Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - VALÓ VILÁG - Henkey Gyula: Ilyenek vagyunk (Adatok magyarországi népességek társadalmi néprajzához)
társadalmi problémák lényege elsősorban nem a magyarok, a bunyevácok és németek egymás közötti viszonyából, hanem a bunyevácok között kialakult, ellentétes nézetekből adódik. Kutatásaim alkalmából a segítségül kapott szerb-horvát iskolai tanulók és az egymást váltó pedagógusok kérése ellenére a volt partizánok egy része — kivétel nélkül mai 55—65 év közöttiek — megtagadta az embertani vizsgálaton való megjelenést, arra hivatkozva, hogy őket a személyi kultusz idején méltánytalan sérelmek érték (nem bizonyított kémkedés vádjával kerültek börtönbe). A bunyevác származásúak egy másik része nem kívánt kiadványban együtt szerepelni a volt partizánokkal. (Ä felszabadulás után, kb. 1951 végéig a helyi vezetés és a rendőrség irányítása nagyrészt a volt partizánok kezébe került, a svábok új vagyoni helyzetének és egyes sváb családok kitelepítésének elbírálásánál is jelentős szavuk volt.) A nagy többség azonban nem idegenkedett a vizsgálatoktól, barátságosan viselkedett, sőt az általános iskola értesítése alapján az esti órákban azok jelentős része is megjelent vizsgálatra az iskolában — főleg az idősebb korosztályok —, akik a tüdőszú'rés alkalmából véletlenül kimaradtak. Többen megjelentek sérelmeik és fenntartásaik említése mellett a két idegenkedő csoport közül is. Az egyik volt partizán igen barátságos volt, elmondta, ő elhiszi, hogy a kutatókat valóban érdekelheti, milyen embertani adatok jellemzők a bunyevácokra, bár ő is volt az ötvenes évek elején börtönben, mégis úgy érzi, újra lehetővé tették számára a beilleszkedést a társadalomba, ő is nyugodt körülmények között dolgozhat, neki nincs mitől félnie, az sem érdekli, ha egyesek az embertani vizsgálatot egy új katymári partizán-ellenes kampány kezdetének tekintik. Ezek a szavak igen jól fejezik ki a nagy többség véleményét, mely szerint vissza kell térni egymás megértéséhez, megbecsüléséhez és a sérelmeket ideje lenne kölcsönösen elfelejteni. A katymári bunyevácok között feltűnően nagy számban találkoztam szikár, vagy a szikár felé hajló, magas, futóatléta alkatúakkal; dinári, turanid, előázsiai a főbb típusok előfordulási sorrendje. Módom volt német származásúakkal is beszélni. Szavaikból kivehető volt, helyzetükkel meg vannak elégedve, volt sérelmeiket nem emlegették. Érdekes volt hallani arról, mind a svábok, mind a bunyevácok részéről, miként ítélik meg egymás, valamint a magyarok természetét, elsősorban összeházasodás szempontjából. Mindez azért volt igen érdekes, mert a Baja környéki vegyes nemzetiségű falvakban mindenhol szinte szó szerint ugyanazt hallottam. A bunyevácok szerint a svábok túlzottan spórolósak, anyagiasak, velük nehéz lenne házasságban tartósan kijönni, bár a magyarok nem teljesen olyanok, mint a bunyevácok, de azért házastársul elfogadhatók, míg a svábok szerint a bunyevácok túlságosan könnyelműek, mulatósak, s bár a magyarok sem annyira takarékosak és megfontoltak, mint ők, de azért házastársként őket még el lehet fogadni. Igen érdekes volt az együttlét a bunyevác tanulókkal. Meglepett, hogy egymás között is magyarul beszéltek, az egymást váltó szerb-horvát általános iskolai pedagógusoktól is azt hallottam, szóban és írásban egyaránt magyarul tudnak a legjobban, a legnagyobb iskolai nehézségük abból adódik, hogy a szerb és az orosz ABC betűit összekeverik. Bunyevác származásúakat Csávolyon is vizsgáltam. Csávoly bunyevác „atyafiságá- nak” vizsgálatát a kecskeméti rendelőintézet volt asszisztensnője ajánlotta, aki megjegyezte, hogy Csávolyon igen barátságos fogadtatásra és kulturált környezetre számíthatok. Magam is nagy érdeklődéssel tekintettem a csávolyi vizsgálat elé, mert a rádióban hallottam a csávolyiakról szóló „Megbékélés” című dokumentumjátékot, nem színészek, hanem a valóságos szereplők tolmácsolásában és ez olyan nagy hatással volt rám, hogy utána még kétszer meghallgattam a megismételt adásokat. A dokumentumjáték kulcsszereplője a készítés idejében a csávolyi általános iskola igazgatója, a délszláv szövetség későbbi főtitkára, aki elmondta szerelme és házassága történetét egy kis „copfos”, Csehszlovákiából áttelepített (a Csehszlovákiából 53
