Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 1. szám - SZEMLE - Kőhegyi Mihály: Szekeres László: Amit az idő eltemetett
SZEKERES LÁSZLÓ: AMIT AZ IDŐ ELTEMETETT Marcus Aurelius, az ókor egyik legnagyobb császára mondotta: „Aki nem tudja mi a világ, az nem tudja, hol van ő maga.” Nem véletlen hát, hogy világszerte fellendült az ősök kutatása, azoknak a gyökereknek a számbavétele, melyek mind a mai napig éltető erővel látják el kései utódaikat: önmagunkat. A vajdasági régészet eredményeiről szóló könyv ezért indul a neves elődök (Joseph Dörner, Bárány Ágoston, Leonhard Böhm, Szentkláray Jenő, Dudás Gyula .Gubitza Kálmán, Móra Ferenc) munkájának összegezésével, hiszen ezek ismerete nélkül csonka lenne a beszámoló. Az utóbbi évtizedekben elsősorban az őskőkor kutatása terén születtek, messze az országhatáron túlmutató eredmények a szóbanforgó területen. Több helyen (Ómoravica, Ludas, Üreg, Versec, Oromhegyes) sikerült megtalálni a 15—20 000 évvel ezelőtt itt élt ember régészeti maradványait. A táj első ismert lakói kizárólag vadászatból, halászatból és gyűjtögetésből éltek. A meglehetősen kis létszámú csoport élete a környezet nyújtotta feltételektől függött. Életmódjuk szorosan idomult az állandóan mozgásban levő nagyvadak (mammut, ló, tarándszarvas) vándorlási ritmusához, hiszen azok csordáit követték és vadászták. A csiszolt kőkort a földművelés és az állat- tenyésztés meghonosítása jellemzi. Az ember megszűnt a természet élősködője lenni, maga is beleavatkozott annak menetébe és a saját céljaira igyekezett átalakítani azt. A növénytermesztés mellett megtörtént az állatok (kecske, juh, szarvasmarha) háziasítása is. A letelepedett életmódhoz otthont kellett teremteni, azaz lakást kellett építeni. A Vajdaság területén közel száz lelőhelyet tartanak nyilván ebből a korból, közöttük Starcevo a környező országok neolitiku- ma szempontjából is fontos, mert a hosszú időszakon belül finomabb korszakbeosztásra ad lehetőséget. A rézkorban (i. e. 2300—1900) tevődik át a keleti magaskultúrákról (Mezopotámia, Egyiptom) az egyetemes fejlődés súlypontja végérvényesen Európa földjére. A Kárpát-medencében ez fokozottabban gyorsult fel, mert Erdélyben és a Kárpátokban gazdag rézérctelepek rejtőznek, melyek bányászása nagy erővel indult meg. A bronzkorban rendkívül tarka területünk képe. Különféle — néha messziről jött — népek találkozóhelye a Vajdaság. A népi keveredés mellett a kultúrjavak áramlása is megtörténik. A földművelés hatalmas arányokat ölt, fejlődését a föld megmunkálására és a gabona betakarítására alkalmas bronzszerszámok (tokos balta, sarló) elterjedése lényegesen elősegítette. A vaskorszakot a Doroszló melletti urnatemető, máig feltárás alatt levő anyagával jellemezhetjük. A kései vaskor lényegében a kelták történetét jelenti. Az ő nevükhöz fűződik a gölöncsérkorong világméretű elterjesztése. A római és szarmatakor (I—V. század) idején kettéválik a Vajdaság története. Sirmium a Dunántúl és a Balkán szempontjából egyaránt kimagasló jelentőségű. Rövid időre a négy részre osztott birodalom egyik fővárosa volt. Á „birodalmon kívüli” területeket eleinte a dákok, majd a szarmaták tartották kezükben. Nagy hiányossága a vajdasági kutatásoknak, hogy a számos temetővel szemben nagyon kevés a módszeresen feltárt telephely (Versec, Velebit, Topolya, Ta- vankút) s ezeken is kis felületet vizsgáltak csak át. A hunok megjelenése (400—420 között) alapvetően megváltoztatta a terület népi képét. A Kárpát-medencében zajlott le a hunoknál a központi hatalom megerősödése és a törzsi arisztokrácia jogainak felszámolása. így jött létre Attila uralma alatt az a hatalmas birodalom, melytől az egykori Európa szinte valamennyi népe rettegett. Attila fakerítéssel körülvett, fából és gyalult deszkából összeillesztett palotájában világtörténelmi jelentőségű döntések születtek, ám 453-ban bekövetkezett váratlan halála megakadályozta tervei megvalósításában. 568-ban az avarok foglalják el a kiürített és felperzselt Pannóniát és a Nagyalföldet. A Bácskában azonban továbbra is szarmaták élnek. Az avarok korai sírjaira a préselt övgarnitúra jellemző, a sírok száma pedig egy-egy temetőn belül kicsi, (Szabadka, Csóka, Törökkanizsa, Nagyolaszi), a halottal néha hátaslovát is eltemették. Kiemelkedően fontos a pörösi bogozó, mert a csontból készült tárgyra olyan jelenetet (lovak, harcosok) karcoltak, amely az avar hitvilág jobb megismerését teszi lehetővé. Az avarok töredékei bizonynyal megérték a honfoglalást. Szabadka mellett évek óta tárják fel egy köznépi temető sírjait. A munka befejezte után számos vonatkozásban válik majd árnyaltabbá e korszakról alkotott képünk. Nagyon kevés történt a középkor emlékeinek (falu, temető, templom) feltárása terén, pedig néhány egyedi, az ország más területén ismeretlen emlék (pl. az aracsi kő) gazdag lehetőséget kínál. Feltárásukat mindenképpen szorgalmazni kellene, mert nélkülük fél évezred története vész szinte teljes homályba. Szekeres László könyve hézagpótló a Vajdaság tudományos életében, hiszen hasonló összeállítás mind ez ideig nem jelent még meg. Oldott stílusa a szakképzetlen olvasó számára is lehetővé teszi megértését. A régészek pedig bizonyára örülnek az eddig folyóiratokban meg nem jelent, a közelmúltban befejezett vagy még folyó ásatások eredményeinek, melyek szerencsére bő teret kaptak Szekeres László alapvető összefoglalásában. (Fórum, Újvidék, 1981.) KŐHEGYI MIHÁLY 96
