Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 3. szám - Temesi Ferenc: Por: regényrészlet

Érettségi táján bomlott fel a banda. Dinyából matematikus lett, Kareszből joghallgató, Öcsit felvették az orvosira, Furcsa meg Pestre ment a Közgázra. Három fél évet el is végzett, aztán egy menő pesti zenekarban szólóénekes lett. Az egyik „Tánczenei Fesztiválon” ő énekelte a „Lélegző, furcsa hajnalon” című számot. Aztán fogta magát, és kiment nyugatra vendéglátózni. Azóta is ott dobol valahol, de a mikrofon mindig a szája előtt.

dologfogható

Egy tavaszon, mindjárt jégeredés után, épphogy ~ gyerekké cseperedett jövendő dédapám, az apja már vitte is magával a Tiszára. Nem mintha híja lett volna az öreghálót kezelő, öttagú bokornak, hanem hogy szokja a gyerek a vizet. Jövendő dédapám ugyan akkoriban éppen füstfaragó, azaz kéményseprő kívánt volna lenni, és ennek hangot is merészelt adni a reggeli alkalmával. Az apja, aki eddig se győzte nógatni, hogy hányja gyorsabban az orra alá az ennivalót, kirúgta maga alól a széket:

Néhogy főbizgess, te, me e’járatom veled a kutyakopogóst! A té neved hallgass!

Aztán, hogy dédapám elkámpicsorodott arcára nézett, így szólt engesztelőn:

Majd csinálok neköd gyerökpícét, jó? Hogy foghasd vele a keszégöket.

Megbékülten indultak útnak.

Szent Pétör is halász vót, a té apád is az. Azt szeretném, ha belüled is az lönne, magyarázta útközben dédapám apja. Ijedten kapta félre a fejét: egy tarkakendős asszony lépett ki a kapun két házzal előttük.

Nem jó jel, morogta dédapám apja, és arra gondolt, hogy ha az asszony megkérdi, hová megy, visszafordul. De az asszony nem kérdezett semmit.

Az egyfából faragott ladikokban már ott ült a bokor másik tagja: füstöltek, beszélgettek.

Úgy gondótam, a Fölsőnemtudom felé vösszük máma az irányt, szólalt meg a dömhe hálóvető, János bácsi.

Jó tanya az, hagyta jóvá dédapám apja a halászó helyet, aki nagypicés, vagyis a bokor vezetője volt.

Mé nem kend mongya mög, hova mönjenek?, súgta oda neki a fia. Dédapám apja felnevetett.

A zsidók közt is az öreg a kocsis, mondta.

Hány éves a gyerök, kérdezte a a vicemester.

Égyidős a fejive, felelte dédapám apja.

Sokáig csak az evezők csobbanását lehetett hallani. *

Aztán tudod-é hogy mijen hálóvá fogták az első halat?, kérdezte János bácsi, aki neheztelt még dédapámra.

Kecehálóva, vágta rá dédapám, mert ezt az elnevezést már hallotta az apjától.

Ecetös fenét! mondta az öreg. Hát vizessé.

A halászok nevettek, dédapám elpirult, és összehúzta magát a ladik farában.

Álló hétig maradt a halászokkal —a magas partoldal mellé rögtönzött gyékényfödte kunyhóban aludtak —, de szavát nem nagyon vették ezután. Ügyet sem vetettek rá, a maguk bajával voltak elfoglalva: sovány volt a zsákmány. A folyamszabályozás előtt annyi volt itt a balin, a compó, a márna a csuka, a viza, a durbincs, a keszeg, a küsz, a napkárász,fenékjáró küllő,sugár kardos, ragadozó őn, piros szemű kele,fejes domolykó, vésett ajkú paduc, de a potyka, a harcsa, a kecsege, a pisztráng, a süllő, sőt a nagyobb fogas is, hogy alig győzték hasítani, sózni a vízparti halszárító tanyákon. Arad, Temesvár, Lugos porlódi halat evett. De mióta töltések közé szorították, kanyarjait levagdosták, gőzhajó kavarja fel a vizét, a Tisza sefaj'e, sodrása is más lett.

41