Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 5. szám - VALÓ VILÁG - Kamarás István: Szerelmes szerepek (Háromszáz fiatal válasza egy szerelmes levélre)
Szerepeltek még a következők is: Tegyük próbára egymást! Hideg fejjel! Fogadjuk el egymást olyannak, amilyenek vagyunk! Hangolódjunk össze! Ne beszélj, gyakorold! Az érzelem vezéreljen! Légy önzőbb! Lépcsőzetesség! Ne félj! Légy tartózkodóbb! Légy tudatosabb! Vigyázz rám! A felek kölcsönös megismerését elsősorban a férfiak javasolják, a kishitűséget inkább a nők kárhoztatják, önzetlenségre elsősorban a vallásos fiatalok biztatnak, kockáztatásra pedig a húsz és négyén év közöttiek. Türelemre elsősorban a nők és az idősebbek intenek. A középiskolás diákok körében a legjellemzőbb az „engedd el magadd!”. Első lépésként a lelki kapcsolatot a nők és az idősebbek szorgalmazzák, a tartózkodóbb magatartást pedig a vallásos gimnazisták. A problémagócok A levelére válaszul érkezett háromszáz gépelt oldalnyi harmadfélszáz levelet jó néhányszor átolvasó „szerelem-kutató” hét ponton érzi sebezhetőnek a mai magyar szerelmet, problematikusnak a mai magyar fiatalok szerelem-felfogását. Kulcsszavakkal jelezve őket: szexualitás-szerelem, empátia, önzés—önzetlenség, tudatosság, szerelem—szeretet, házasság, személyiség. Az empátia hiánya: úgy tűnhet, hogy meghökkentően sokan hihetetlenül felületesen, pontatlanul olvastak, igencsak önkényesen emeltek ki részleteket, feltűnően nem találták meg szerepüket a levél-játékban. Úgy érzem, hogy magából a válaszanyagból is bizonyítható és ezt erősítették meg az esetenkénti személyes (csoportos) beszélgetések is, hogy az ilyen viselkedés mögöttese sok esetben meglehetősen gyarló empátiaérzék volt. Ezt csak megtetézte az a nem kellő mélységű önismeret, ami bizonyos tekintetben a nem kellő fejlettségű empátiának is következménye, hiszen csak másban pillanthatjuk meg arcunkat. Igen jellemző, hogy a rokonszenvek és azonosulások sem voltak kellőképpen megalapozottak, mondhatni: nélküle azonosultak vele. A tudatosság leértékelése: Sok szerelemmel kapcsolatos közhely és valószínűleg a vonatkozási csoportban (osztályban, irodában, brigádban, családban, rokonságban, baráti körben) uralkodó közhangulat is támogathatta azt a magatartást, amely hatálytalanítani próbálja a „szerelem felségvizein” az észelvű, az elvonatkoztató, a kérdező a mérlegelő, a filozófiai, etikai és lélektani nézőpontú megközelítést. Azt hiszem többről van itt szó, mint egy magát erősen tartó hiedelemről, mely szerint a szerelmet érezni, csinálni kell, és nem bonyolítani, lelkizni, kiforgatni. Magát a szerelem gyakorlatát is jellemzi a tudatosság nem kellő mértékű jelenléte. Természetesen az ilyen szerelemfelfogás elsősorban olyan — országunkban igen gyakori — életfelfogások szerves része, amelyet az életmód és értékrend kutatói joggal neveznek haszonelvűnek, infantilisnak, értékekben szegénynek, személyiség-hiányosnak, jelen-elvűnek, pragmatikusnak. A szex a szerelemképben: jelentős és több vonatkozásban feltétlenül pozitív változások mentek végbe ezen a téren, eredményeképpen ilyeténképpen jellemezhető helyzet állt elő: benne van, de még nincs a helyén. Fiúk és lányok, férfiak és asszonyok, tizenévesek és negyvenesek, szellemi és fizikai munkások, diplomások és diploma nélküliek, ateisták, közömbösök és vallásosok egyaránt vallják, hogy a szex és a szerelem összetartozik, de hogy miképpen is, ebben a tekintetben meglehetősen különböző felfogások uralkodnak*. Többségükre jellemző az átgondolatlanság, kidolgozatlanság, a nagyobb távlat hiánya, mindezek mögött a megfelelő emberkép hiánya. Kevesen érzik át igazán, hogy a szerelemnek az egyes ember életében is története, fejlődése van, lépcsőfokai és különböző állapotai vannak, amelyekben más és más a szex és a szerelem * Erről is szó esett az Új Forrásban megjelent tanulmányban. 84
