzem, mit csináljak? ... — kezdi bizonytalanul és halkan Loránd. Ez a kérdés igen fontos lenne neki. Valójában ezért jött ide. Aradi úr felugrik a pádról, s a közelében álló fogadókat figyeli, Loránd is utánamegy és megkérdi: — Mennyit kap, ha megnyeri a fogadást? Négy rongy, nem sok, de most ennyire futotta, Közben hatalmasat villámlik és dörög. Egyre többen kémlelik az eget. Nyugi — mondja Aradi úr, miközben a pénzzel, kártyával fogadókat figyeli — ötig itt nem lesz eső. Loránd beletörődve bólogat. Lassan a közelben álló fához lép, nekidönti a vállát, már nem nézi a fogadó embereket, mintha mély álom szakadna rá, behunyja a szemét, s a város felé fordul. Aztán megsimítja az arcát, a haját, összeszedi minden erejét és újra Aradi úr mellé lép. A szakadatlanul, megállás nélkül körbe-körbe járó nagydarab ember, Miska közeledik Aradi úrhoz. — Mennyi az idő, Miska? — kérdi Aradi úr. — Öt óra pontosan — mondja Miska. Ezen már nincs mit vitatkozni, a volt fűszeres belenyúl a nadrágja zsebébe, és leszámolja Aradi úrnak a pénzt, anélkül, hogy valamit is szólna a fogadás elvesztéséről. — Öt óra egy perc — mondja Aradi úr, s éppen elkezd esni az eső. Néhányan maradnak még a szemerkélő esőben, de többen elindulnak fedél alá. Aradi úr Loránddal hagyja ott a parkot, a közeli ház eresze alá igyekeznek, amikor Miska éri utol őket. — Na, pontosan mondtam az időt — így Miska. S mivel Aradi úr nem tesz ellenvetést, Miska folytatja: — Meginnék egy diólikőrt. Közért áron huszonhárom nyolcvan. Ennél olcsóbb ital Magyarországon nincs. S amíg Aradi úr kiszámolja a pénzt Miskának, a férfi — anélkül, hogy bárki kezdeményezett volna vele beszélgetést — csak úgy magának mondja: — Nagy az én bánatom — kétségtelen, hogy most nagyzol, de a hangja őszintének tűnik —, elmúlik ez a nyár is, és nem utazhatok Svájcba. Húsz éve készülök rá. És most sem fog menni. — Miért éppen Svájcba? — kérdi a pénz számolása közben Aradi úr. De erre már nem válaszol Miska semmit. 28
