Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 2. szám - MŰVÉSZET - Albertini Béla: A Duna Fotóklub jubileumára
MŰVÉSZET A DUNA FOTÓKLUB JUBILEUMÁRA A fotóklubok zömükben válságban vannak. Életük 20—25 éve mozgalomként indult, mára viszont kevés kivétellel formális létezéssé vált. Az okok elemzése a fotótörténetre tartozik. Ha ezúttal nem alapos vizsgálatra támaszkodva inkább csak a legszembetűnőbb mozzanatokat emelem ki, talán olyanok sorolhatók fel, mint az anyagi körülmények megváltozása —ezzel összefüggésben az individualizálódás —; az amatőr-fotogra- fusokat nem feszítő napi bizonyítási kényszer hiánya — következményként az „egyszer volt” fellángolások megszűnése —; a negyedszázad alatt természetes módon bekövetkező regenerációs problémák észre nem vétele — vagy éppenséggel lefojtása —; a fenntartó szerveknek a fotókultúrával szembeni közömbössége — vagy közömbössé válása stb. stb. Ismétlem: mindezeknek a kutatás tárgyává kellene válniok (ma még nem azok), a jelenleg inkább gyakori nosztalgiázás, bűnbakkeresés, személyeskedés helyett, hogy a továbblépésnek reális esélyei legyenek. Ebben az általános helyzetben jutott el a Duna Fotóklub fennállásának 25 éves jubileumához. Amit külső szemlélőként — a klub működését elég régtől figyelemmel kísérve — megállapíthatok, az végső mérlegelésben pozitív. Az ugyanis, hogy bár az előbb említett válság-jellemzők egyike-másika a bajaiak életében is fel-felbukkant — talán nem ünneprontás ezzel kapcsolatban az őszinteség —, viszont a jó reagálási készség folytán többnyire le is küzdötték ezeket a gondokat. Ma ebben a szervezetben sokféle generáció és számos fotográfusi irányzat él együtt, talán ez jelenti a klub legfőbb erejét. Ezt én fontosabbnak tartom, mint „dicsőséglistájuk” — kiállítási eredményeik — felsorolását, bár ha ezzel összefüggésben meggondoljuk, hogy a Magyar Fotóművészek Szövetségének három tagja bajai, illetőleg onnan indult, akkor ez is mond valamit. Az itt látható klub-kollekcióban feltűnően sok a portré, vagy az olyan nagyobb- alakos emberábrázolás, ahol a fotográfus szándéka szerint a személyiségrajz volt a lényeg. Ez a klub jellemző sajátosságának mondható. Sikerét döntsék el a szemlélők. Arra viszont szeretném felhívni a figyelmet, hogy az ábrázolás „tárgyát”, a fotográfiai megközelítés módját tekintve esetenként markánsan kirajzolódó alkotói arculattal állhatunk szemben; ez olyan érték, aminek erősítését „születésnapi” jókívánságként a jövő érdekében várom a klub tagjaitól. ALBERTINI BÉLA 82
