Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 5. szám - SZEMLE - Füzi László: Varga Zoltán: Tücsök a hangyabolyban
Nos, a Virágok vetélkedése című fotóalbum (Kútvölgyi Mihály fényképeivel, Katona Tamás szerkesztésében) a kalotaszegi kapuk, kerítések és géberfalak mintázatát és faragásait mutatja be a maguk önálló jellegzetességeivel, nemes igénnyel és tiszta színvonalon. Igaz, az albumban inkább a fényképek uralkodnak, a dokumentatív zárószöveg valamiféle antologikus igényű „adalékokat” közöl az idősebb és ifjabb Kós Károly, majd Malonyay Dezső egykori könyveiből (Kalotaszeg —1937; Eszköz, munka, néphagyomány — 1979; A kalotaszegi magyar nép művészete — 1907), ezekből is inkább az epikusabb részeket. Minden további információért a téma másutt lelhető irodalmához (Magyar Néprajzi Lexikon, Kis magyar néprajz a Rádióban — itt Kosa László röpke írása a székelykapuról —, Balassa—Ortutay Magyar néprajza stb.) szükséges fordulnunk tehát. A csupán a fotózás ihletettségére és az emlékek képi megőrzésére utaló szándék elgondolkodtató volt már az albumsor előző köteteinél (Olasz Ferenc: Fejfák— 1975; ugyanő Mindörökké — 1978), a remekmívű alkotások ihletett reprodukciói közé ékelt népköltői alkotások és az emelkedett zárószövegek (Kós Károlyé előbb, az utóbbiban Németh Lajosé) valóban széppé teszik a kötetet, emelik lírai értékeit, de legalább egy-egy gondosan feltárt irodalomjegyzék, akár lexikális eligazítás segítené az albumok forgatása során feltámadt érdeklődéseket, ha már a szárazabb és monografikus leírás elmaradt. A legfőbb hiányérzetünk ezúttal is ez, és az előző hivatkozások sem tájékozottságunk bizonyítékai, inkább segítségül szolgálhatnak azoknak, akiket a ragyogó képanyag témája megragadott. A szakkönyvek továbbigazitanak. Mert az albumban élménnyel fényképezett idős és meggyötört, jórészben fenyőből és tölgyből készült, repedésekkel és megkopott erezetekkel dúsított (hiába: az Idő!), fűrészelt mintás és faragott kiskapuk, kerítések a múlt szavát közvetítik: pókhálók és vaspántok, ácskapcsok és drótok feszítik-tartják össze a virágornamentikával, állatalakokkal, vitézekkel, nőalakokkal, olykor fejformákkal és életképfaragásokkal, kettős ágú tulipánokkal díszített és kiszáradt zábékat vagy kapufelsőket, némelyiken még felirat („Készítette Tamás Antal” — „Éljen a Haza!” stb.) évszámok is olvashatók. Bár eléggé ködösen és árnyékosán, homályosan a túlzottan elfeketített felvételeken. És előttem ismét csak a kortársi fotóművészet érthetetlen neologizmusa jelentkezik: a formákat inkább sejtető, legkivált az „ember nélküli tárgyi világ” kultusza. Élet nélküli udvarok tűnnek fel a köveken nyugvó küszöbfák feltárt ajtaja, a kerítések fölött, olykor egy árva család, faragott sulykoló a tornác előtt. Másutt kalapos srácok a kerítés tetején, egyhelyütt egy gyönyörű körösfői lány gyöngyös pártában a zábé előtt. Öreg szüle tár fel egy kiskaput—számomra ezeka legderítőbb, már-már megindító felvételek. Nélkülük a múlt, általuk a jelen. A némelyik képen előtűnő (modern) zománcos számtábla bizony „sarkítja” a hatást. Festett és vésett virágornamensek, ügyetlen(?) faragások és fűrészelt iparosmunkák váltakoznak a felvételeken, olykor a távolibb fókuszú tablókon: a fazsindelyes udvari épületek, a lakóházak vértelekje, a fejfák, átpántolt zábék és kútházak körül. Ősi foglalkozás ez, ősi mítoszok tárgyi jelentkezése a motivációkban, a faneműek és a megmunkálás eszközeinek neve, olykor még a motívum elnevezése is keleti eredetű. Nemzedékek lépdeltek át az öblössé kopott küszöbfák fölött. Tagjai ott állnak a más képgyűjtemények egykori felvételein, itt és ezúttal közülük csupán az említettek (a gyönyörű menyecske szívet és tekintetet melengetőn!) láthatók. A formák mágiája mellett ezúttal inkább a kiszáradt fenyőtömbök eróziós reliefszerűsége (az emberkéz szerszáma után az idő) ragadta meg, az árnyékok játéka a felvételezőt. Az ihletett sejtetés. Tűnődhetnénk akár, hogy valóban „székely- kapuk-e” ezek, hiszen Kalotaszeg lakói aligha „székelyek”. De abban egyetérthetünk, hogy a fontos hadiút mentén megbúvó néhány falu sokat szenvedett a történelem során, ugyanígy abban is, hogy ezek a „kiskapuk” világi népi építészetünk világának jeles alkotásai. Kalotaszeg nem véletlenül lett az elmúlt század végén a népi díszítőművészet felfedezésének forrásvidéke, erről meggyőznek az olykor erősen nosztalgikus igénnyel készült felvételeken láthatók. Tűnődünk, hogy ez az ihletettség valamiféle tárgyia- sabb igénnyel miért nem találkozott. Az album mégis egy módfelett tiszta igényű és hasznos sorozat része lett, a képek között olykorolykor fel-feltűnnek egy tágabb horizonttal válogatott népköltészet nem csupán lokális alkotásai, bár szívesen olvastunk volna közöttük egy-két jelesebb kapuszöveget. Ugyanígy szívesen láttunk volna néhány színes felvételt, ha már a faragott- vésett kapuk között festettek is találhatók. (Magyar Helikon, 1981.) BODRI FERENC VARGA ZOLTÁN TÜCSÖK A HANGYABOLYBAN Figyelmet keltő, életműre nyitó könyv a Varga Zoltáné. A kötet tizenhárom írása sűrítve képviseli mindazt, ami a nálunk alig ismert jugoszláviai magyar író írásművészetét jellemzi. Varga írásai a magyar próza új törekvéseit jelzik. Kevesen rokoníthatók vele. Talán Örkény István, aki radikálisabban szakítva a hagyományokkal, új műfajt teremtett; talán Páskándi Géza, akinek még Erdélyben megjelent kötetéről Varga a szellemi rokonnak kijáró megértéssel írt: „. . . a szemlélet, az attitűd, melyet a romániai magyar irodalomban mindenképpen jelentős író képvisel, rendkívül közel áll hozzám”. S talán a szat86
