Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 11. szám - Klaniczay Gábor: Nők a falon (Gondolatok az aktposzter természetéről)

ahhoz nem elég a pucér női test, hanem kívánatos motor is kell, legalább Honda vagy Kawasaki, és nem holmi Csepel-moped (a kocsis képek sem Trabant-ülésre fektetik a pucér nőt). A strandképekre is rányomja a bélyegét a hazai bányatavak kopársága. A legel- rettentőbben szegényes poszter talán az, ahol két piros Pálma-gumimatrac kerül fallikus szimbólumként a kéjesen kifordított szemekkel, lihegésre nyíló szájjal és vitathatatlanul erotikus pózban rájuk hasaló-tapadó-kulcsolódó női démon alá. Nem a modell hibája: mennyire más lenne ugyanennek a póznak a hatása tigris- vagy medvebőrön!

A műfaji szabályszerűségek félreértelmezésére már utaltam a (női vagy vegyes) párosokat, „muris” helyzeteket bemutató képek kapcsán. Hasonló hibák sajnos úton-útfélen felbukkannak a hazai poszterkínálatban. Ritka még az is, hogy hibátlan (tehát jól kiválasztott) testet látunk hibátlanul ingerlő (tehát a műfaji konvenciókkal jól számot vető) beállításban, s a nő pillantása sem teszi tönkre a hatást. A kiegészitőkkel, a környezettel még nagyobb bajok vannak. Nem elég például a luxuscikket (pl. Nikon fényképezőgépet, táskarádiót) kézbefogni a pucér szépségnek, hogy a fogyaszthatóság vagy a fallikus szimbólum asszociációját keltse: ehhez további képi utalások, pózok, lelemények szükségesek.

Az igazi minőséget ebben a műfajban is csak az adhatja, ha a műfaj konvencióm túl valamiféle művészi minőségű lelemény és kidolgozás ragadja meg a szemlélőt. Hogy ez miként történhet, hadd illusztráljam befejezésképp annak a két aktposzternek az elemzésével, amiket cikkem kezdetén említettem.

KISHIN SHINOYAMA 1968-ban készült posztere szemben álló feketehajú szépséget ábrázol, aki egyik kezével ölét takarja el, másikkal jobb mellét. Láttuk már ezt a szemérmesnek is mondható pózt nem egyszer, például Botticelli híres Vénuszán, aki így adott új, keresztény tartalmat az antik ideálnak. De valóban erről van-e szó? A modell egzotikusán szép japán arcán a szégyenlősségnek, szeméremnek nyoma sincs — furcsa riadt szomorúság, tinédzser- kiéltség tükröződik nézésében, duzzadt ajkai mintha sóhajtásra nyílnának. S ahogy fogja fiús alkatú testén nőisége szimbólumait, az inkább azt sugallja: mihez kezdhetek, mihez kezdettek mindevvel? Vagy mégsem? Talán azt mondja: ez az enyém, megtartom magamnak? Szemünk félve kalandozik az ovális rendbe illeszkedő s ugyanakkor egymást ellenpontozó hajlatokon, mozdulatokon. Tűnődünk, gondolkodunk, zavarban vagyunk.

39