Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 6. szám - Körmendi Lajos: A ház (kisregény II., befejező rész)

a huló csilagok is sorban áltak hogy mentül gyorsában a Hadak Útjára rátanáljak. Két ut ált előtem mejiket válaszam egyik a Keservesi út ez meg a Hadak Útja. Jajj de szeles jajj de hosszú ez a Hadak Útja recseg a heveder ropog a kengyelcsat édesanyám ha kengyelvast megtalálod a nyárfa gajra a szűröm alá akazd. Igaz hogy ez a negyedik sugár jegenye séminek sem vétet mégis egy vilám hószára két felé repesztete pedig a cira szűröm ara volt akasztva inkáb az a ménkű a báróba vágót volna mint sem hogy a szűrömet lángba borítota. Hoplá pejkó it a Tisza kanyarba megálunk egyenlőre továb nem vágtatunk mert a patkó szegek mind ki hultak a patkó vasak meglazultak.”

— Nincs tovább? — kérdezi Kaponya.

— Eddig érkezett írni.

— Egy kicsit hibás volt az öreg, mi? — mutatja a fejét vigyorogva.

— István bátyám? Miért?

— Minek ennyi marhaságot leírni? Te tudod?

— Szeretett volna valaki lenni. Valaki.

— Ezzel a vacakkal?

— Ez az élete. Az is vacak volt.

Kaponya szórakozottan hümmög, közben totojázva öltözködik.

— Elmehetnél egy kicsit! — kacsint rám vásott pofával.

— Minek?

— Mert jön hozzám egy csaj.

— Nem engedik be a háziak.

— Bízd csak ide!

— Ha lebuksz, lőttek az albérletnek.

— Nem bukom le.

— Észreveszik.

— De beszari lettél! Egyébként nem veszik észre, hátul jövünk. Az öreg Mojzi felől. Ezen az ablakon mászunk be.

— Beköp az öreg.

— Nem hiszem. Vittem neki pálinkát.

— Itt nem férsz be — nézegetem a szomszéd kertre néző ablakot.

— Dehogynem! Kipróbáltam.

— És a csaj? Nem valami nagyseggű pipi?

— Öregem, ennek olyan püspökfalatja van. ..!

Sírni tudnék az irigységtől. Kifordulok az ajtón, rovom az utcákat, céltalanul kóborlók ebben az átkozott városban, amelynek a utcáin oly sokszor végigharsogtam, hogy vörös Csepel, vezesd a harcot, meg azt, hogy munkásőrnek egy baja, így van ez, hát igen, így van ez, illetve csak így volt, amíg kollégista voltam, már utáltam moziba, vagy színházba menni, mert menetelni kellett és énekelni, mint a katonáknak, a csajok meg ott ácsorogtak a járdán és vihogtak már nem is a film miatt mentek moziba, hanem bennünket kiröhögni. . .

Sírva bebotorkálsz a kapun. Az asszonyok körülvesznek, faggatnak.

— Meghalt István bátyám! — hüppögöd.

— Pejke?—ámuldozik Julis nénéd.

— Ühüm. Fél napig feküdt a kocsma előtt.

— Miért ?— kérdezi Borika.

— Azt hitték, szimulál.

Az asszonyok egymásra néznek. Julis nénéd szólal meg elsőnek.

Na, akkor kiigényiem a lakását.

Borika élesen felcsattan.

27