Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 10. szám - Szőcs Géza: Kitömött utcák, hegedűk (kisregény-töredék)
fronton, részt vett börtönlázadásban, dolgozott tengeri mentőként és pásztorként is. Ezalatt azzal tartott bennünket állandó feszült várakozásban, hogy a tőle hazaszivárgó hírek alapján bármely percben betoppanhatott volna. Mindenki, aki vele beszélt, vagy őtőle kapott hírt, azt hihette, hogy rövidesen itthon lesz — vagy két esetben ezt kifejezetten meg is ígérte . . . Istenem, hogy vártuk! Hogy vártuk haza! De mind a kétszer lemondta a hazajövetelt. Közben én megfigyeltem egy furcsa összefüggést. Ahányszor írtam vagy üzentem a fiamnak, az mindig változást hozott az életemben. Mégpedig úgy, hogy a leveleim mindig mintha továbbűzték volna arról a helyről, ahol letelepedett. Mintha átok akadályozta volna, hogy a leveleim eljussanak hozzá: de nem úgy — mert ez is egy módja lett volna ennek —, hogy a leveleim elkallódjanak . .. nem! örökké megérkeztek. És mindig későn; a fiam mindig néhány nappal azelőtt felkerekedett. — Nagyon érdekes, amit mond. — Egyre inkább meggyőződésemmé vált, hogy leveleim tovább lökdösik, tovább kényszerítik, újabb vándorlások és kellemetlenségek okozói. . . úgyhogy, egy időn túl, minden jóakaratom ellenére sem mertem bármit is küldeni neki. Ravaszkodni próbáltam. Az ő nevét írtam a borítékra, sőt, még az utcanév is talált, de a házszám téves volt. Gondoltam: így hátha eljut hozzá. De nem. A levél visszajött: a címzett ismeretlen. A fiam pedig tovább utazott. . . — Hova? — Egy időben Piskin bukkant föl, váltókezelő volt egy darabig, utána Alvincen volt csősz. Alvincről került Indiába . . . hogy is hívják azt a nagy kikötővárost. . . — Calcutta. — Az! Igen, Calcutta: ott volt krupié. Innen kezdve azután végig az ázsiai kontinens partján távolodott — föl egészen a Bering-szorosig. Onnan végre én is kaptam tőle levelet. — Igen? — A Kis Diomédesz szigetről. Azt írta: ott, azon a helyen, ahol a Felkelő Nap és Lemenő Nap otthona van, ezen a szigetecskén, Kelet és Nyugat ujjhegyének érintkezésénél, a Kis Diomédesz szigeten, mely kapuja Északnak és nyitott ablak Dél fele: ott tervezi felépíteni a Találkozás Emlékművét. — AT alálkozás Emlékművét. . . — A levélből kiderült: nagyon jó anyagi helyzetben él. Közben itthon miránk szomorú napok jártak. Hitelező hitelezőnek adta a kilincset, uzsorás az adóvégrehajtónak. Ez a kétségbeejtő helyzet kény szer í tett arra, hogy ismét írjak a fiamnak. Tudatában voltam annak, hogy levelem új változást fog előidézni az életében, de nem találtam semmilyen más kiutat. A segítségét kértem — bár tudtam, hogy nem volna szabad hozzá szólnom. Két napra rá, hogy ezt a levelet elküldtem, levél érkezett tőle. Két-három héttel azelőtt írta, mint én az enyémet. „Apám! Ülj hajóra s gyere el hozzám. Várlak a kikötőben.” Ez állt a levélben, amihez hajójegy is volt mellékelve: két hónap múlva kellett hajóra szállnom. Csak egész röviden mondom el a történteket. A kikötőben nem volt ott a fiam. Mikor a tömeg eloszlott és szálegyedül maradtam, előbukkant egy lelkész, és felszólított: forduljak vissza a legelső hajóval. Átadott egy hajójegyet erre a járatra, s még arra is ígéretet tett, hogy itthon minden rendben lesz, mire 30
