Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 2. szám - Balázs József: Csempész csembalóval (filmregény)
A búcsús bólint. Adja a pénzt, kapja a forintot. Aztán Ottilia asszony megkérdi: — A plédjét is megveszem. ... 100 forintért, egységesen. Több pénzt úgysen tudnak ma már itt szerezni. A búcsús szó nélkül adja át a plédet. Aradi úr a kocsit vezeti a búcsúsok között, Ottilia asszony mellett megáll, aki a plédet a kocsi tetejére a tartóra löki. És ez így folytatódik tovább. Pénzt váltanak és plédet vásárolnak. A kocsi tetején egyre csak nő a plédhalom. Aradi úr kiszáll, igazít egyet a plédeken, aztán folytatódik tovább a munka. Újabb pénzek, újabb plédek gyűlnek össze Ottilia asszonynál, az unokájánál és Lorándnál. A búcsúsokat „kivégezték”, megvettek minden plédet, s az előnyösen cserélt pénzek is egyre vastagodnak a kezükben, a tárcájukban. Lorándot az első perctől kezdve zavarja egy hang: a templomteret körülvevő egyik ház kerítésén egy furcsa, se nem harang, se nem kolomp szól állandóan. Most odamegy a kerítéshez, látja, hogy egy hosszú, keskeny vödörben egy vastag drót csörömpöl szakadatlanul. Loránd rácsap a kezével és a vödör néma marad. 23. Imbolyog a felpúpozott plédhalom a kocsi tetején. Autósztrádán mennek, vasárnap délelőtt van még. — Még el sem üti a harang a delet, megszabadulunk a plédektől is — így Aradi úr. Bent az ülésen, a lábak alatt, Loránd és a többiek ölében rengeteg pléd. Nem tudnak tőle mozogni. — Ilyenkor a sör a legjobb — mondja Aradi úr és valahonnan sört varázsol elő. Dobozos sör, először Ottilia asszony iszik belőle, majd a többiek is. Aztán a kocsi egy faluszéli ház elé fordul. A plédeket lerakják a ház elé, s onnan egy furikot tol ki a ház gazdája. Furikkal, kézben viszik a családi házba a plédeket. Nekem szükségem van két takaróra — mondja Aradi úr. — A kocsi ülésére teszem.... — Azt már nem. ... — válaszol Ottilia asszony. Minden plédet eladunk. ... egyetlen egyet sem tarthat meg. Vegye tudomásul, maga itt csak vendég köztünk. ... — Azt mondja....? — néz rá Aradi úr. — Azt mondtam és vita nincs — közli Ottilia asszony. — Ha ezt így előre tudom, el sem indulok magával — mérgelődik Aradi úr. — Visszamehet — zárja le a vitát Ottilia asszony. A kocsi — most már a plédektől megszabadulva — kifordul a ház elől az útra. Mivel Ottilia asszony áll és vár — durcás az előbbi szóváltás miatt —, a többiek sem mozdulnak. Lorándhoz odalép a lány: — Szökjünk meg innen ... sem ma nem dolgozom, sem hétfőn.... Sétálunk egyet, aztán kikötünk valahol. Csak úgy.... cél nélkül. Kedd reggelig miénk a világ. — Nem mentek sehova! — így Ottilia asszony. — Kirándulni megyünk. Aradi úr pedig tudomásul veszi, hogy itt én vagyok a főnök, és minden úgy történik, ahogyan én akarom. 24. Valahol a Balaton mellett húznak el az autóval. — Itt balra fordulunk — intézkedik Ottilia asszony. — Mindjárt ott leszünk. A réten álljunk meg! — aztán hátradől az ülésen: — Óh, istenem, ott vesztettem el a szüzességemet.. .. mezei virágok között. ... — aztán ajkbiggyesztve hozzáteszi — hát persze, nem is voltam én már akkor annyira szűz, csak a férjemnek úgy tettem-vettem magam.... — és nevet. Igaz, a többiek is nevetnek. Aradi úr, emlékszik maga a háború előtti évekre? Igaz, hogy akkor a mezei virágok illata is más volt, mint most? — Hogyne, kérem — válaszol Aradi úr. — Én, kérem, bonviván voltam, jártam a vidéket... az országot. 18
