Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 7. szám - Szabó János Győző: A Duna-Tisza köze és a magyar honfoglalás
A DUNA-TISZA KÖZE ÉS A MAGYAR HONFOGLALÁS A magyarság őstörténetében régészeti szempontból kiindulási alapot képez a X. század. Hiszen a Kárpátoktól keletre egyetlen sírleletet sem ismerünk, amely bizonyossággal a magyarsághoz lenne köthető. De nemcsak emiatt fontos e korszak régészeti hagyatékának a tanulmányozása. írott forrásadataink a Közép-Duna medence X. századi viszonyaira vonatkozólag igen gyérek; a történettudomány nem nélkülözheti a régészet eredményeit. A valóság sokoldalú megközelítése, az ún. komplex módszer régóta tudományos követelmény, de nem mindig élünk vele; így a magyar honfoglalás egyik alapkérdésének a vizsgálatánál sem, ami a megtelepedés rendjére és határaira vonatkozik. Ezen belül a legfontosabb a fejedelmi nemzetség, törzs, a fejedelmi nép szállásterületének a meghatározása. A szakterületen kívül állók azt gondolhatják, hogy ez utóbbi kérdésben nincs vagy alig lehet véleményeltérés. Sajnos nem így van. A történeti munkákban felvázolt kép számos ellentmondást tartalmaz, s ezek feloldása napjainkig nem történt meg. Újra és újra feltesszük a kérdést, hol szállt meg a fejedelem nemzetsége, népe a Kárpátmedencében? A TÖRTÉNETÍRÁS VÁLASZA! A probléma jobb megértéséhez közel száz esztendőt kellene áttekintenünk. De ezekben a keretekben ezt nem tehetjük meg. Csak a kérdést jelenleg kutató két vezető történész, Györffy György és Kristó Gyula új eredményeit mutathatjuk be. Előbb azonban a történeti források adatait ismertetjük. Azok az írott források, amelyek témánk szempontjából számba jöhetnek, már a múlt században is a kutatók rendelkezésére állottak. A Krónikák, Anonymus Gesta Hungarorum-ja, Bíborban született Konstantin bizánci császár műve: ,,A birodalom kormányzásáról”. Ez utóbbi volt csak kortárs, a X. sz. közepén rögzítette adatait. Bővebb információt Anonymus műve tartalmaz. Szerinte Árpád attól kezdve, hogy legyőzte Salán bolgár vezér seregét, a szeri (pusztaszeri) és a Bodrog megyei Vajas vize melletti táborozás után az ország megszállását, életét a Csepel-szigetről irányította, amely családja állandó szállása maradt; a második központ Óbuda lett. Időközben a közeli Százhalomból is csapatokat küldött ki, s a torbágyi és a dunai (pilisi?) erdőkben vadászott; Pannonhalmára ill. a Rába völgyéig is kivonult. Óbudán temették el.1 — A Krónikák e vonatkozásban csak annyit említenek, hogy Árpád azon a helyen ütötte fel sátrait, ahol most (székes) Fehérvár áll (Kézai Simon)2, vagy Fehérvár közelében a Noé hegyen (Budai Krónika, Thuróczi Krónikája) ill. a Nyék hegyen (Képes Krónika).3 A bizánci császár munkája a feltett kérdésünk vonatkozásában csak közvetve nyújthat támpontokat. Műve 40. fejezetében ránk hagyományozta a magyarok hét törzsének a nevét. A sorrend: Kabarok, Nyék, Megyer, Kürtgyarmat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi. — Ugyanitt megtudjuk Árpád fiainak a nevét: Liuntika (Levente), Tarkacsu (Tarhos), Jeleg (Üllő?), Jutocsa (Jutás), Zolta. Ezek unokái Tevel, Ézelő, Fali-Falicsi, Tokszun SZABÓ JÁNOS GYŐZŐ 34
